Iskolai hírek
Tanévzáró és búcsú Iliásné Pozsgai Anna igazgató asszonytól
Írta: Kovács Andrea munkaközösségvezető   
AddThis Social Bookmark Button

2023. június 22-én került sor ünnepélyes tanévzárónkra.
Alsó tagozatos diákjaink műsora - szavalatok és néptáncbemutató után, iskolánk igazgató asszonya, Iliásné Pozsgai Anna ünnepi beszédében összefoglalta a tanév eseményeit, értékelte diákok és pedagógusok munkáját, ismertette a tanév során elért szép versenyeredményeket. Ezután Kóbor Attila Fertőszéplak község polgármestere és Marek János, a Soproni Tankerületi Központ igazgatója segítségével jutalomkönyveket és okleveleket osztott ki tanulóinknak tanulmányi eredményük, szorgalmuk, magatartásuk, közösségi munkájuk és versenyeredményeik elismeréseként.
A tanévzáró végén megható pillanatok részesei lehettek a résztvevők, elbúcsúztattuk a nyugdíjba vonuló igazgatónőnket, aki 40 évig volt iskolánk pedagógusa és 14 évig igazgatta vezetőként.
A Soproni Tankerületi Központ Kiváló Iskola Igazgatók díjban részesítette igazgató asszonyt.
Marek János tankerületi igazgató, Kóbor Attila  Fertőszéplak polgármestere és Horváth István, a Fertőszéplaki Tanulókért  Egyesület elnöke  méltatta igazgató asszony munkásságát. A Szülői Szervezet tagjai és diákjaink is megható módon búcsúztak. Iskolánk két tanulója  jókívánságokkal teletűzdelt verssel, énekkarosaink pedig citerán kísért dallal búcsúztak. A Szülői Szervezet tagjai virággal köszönték meg igazgató asszony több évtizedes munkáját.
A Diákönkormányzat elnöke és alelnöke ezután visszakísérte igazgató asszonyt a Széchényi-kastélyból az iskolába. Az iskola udvarán, aulájában és folyosóján diákok, szülők és pedagógusok közösen álltak sorfalat igazgató asszony tiszteletére.
Ezúton is kívánunk Ibolya néninek boldog, hosszú nyugdíjas éveket!

A megható eseményen készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

Falujáró túra 2023
Írta: Ternyák-Kovács Emőke szaktanár   
AddThis Social Bookmark Button
Diákjaink a tanév végéhez közeledve falujáró túrán vettek részt.
5 helyszínen (liget, Polyma, futballpálya, Széplak Terasz, iskola) különböző feladványokat kellett megoldaniuk, hogy megkapják a következő helyszín nevét.
Kicsik és nagyok közösen keresték fel a helyszíneket, és oldották meg a feladatokat. Öröm volt nézni, ahogy a nagyobbak navigálták fiatalabb társaikat.
Az utolsó feladvány az volt, hogy keressék meg az iskola udvarán elrejtett betűket, amelyekből a VAKÁCIÓ szót tudták kirakni.
Kicsik, nagyok és pedagógusok is jól szórakoztak.
A falujáró túra képei ide kattintva nézhetők meg.

Osztálykirándulások 2023
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
AddThis Social Bookmark Button

A tanév végi programok közül az osztálykirándulások sok felejthetetlen közösségi élményt, szórakozást, gazdag ismeretanyagot nyújtanak tanulóink számára.
Az idei tanévben alsós tanulóink a szombathelyi Kalandvárosba látogattak el és a kőszegi várat csodálták meg.
A felsős diákok Győrben (Püspökvár, Szent László Látogató Központ, Cyberjump Park, állatkert), Keszthelyen (Festetics kastély, belváros) és Tatán (Öreg-tó, Tatai vár, sárkányhajózás) töltettek egy-egy csodálatos napot gazdag, értékes programokkal fűszerezve.

Az osztálykirándulások vidám képei ide kattintva tekinthetők meg.

Rajz- és makettkészítő pályázaton nyert kenutúra
Írta: Ivánkovicsné Csetkovics Gabriella osztályfőnök   
AddThis Social Bookmark Button

Iskolánk 4. osztálya és a természetvédelmi szakkör tagjai kenutúrán vett részt Balfon, a Csárdakapu Természetvédelmi Központ területén, a Fertő- Hanság Nemzeti Park jóvoltából. Mindkét csoport a Csodavilág című rajz- és makettkészítő pályázaton 1. helyezést ért el kategóriájában, amiért ajándékba kapták a túrát. Szülői kísérettel, 7 kenuval túráztunk a délelőtt során, ahol kicsik-nagyok, szülők és pedagógusok egyaránt nagyon jól érezték magukat! Köszönjük az élményt!

A kenutúra képei itt tekinthetők meg.

Egészségnap az iskolában
Írta: Kovács Andrea munkaközösség vezető   
AddThis Social Bookmark Button

A tanév utolsó hetében került sor az egészségnapra. A közös reggeli torna után a gyerekek változatos feladatokon keresztül mélyítették tovább ismereteiket az egészséges életmódról, annak szinte minden területét érintve. Csiszár Csillag 7. osztályos légtornászunk kedvenc sportjának népszerűsítését vállalta bemutatójával. A nap folyamán meglátogatott bennünket Both Zoltán is, a híres vadállatbefogó, aki lebilincselő, érdekes előadásával és egzotikus állataival nagy élményt jelentett kicsiknek és nagyoknak.

A nap folyamán készült fényképekért kattintson ide.

„Természet, amelyben élünk!”
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
AddThis Social Bookmark Button

A Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársai révén lehetőség nyílt arra, hogy iskolánk valamennyi tanulója ismeretterjesztő előadáson vehessen részt.

Bővebben...
 
Erdei iskolai program
Írta: Frechné Csertán Brigitta osztályfőnök   
AddThis Social Bookmark Button

Ötödik osztályosaink erdei iskolai foglalkozáson vettek részt június első napján a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársai szervezésében. Kerékpárral a Hanság-főcsatornához ment az osztály, ahol érdekes és információkban gazdag, korosztályra szabott, interaktív foglalkozás keretein belül ismerkedhettek meg a terület vízi madaraival. Számos madárfaj megfigyelésére volt lehetőség szabadszemmel és távcsővel is. Ezt követően a diákok visszabicikliztek Lászlómajorba, ahol egy kis pihenő után megtekintették a szabadtéri kiállítást, barátkoztak az ott élő háztáji állatokkal, valamint a beltéri kiállítóteremben testközelből láthatták a régi népi élet és szakmák jellemző eszközeit, tárgyait. A tartalmas nap után a gyerekek élményekkel gazdagodva tértek haza.

Az erdei iskolai foglalkozáson készült további képek ide kattintva tekinthetők meg.

Gyereknap 2023
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
AddThis Social Bookmark Button

A gyermeknap alkalmával egész napos programunk keretében a vidámságé, a kikapcsolódásé és az önfeledt játéké volt a főszerep.
A délelőtt az iskola tanulóit megmozgató csapatversennyel vette kezdetét, ahol változatos ügyességi játékokban mérték össze erejüket, leleményességüket a résztvevők. Ezt követően kicsik és nagyok is önfeledten ugrálóváraztak és vízibomba csatáztak, valamint igény szerint arcfestést és hajfonást is készíttettek. A rajzolni vágyók dekoratív aszfaltrajzokat készítettek.
A sarródi  Önkéntes Tűzoltó Egyesület interaktív tűzoltó bemutatót tartott. A gyerekek beülhettek a tűzoltóautóba, megtapasztalhatták  a vízsugarak hűsítő hatását is. Többek nagy örömére tűzoltóruhába is beöltözhettek.
Délután a Mosolyra Hangolók vidám előadását élvezhették a gyerekek, és természetesen a sport sem maradhatott el. A nagy meleg ellenére focimeccsekre is sor került...
Szülői felajánlás segítségével minden tanuló ízletes palacsintát kapott tízóraira. Az ebédet követően a DÖK támogatásával jégkrémet kaptak a gyerekek. A nagy melegben málnaszörppel oltották szomjukat.
Köszönjük Fertőszéplak Község Önkormányzatának, a Szülői Szervezetnek, a fertődi Családsegítő Szolgálatnak, valamint a sarródi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek a támogatást, és nem utolsó sorban köszönet a pedagógusoknak és a helyi művelődés szervezőnek a nap során nyújtott készséges segítségért!

A gyermeknap alkalmával egész napos programunk keretében a vidámságé, a kikapcsolódásé és az önfeledt játéké volt a főszerep.

Bővebben...
 
Bűvösvölgyi programok
Írta: Ternyák-Kovács Emőke és Frechné Csertán Brigitta osztályfőnökök   
AddThis Social Bookmark Button

5. és 8. osztályos diákjaink egy rendkívül szórakoztató és élménydús napot töltöttek el a soproni Bűvösvölgyben. A Bűvösvölgy médiaértés-oktató központokat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hozta létre, hogy élményszerű programmal támogassa a médiaértés oktatását a 9-16 éveseknek. Három központban (Budapest, Sopron és Debrecen) a tanévben és a nyári táborok időszakában is várják a gyerekeket. Diákjaink 5-6 fős csoportokban dolgoztak a stúdiókban. Minden csoport egy-egy oktatóval dolgozott a nap folyamán, 60 perces foglalkozásokon vettek részt.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 3 / 54

Polgármesteri köszöntő

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplak képekben

Partnereink