Szombaton különleges, jó hangulatú közösségi élményben lehetett része mindazoknak, akik ellátogattak Fertőszéplak sportpályájára az első alkalommal megrendezett „Családi napunkra”, a DÖK és az SZM közös szervezésében. A csodás időjárás már önmagában is garantálta a jókedvet, a sokszínű program pedig minden korosztály számára kínált élményt és kikapcsolódást.
A nap fénypontját a szülő–diák focimeccs jelentette, ahol a szülők - anyukák és apukák egyaránt-, kék mezben, nagy lelkesedéssel és összefogással léptek pályára. A játék, nagy küzdelem árán végül a szülők győzelmével zárult, ám a fődíjként felajánlott tortát sportszerűen átadták a gyerekeknek. A diákok azonban így is visszavágót követeltek, amit végül már ők nyertek meg.
A sport mellett számos más lehetőség várta a családokat. A legkisebbek nagy örömére ugrálóvár is helyet kapott Fertőszéplak Önkormányzatának támogatásával, emellett népi játékok és ügyességi feladatok színesítették a kínálatot. A régi idők játékai is újra előkerültek, a bátrabbak pedig görkorival rótták a köröket. Sokan plédeken, piknikhangulatban élvezték a napsütést, miközben a bográcsokban főtt az ínycsiklandó ebéd.
A nevetés, a baráti beszélgetések és az együtt eltöltött minőségi idő mind hozzájárultak ahhoz, hogy valódi közösségi élmény szülessen. A rendezvény bebizonyította: van igény az ilyen találkozásokra, hiszen nemcsak a gyerekek, hanem a szülők és pedagógusok is közelebb kerülhettek egymáshoz.
Az első családi nap így méltó kezdete lehet egy új hagyománynak, amely a közösség erejét, a játék örömét és a közös élmények fontosságát hivatott erősíteni.
Köszönetet szeretnék mondani a helyszínért a Fertőszéplaki Öregfiúk -nak , és minden kedves Szülőnek, aki bármilyen formában hozzájárult mindehhez.