2025. szeptember 1-jén ünnepélyes tanévnyitóval indult az új tanév a Széchényi Ferenc Általános Iskolában. Hagyományainkhoz híven az iskolazászló vezetésével, az óvodából, nyolcadik osztályos tanulóink vezették át elsős tanulóinkat a tanévnyitóra.
Miután a legkisebb tanulók átvették iskolánk jelvényét, az ünnepséget Grubits Flóra és Boglárka nyitotta nyárbúcsúztató versével. A verset követően Kovács Andrea igazgató asszony köszöntötte a megjelenteket ünnepi beszédében, majd elindította az ”új tanévet, amelyben diák, pedagógus és szülő közösen dolgozik azért, hogy gyermekeink ne csak ismereteket gyűjtsenek, hanem megtapasztalják a közösség erejét, az együtt tanulás örömét és a felfedezés szabadságát is.”. A 22 első osztályos tanulónkat, Vámosi Zsolna vidám verssel fogadta az iskola diákközösségébe. Rita néni, az első osztályosok osztályfőnöke emléklapot nyújtott át, s hallhattuk az elsősök iskolát köszöntő versét is. Fertőszéplak Önkormányzata minden elsős kisdiáknak névre szóló tornazsákkal kedveskedett.
Lelkes és kitartó tanulást kívánunk minden diákunknak a 2025-26-os tanévre!
Kovács Andrea igazgató asszony tanévnyitó ünnepi beszédét ide kattintva olvashatják.