Óvodai hírek
OVIFOCI pályaavató a fertőszéplaki Margaréta Óvodában
Írta: Köő Lászlóné óvodavezető   

2014. szeptember 26-án került sor intézményünkben – a környéken elsőként - az OVIFOCI pálya ünnepélyes átadására, mely az OVIFOCI Program keretein belül Fertőszéplak Önkormányzata, a támogatást felajánló Velux Magyarország Kft., valamint az OVIFOCI Közhasznú Alapítvány összefogásból valósulhatott meg a gyermekek legnagyobb örömére.

Az ünnepélyes átadón részt vett Dr. Molnár Andrea az OVIFOCI Alapítvány elnöke, Dunai Antal úr a Magyar Labdarúgó Szövetség képviseletében és Kóbor Attila Fertőszéplak polgármestere. A fő támogató VELUX Magyarország Kft. Igazgatója - mivel személyesen nem tudott az ünnepségen részt venni - írásos üzenetben osztotta meg velünk gondolatait, méltatta a foci pálya nyújtotta lehetőségeket, valamint örömét fejezte ki, hogy részese lehetett ennek a nagyszerű kezdeményezésnek.

Bővebben...
 
Emlékeink
Szenzációs kutatási eredmény! Előkerült Fertőszéplak historia domusa!
Írta: Kóbor Attila Fertőszéplak polgármestere   

Fertőszéplak történelmi múltjának kimagasló dokumentuma a historia domus (latin.; jelentése: háztörténet), melyben évszázadokon keresztül írták a falu életének jelentős eseményeit. A könyv Ormódy atya halála után titokzatos módon tűnt el.

Bővebben...
 
Sporthírek
Beszámoló a szezonzáró kerékpártúráról
Írta: Fekete Imre szakosztályvezető   

Szombati úticélunk Agyagosszergény volt. A szezonnyitó és szezonzáró kerékpártúráinkat rendszeresen rövid távra tervezzük, mert ilyenkor már (még) kiszámíthatatlan az időjárás. Ezt támasztotta alá a szombati idő is: délelőtt még szemerkélt az eső, de délutánra valamelyest javult a helyzet és el tudtunk indulni.

Bővebben...
 
Civil hírek
Élménybeszámoló az Őszirózsa Nyugdíjas Egyesület parlamenti látogatásáról
Írta: Németh Gyuláné egyesület vezető   

Szeptember 16-án útrakeltünk Budapestre, hogy Firtl Mátyás országgyűlési képviselő úr meghívásának eleget téve meglátogassuk a Parlamentet.

Az időjárás kegyes volt hozzánk, már Csorna után kisütött a nap. Reméltük, hogy ez így is marad. Az utazást és az egész napi programot Kóbor Attila polgármester úr szervezte, aki képviselő társaival együtt velünk tartottak a kiránduláson.

Bővebben...
 
Sporthírek
Kupagyőzelem női labdarúgásban
Írta: Ihász Mónika   

Női focicsapatunk augusztus 30-án, szombaton részt vett a III. Becsengettek Kupán, Rábapatonán. 8 csapat indult a megmérettetésen, mindegyik csapat játszott egymás ellen 15 percben. Az első meccsünket a hazaiak ellen játszottuk, az 1-0-s végeredményt javunkra Endrei Ramóna állította be.

Bővebben...
 
Egyházi hírek
Zenei hidak a Fertő partján - Beszámoló a X. Nyugat-Győr Egyházmegyei Gitáros Csoportok és Gitárosok Találkozójáról
Írta: Horváth Imre László szervező   

 

„Menjetek és hirdessétek!” (Mt. 28,19.)

Ez volt az egyik jelmondata a szeptember 6.-án megrendezett X. Nyugat-Győr Egyházmegyei Gitáros Csoportok és Gitárosok Találkozójának. A helyszín Fertőszéplakon a Hősök Ligete volt. Bebizonyosodott, hogy az egyik szabadtéri nagyrendezvényre legalkalmasabb helyszínt sikerült megtalálni! Bár reggel az eső megpróbálta elvenni a kedvünket, a nap későbbi részén és a szentmisén is jó idő volt.

Bővebben...
 
Kulturális hírek
Zágrábi makettkiállítás és verseny széplaki részvétellel
Írta: Lukács Béla   


A minden évben megrendezésre kerülő - nemzetközi körökben jól ismert - zágrábi versenyt nagy izgalommal várták a régiók makettezői ez évben is. A szakmai kihívás mellett a helyszínen való részvétel megszervezése is izgalomban tartotta a makettezőket. A méltán híres, műemlékekben gazdag város minden téren elismert házigazdája már évek óta e rangos nemzetközi rendezvénynek.

Bővebben...
 
Sporthírek
Női torna, női gerinctorna és gyerek aerobic Fertőszéplakon

Szeretettel várjuk a hölgyeket női torna és gerinctorna foglalkozásunkra. Kíméletes módon átdolgozzuk az egész testet, erősítjük a tartó izmokat. Gyakorlatokat végzünk a hát és derékfájás ellen. A jó hangulatú, ugrálásmentes foglalkozásainkon kellemesen el lehet fáradni.

Bővebben...
 
Kulturális hírek
Újabb szép eredmények Németh Bálinttól
Írta: Lukács Béla   

A nyár a szünidő és a pihenés ideje. A makett szakkör lelkes tagjai esetén azonban a nyári tábor nem csak erről szólt. A munka itt is teljes intenzitással zajlott. Az egy hetes táborozás szakmai munkáját dicséri a zalaegerszegi versenyen elért nagyszerű eredmény. Németh Bálint két kategóriában is éremmel jutalmazott helyezést ért el. Az ezüst- és bronzérem a szakmai felkészítő Fodróczy Zsolt kitartó fáradozásának is elismerése.

 
Sporthírek
Beszámoló a nicki kerékpártúráról
Írta: Fekete Imre szakosztályvezető   

Minden évben, így idén is elkerekeztünk Nickre. Az időjárás tökéletesen indult, derült idő, szélcsend, nem túl meleg. Egy apróbb technikai probléma mellett (melyet a helyszínen kijavítottunk), zavartalanul tekerhettünk a duzzasztógát felé. Megérkezésünkor már javában főtt az ebédünk, gulyásleves illata terítette be a gát környékét. Étkezés közben rossz hírek érkeztek az itthoni időjárásról, ezért sietősre vettük a kanalazást. Sajnos hazafelé be is bizonyosodtak a hírek, mert féltávnál elkezdett szemerkélni az eső, amely folyamatosan beleerősített. Így egy picit elázottan, de ismét szép emlékekkel tértünk haza.

Bővebben...
 
Kulturális hírek
Falunapok és Széplakok találkozója egy hétvégén
Írta: Taschner Tamás intézményvezető   

Ismét elmúlt az a hétvége, mikor programok sokasága várta az érdeklődőket a Templom dombon. Az idei falunapok tényleg igazi programdömpinget hozott, hiszen a szokásos falunapi események mellett ezen a hétvégén zajlott a Széplakok találkozója és a térségi nyugdíjas találkozó is. Természetesen nem lehet mindenről beszámolni és talán a csatolt képek többet is mondanak, mint ezer szó, de mégis. Mégis le kell írnom, hogy nekem nagy élményt adott a találkozás dedrádszéplaki és berettyószéplaki testvéreinkkel, hogy milyen szép lett a Széchényi kastély, hogy eddig életemben nem vettem részt ökörsütésen, hogy láttam a zenei programok mennyi érdeklődőt vonzottak. Egy sikeres település, sikeres ünnepe volt. A többiről pedig meséljenek a képek!

 
Egyházi hírek
Boldogasszonyi zarándoklat 2014


Az idei évben 5. alkalommal szerveztük meg augusztus 15.-én, Nagyboldogasszony ünnepén a zarándoklatot az ausztriai Boldogasszonyba.

Augusztus 15-ét Szent István avatta ünneppé Magyarországon. Élete végén ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, ami megalapozta a Regnum Marianum eszmét, mely szerint Magyarország Mária országa. Az ünnep elnevezéseként a Boldogasszony szón alapuló Nagyboldogasszony honosodott meg.

Bővebben...
 
Egyházi hírek
Zarándoklat a családokért, Máriacelltől Csiksomlyóig
Írta: Hérics Istvánné   

Augusztus 16-án "Zarándoklat a családokért, Máriacelltől Csiksomlyóig" címet viselő zarándoklaton a fertőszéplaki egyházközség is képviseltette magát. Az egyik engesztelő állomáshely  a fertőszéplaki Mindenszentek Templom volt. A fenti képre kattintva megtekinthetők a zarándoklat fertőszéplaki állomásán készült fényképek.

Bővebben...
 
Sporthírek
Képes beszámoló a falunapi kerékpártúráról
Írta: Fekete Imre szakosztályvezető   

A fenti képre kattintva megtekinthetők a 2014. évi falunapokra szervezett - rekordszámú résztvevővel zajló - kerékpártúra képei.

 
Sporthírek
Magyargencsig tekertünk
Írta: Fekete Imre szakosztályvezető   

Az idei év általam legjobban várt túráját rendeztük szombaton. Magyargencs Veszprém megyében található, Pápától hozzávetőlegesen 20 km-re észak-nyugatra. Lakossága sajnos csökkenőben van, lélekszáma napjainkban nem éri el az 560-at. Régi idők óta lakott hely, hiteles történelmi adatok azonban csak a XIII. század környékéről vannak. Hajdanában a feneketlen ingovány és mocsárvilág természetes védelmül szolgált a tatár-török dúlástól az 1848-49 évi szabadságharcig. Egy feljegyzés szerint az itteni erdőben pihent meg Napóleon híres serege, majd Pápa felé haladva sok lovas elmerült a Marcal ingoványaiban. A településen található a Széll-kastély. Neobarokk épülete 1916-ban leégett, s az akkor történt helyreállításkor kapta jelenlegi formáját. 1985-ben újították fel. Ma könyvtárnak és helytörténeti múzeumnak ad helyet.

Magyargencsen 2009. augusztus 15-től működik a Hadtörténeti és helytörténeti kiállítás, valamint Hadipark. 22 db haditechnikai eszköz, köztük a 4025 oldalszámú MiG-21 repülőgép, T-55 harckocsi, légvédelmi lövegek, tarackok kerültek bemutatásra, felvonultatva a II. világháborútól a 90-es évek közepéig rendszerben állt tüzérség, légvédelem jelentős részét.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 51 52 53 54 55 56 57 58 59 Következő > Utolsó >>

Oldal 58 / 59





Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron