Iskolai hírek
Tanévzáró ünnepély az iskolában
AddThis Social Bookmark Button

A Széchényi Ferenc Általános Iskola 2015. június 19-én tartotta tanévzáró ünnepélyét. A nyárra hangoló vers és dal után az igazgatónő értékelte a tanévet, kiemelve az eredményeket, az átélt élményeket a kirándulásokon és rendezvényeken. Ezt követően a tankerületi igazgatónő, Tvordy Beáta adta át a legkiválóbb tanulóknak a könyvjutalmakat tanulmányi és versenyeredményeikért, szorgalmukért.

Bővebben...
 
Beszámoló iskolánk budapesti kirándulásáról
Írta: Ihászné Lajber Rita DÖK vezető   
AddThis Social Bookmark Button

Április utolsó napján tartottuk iskolanapunkat, melynek keretében idén a Diákönkormányzat rendezésében budapesti kiránduláson vettünk részt.

A szervezés már hónapokkal ezelőtt megkezdődött, hogy élménydús és felejthetetlen legyen ez a nap minden nebuló számára. Gyermekzsivajtól volt hangos korán reggel a fertőszentmiklósi vasútállomás, amikor 140 széplaki diák felszállt a vonatra. Sokan voltak olyanok, akik még nem látták a fővárost, így érthető volt az izgalmuk. A helyi pék, Németh Gyula önzetlen segítségének köszönhetően reggelire mindenki kapott egy hazai brióst, amelyet ezúton is köszönünk neki.

Bővebben...
 
Szép eredmény a Széchenyi iskolák találkozóján
Írta: Rozsits-Princzes Anita szaktanár   
AddThis Social Bookmark Button

Idén is megrendezésre került április 18-án a megyei Széchenyi iskolák találkozója. Az idei házigazda a soproni Széchenyi István Gimnázium volt.

A versenyre négy tanulóval (Mészáros Orsolya, Péterfi Barbara, Sipőcz Réka és Róka Gergő) készültünk. Az előzetes feladatokban szerepelt egy újság készítése, reformkori tartalmakkal, de mai rovatokba rendszerezve. Ebben sokat segített iskolánk több tanulója is. Az elkészült sajtótermék igazán impozáns, színes és érdekes lett, mely a zsűri tetszését is elnyerte.

Bővebben...
 
Költészet napi szavalóverseny Fertőszéplakon
Írta: Ihászné Lajber Rita   
AddThis Social Bookmark Button


A hagyományokhoz híven idén is megrendezésre került április 10-én, Fertőszéplakon a Művelődési Házban a Kerék Imre szavalóverseny. Nagy örömünkre szolgál, hogy egyre többen mérettetik meg magukat a környező települések diákjai és nyugdíjasa közüli. A versenyt három korosztályra bontottuk: alsósok, felsősök és felnőttek. A zsűribe sajnos idén iskolánk volt tanára, Kerék Imre nem tudott eljönni, de a szomszédos Hegykő településről érkezett Völgyi János költő és festő felvállalta a zsűri elnökének szerepét. Munkáját segítette Fejesné Horváth Margit nyugdíjas magyartanár, Dori-Horváth Rita, megyeileg elismert nyugdíjas szavaló és Szalayné Balogh Zsuzsa, a kultúrházépítő Balogh János lánya. A versenyen 60 fő vett részt, 1. osztályostól a 94 éves nagymamáig.

Bővebben...
 
Tájékoztató - Személyazonosító okmány igénylése kiskorú gyermek számára
AddThis Social Bookmark Button

A korábbi jogszabályi környezetnek köszönhetően sajnálatos módon a köztudatban tévesen rögzült, miszerint magyar állampolgár első személyazonosító igazolvány igénylésére csak a 14. életévében kerülhet sor.

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 2009.06.28-án hatályba lépett módosítását követően köteles állandó személyazonosító igazolvány kiadását kérni az a Magyarországon élő magyar állampolgár, aki nem rendelkezik érvényes útlevéllel vagy kártya formátumú vezetői engedéllyel.

Részletes tájékoztatás ide kattintva olvasható.

 
Játékos vetélkedő Fertőszéplakon
Írta: Ihászné Lajber Rita   
AddThis Social Bookmark Button

A bolondos április első napján nem kímélte az időjárás a Fertőszéplakra érkező hegykői, fertődi, kópházi, nagycenki és természetesen a helyi diákokat sem. Ezen a napon itt minden a könyvekről, az olvasásról szólt, mert ők már tudják: Olvasni jó!

Bővebben...
 
Ovi-suli program 2015
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató és Kalmárné Iliás Ilona tanító néni   
AddThis Social Bookmark Button
Szeretettel várjuk a kíváncsi leendő első osztályosokat és szüleiket a fertőszéplaki Széchényi Ferenc Általános Iskola Ovi-suli programjára, melyet 2015. március 9-én (hétfőn) 16 órai kezdettel tartunk az iskolában.
Ezen a foglalkozáson a leendő elsős tanító néni játékkal, énekkel, verssel fűszerezve ízelítőt ad a mindennapi iskolai életünkből. A kicsik megismerhetik a tanító nénit, leendő osztálytermüket, az iskolát és környezetét. Igazi iskolapadban ülhetnek, igazi iskolás feladatokat is megoldhatnak.Nyitott szívvel várunk minden érdeklődőt!
Ezen a foglalkozáson a leendő elsős tanító néni játékkal, énekkel, verssel fűszerezve ízelítőt ad a mindennapi iskolai életünkből. A kicsik megismerhetik a tanító nénit, leendő osztálytermüket, az iskolát és környezetét. Igazi iskolapadban ülhetnek, igazi iskolás feladatokat is megoldhatnak.
Nyitott szívvel várunk minden érdeklődőt!


Március második hetében tartottuk iskolánk hagyományos ovi-suli programját a leendő első osztályosok és szüleik számára. Vidám, lelkes nagycsoportos ovisoktól volt hangos az alsó tagozat első osztályos terme. A leendő kisiskolások a fertőszéplaki, sarródi, fertőhomoki, hegykői  és a süttöri oviból érkeztek szüleikkel, testvéreikkel és az óvó nénivel.

Bővebben...
 
Farsang az iskolában
Írta: Ihászné Lajber Rita, a diákönkormányzat vezetője   
AddThis Social Bookmark Button

Idén a farsang farkában, február 13-án tartottuk hagyományos farsangi bálunkat az iskolában.

Már hetekkel ezelőtt megkezdődött a lázas készülődés: jelezek készítése, színpadi próbák, vers- és tánctanulás. A programok összeállításából, a rendezvény megszervezéséből jócskán kivették részüket a lelkes szülők és a diákok.

Bővebben...
 
A magyar kultúra napján
Írta: Frechné Csertán Brigitta szaktanár   
AddThis Social Bookmark Button

Január 22-én, a Himnusz születésnapján a magyar kultúra napjára emlékeztek a fertőszéplaki iskolások. Ám a hagyományos ünnepi megemlékezés helyett iskolánk csatlakozott az "Együtt szaval a nemzet" kezdeményezéshez. A Jordán Tamás által útjára indított program keretein belül diákjaink együtt szavalták el a Himnusz első versszakát és a Szózatot az interaktív táblákon kivetített élő adásban vezénylő színművésszel, valamint az orosházi iskolásokkal. A közös szavalás nagyon jól sikerült, reméljük, hagyománnyá válik intézményünkben.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 Következő > Utolsó >>

Oldal 39 / 53

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron