Közhasznú információk
Önkormányzat
E-ügyintézés
Közérdekű adatok
Intézmények
Vállalkozások
Civil- és sportélet
Hitélet
Településünkről
Látnivalók
A széplaki önkéntes tűzoltók II. rész |
Írta: Lukács Béla |
Minden gyerek életében eljön a pillanat, amikor álmaiban megfogalmazódik, hogy Ő tűzoltó lesz. Nem tudhatjuk, kinek mikor valósul meg ez az álma. Az emberek nagytöbbségénél csak álom marad. Az életben más foglalkozást találnak maguknak, vagy csak egyszerűen nincs lehetőségük felnőttként gyakorolni ezt a nemes hivatást. A falunk önkéntes tűzoltó szervezete hajdanán lehetőséget kínált minden érdeklődőnek, hogy kapcsolatba kerüljön a tűzoltó élettel. Az 1960-as években falubeli férfiak lelkes közösséget alkotva tevékenykedtek a tűzoltó egyesületben.
Gondolatunkban felidézve a tűzoltókat sok mindent látunk a munkájukkal kapcsolatos dolgokból. Fiatal, idős egyben biztosan egyetért, a tűzoltó tűzoltóautó nélkül elképzelhetetlen.
A falunk önkéntes tűzoltói egy Csepel 352 típusú 3000 literes tartályal felszerelt tűzoltó autóval végezték munkájukat. A gépkocsivezető meghatározó szerepet töltött be a tűzoltóraj tagjai között. A feladatkört nem ritkán sokévi munka előzte meg a tűzoltó közösségben. Az elhívatottság fontos feltétele volt a kormánykerék elnyerésének. Az állomány folyamatos fiatalításával is került több ember a szervezetbe. A gépek iránti elkötelezettség vezérelte azt a fiatalembert a tűzoltó munka közelébe, aki ma már nem vezet autót, de álmaiban még mindig a Csepel volánja mögött ül.
A „Csepel 352” gépkocsizó Egyed Alajos idézi fel a tűzoltóságnál eltöltött éveit:
A téglagyárban dolgoztam, mint gépkezelő. A téglagyári tűzoltó egyesületnek nem voltam tagja, így nem is gondoltam arra, hogy valaha is tűzoltó legyek. Én a gépek világában éreztem otthon magam. A napi munkámat a gyárban a dömperrel végeztem. Hoztam vittem a szenet nap, mint nap. A faluban jól ismertek, hiszen a dömperrel rendszeresen jártam a falut. 22 évig szolgáltunk együtt. A tűzoltók létszámát átszervezték a faluban. Az akkori gépkocsivezető lett a parancsnok. Így megüresedett a sofőr hely. Engemet, mint tűzoltó parancsnok keresett meg Horváth Dori Kálmán.
A hivatásos jogosítványom és nehéz pótkocsira szóló engedélyem irányította rám a falu tűzoltóságának figyelmét. A katonaságtól éppen hogy leszereltem, újból egyenruhába bújtam. A parancsnoki tisztet átvevő Dori Kálmán felajánlotta a sofőri helyét nekem. Gondolkodás nélkül igent mondtam a hívó szónak. Így lettem 1963-ban tűzoltó. A tűzoltó életet hamar megszerettem. A bajtársaimat az elhívatottság és a tűzoltó munka szeretete jellemezte.
A tűzoltó munkának köszönhetően a fiatal éveink megszépültek. Rendszeres gyakorlatokat végeztünk, melyet a családunk apraja-nagyja is figyelemmel kísért. Az egyesületben nemcsak munkakapcsolatok alakultak, de baráti közösségé nőtte ki magát a népes létszámot számláló egyesület.
A tevékenységünk rengeteg gyakorlatozásból, és - szerencsére - kevesebb tűzoltásból állt. A futballpályán történteket felidézve nemcsak a tűzoltó munkánkat idézem fel. A fiatalságunkról beszélek, amely már csak a múlt, ugyan úgy, mint a tűzoltók élete falunkban. A hely, ahol egykoron nyárfákkal ölelt pálya terült el, élményekben gazdag életet adott kéthetente az embereknek. A gyakorlatozást két módon végeztük. A száraz szerelési gyakorlat fizikai álló képességet adott nekünk. A pályát hosszában és teljes szélességében emberek szorgos hada népesítette be. Az egyik kapunál állt a kocsi. 17 tömlő tekercs várt arra, hogy a fiatalos lendülettel bíró férfiak teljes erőbedobással fussanak ameddig ki nem tekerték az összes tömlőt. A raj többi tagja sem álldogált tétlenül. Az osztó részt is futva telepítették ki, arra a helyre ahol a tömlőkkel kell csatlakozni. Időre készenlétbe helyezve, a tömlők szerelésre előkészültek. A szerelést időre kellett végrehajtani, minden másodperc veszteség az önbecsülésünket csorbította. A szerelést végzők homloka rendszeresen csillogott az izzadságtól, mert ez kemény munka volt a javából. A raj mind a hat tagja összeszokott mozdulatokkal végezte a közös munkát, tudtuk, mennyire fontos a biztos és gyakorlott munka. A tűzoltásnál az idő és a gyorsaság meghatározó mind az emberéletmentésben mind az értékek mentésében. A tűzoltó közösség másik egysége mellettük ugyanúgy gyakorlatozott. A 800-as motor fecskendősök nem kisebb buzgalommal végezték a munkát a pálya középkörének magasságában. A gyakorlatozásuk nem volt minden ok nélküli-ezt Horvát István elbeszéléséből már korábban megismertük. Tűz esetén a begyakorolt mozdulatok sokat segíthettek. Az ötfős raj bámulatos gyorsasággal volt képes üzembe helyezni a csapat büszkeségét, a 800-as szivattyút.
A tűzoltás hatékonyságát tudtuk fokozni a rajok összevonásával, ha a szükség úgy hozta. A pálya végénél felállított célokat irányított sugárral célozta mindkét raj a közös gyakorlat tevékenységeként. A tűzoltó egységeink már mozdulatokból is megértették egymást. Hasznos tevékenységnek bizonyult a teljes gyakorlatozás a futball csapat számára is. A pályán a talaj rendszeres öntözése miatt egyenletesen nőtt a fű. A nyárfák között burjánzott a természet. A zöld növényzet olykor annyira kinőtte magát, hogy szabályosan élő sövényt alakított ki a négy sor nyárfa közt. A víz pótlása a kisréten található patakból történt, ami szinte kifogyhatatlan volt.
Igaz a természet csodálatos helyszíne mindenkit elvarázsolt, de én csak azt tudtam nézni, hogy a gép hogyan dolgozik. A fejemben a tömlők és csatlakozók sokasága elnyomta a látvány meseszép világát. A gépkocsi vezetője voltam és csak azt tudtam számolni, hogy még mindig tudjuk egy-egy méterrel tovább növelni a vízsugarat.
A kocsink maximális hatótávolsága 400 méter volt.
Ezt úgy tudtuk volna növelni, hogy a másik tartályos autó tartályához kapcsolódunk. Miként működött ez? A válasz kézenfekvő. Az első autó szivattyúzta a vizet a vízfelvevőnél a tartályában gyűjtve a vizet. A Csepel szivattyújával szívattuk az első tartályból a vizet a saját autónkba, majd a tűzfészekre irányítva a tömlőrendszerünkkel oltottuk a feltételezett tüzet. Rendkívül büszke voltam a Csepelünkre, abban az időben ilyen szivattyú-rendszerrel nem sok autó volt felszerelve.
A rengeteg szerelést és időre történő gyakorlatokat hétköznap a délutáni órákban végeztük. Nyáron nem volt ritka az sem, ha az esti órákba is belenyúlt a gyakorlat. A családunk tagjai ekkor már izgatottan és felkészülten várták a végső pillanatot. A baráti társaságban elfogyasztott étel és pár pohár bor csak fokozta az emberek kapcsolatának szorosságát. A gyerekek szaladgáltak és kíváncsian nézegették vajon mi lehet az a sok mindenféle érdekes eszköz az autó körül a földön. Az elfáradt tűzoltók történetekkel szórakoztatták egymást. A hangulatfokozó csatos üvegek üresedése csak fokozta a jókedvet, mígnem dalra kapható társaink élénk nótája közepette megkezdtük az eszközeink összerakását. A szolgálati időm alatt két említésre méltó tűzesetnél voltam jelen.
A kiértesítés riadóláncban történt. A kialakított sorrend a falu utcáinak és egymás otthonainak figyelembe vételével történt. Nem ritkán, ha a szükség úgy hozta, aki értesült a tűzről tovább adta annak, akiről tudta biztosan hol lehet leggyorsabban megtalálni. Nem mindig tudtuk tartani a megbeszélt értesítési sorrendet, de a gyakorlatoknál igyekeztünk elég tapasztalatot szerezni a vészhelyzet idejére is. Hogy ez jól működjön, azt Horváth Dori Kálmán parancsnoksága alatt tudtuk betanulni igazán. Ő tényleg rendszertelenül riasztott bennünket gyakorlatra.
Az élet persze kiszámíthatatlan.
Rendkívül ködös idő volt, amikor is Kóbor Jóska futott hozzánk, hogy tűz van a faluban. Szinte éreztem egyből, hogy ez nem gyakorlat. A ködfüggöny eltakart majdnem mindent a faluban, látni nem láttam, de valahol belül éreztem: tűz van. Futva igyekeztem a tűzoltó autóhoz, a többiek is megérkeztek szépen sorjában. A kivonulást megkezdtük a TSZ major raktárához. A lángok már messziről jelezték az irányt a ködben. A helyszínre érve megkaptuk az utasítást a tűz oltására. A raktár tele volt éghető ronggyal, A füst és köd keveréke szinte áthatolhatatlan falat képezett a levegőben. A folyamatos és intenzív oltósugár lépésenként bontotta meg a tűz gócpontját. Méterről-méterre haladva teljesen megszüntettük a tüzet. Nehéz munka volt, de a soproni tűzoltók megérkezéséig szinte az utolsó parázs is kihunyt. A hivatásos tűzoltók elismerése szinte mindnyájukból kiűzte a fáradságot, amit a tűz oltása után éreztünk.
A tűzoltóautó vezetőjének legbüszkébb pillanata az, amikor is megmutathatja azt mire képes a gépe.
A fekete bokornál égő nádtetős háznál megmutathattam mit tud az „Én gépem”. A Csepel 352 típusú tartályos autó alap felszereltsége volt a többfunkciós csaprendszer. Ez négy csapból állt. Normál esetben az elosztóra szerelt két vékonyabb tömlővel oltottunk tűzet. Ha a tűz jellege és mértéke megkívánta, akkor át lehetett állítani a csapokat egy sugár tömlőre. A romboló - mert így hívtuk - két embert követelt, de nem akárkiket. Legényeket a javából! A sugártömlőt nem a tűz megfékezésére használtuk, hanem az égő épületek bontására és a tűzfészkek szétszedésére.
A nádtetős ház teljes tetőszerkezete ropogva lángolt, narancs vörösen izzott még a levegő is. Megközelíteni nem lehetett a házat, a hőség elviselhetetlen volt. A tűz egy lángnyelvként lobogott, a nád folyamatosan táplálta a közel ötven négyzetméternyi tűzet. Az emberek sikítozva futkostak a ház körül. A ház összedőlésétől félve keresték a segítséget. A feszült időben nehéz nyugodtnak maradni, de cselekedni még nehezebb. Az asszonyok könnyes szemeinek kérése parancs volt számunkra. Tudtuk mindannyian, itt az idő. Elérkezett a pillanat, amikor is a tűzoltó parancsok határozott és hangos utasítása hasított a forró levegőbe. Rombolót! A raj megilletődve és nem kevés izgalommal kezdett a sugárcső összeállításához. Percek alatt készen lettek a rutinos szerelők. Kész! Harsogták sorba minden egységnél. Ekkor már a szívem a torkomban kalapált. Tudtam ez a mi időnk. A parancsnok újra vezényelt. Nyomást! A drága Csepelem fordulatszáma egy pillanat alatt emelkedett és a két legény megfeszített izmokkal, lábát megvetve kiabálta „indíthatod!”. A szivattyú teljes nyomáson, a víz hatalmas erővel csapott a tetőre. A romboló leszabta az egész tetőt még mielőtt valaki is észbe kapott volna mi is történik itt. A végletekig kimerült sugárcsövesek remegő kézzel rogytak le az úton hömpölygő elszenesedett náddal keveredett sárba. A gépet lassan visszavettem alap fordulatra, majd amikor kiszusszanta magát, leállítottam. Most már elmondhatom: ott és akkor, amikor senki nem látta, megsimogattam a kormánykereket. Büszke voltam az autóra és egy életre elválaszthatatlan társak lettünk ekkor.
A tűzoltómunka embert próbáló időszakaiban is megálltuk a helyünket. Néha nem kevés lemondás árán tudtunk eleget tenni az előttünk álló feladatoknak. A tűzoltó munka teljes embert kíván. A tűz nem vár senkire és semmire. Ha valaki nem tud eleget tenni az állandó készültségnek, - bármennyire is fájdalmas - a tűzoltóság kötelékét legjobb, ha elhagyja. A tűzoltóságtól feleségem kérésének engedve a családomra gondolva leszereltem.
A Csepel 352 –es kormánykerekét és a bajtársaimat azonban soha nem engedtem el. A faluban a közösségi életnek is meghatározói voltak a tűzoltók. Három alkalommal is rendeztek tűzoltóversenyt. A járási és megyei szintű versenyeken alkalmuk nyílt összemérni tudásukat a környező települések tűzoltóival. A kemény munka mellett a jó hangulat is biztosítva volt a tűzoltóság által szervezett rendezvényeken.
A tűzoltóságnál eltöltött évek alatt rengeteg szép, életre szóló élménnyel lettek gazdagabbak falunk férfi tagjai. Az életük legszebb éveiben végezhették ezt a szép munkát. Fiatalságuk eggyé vált a tűzoltó szolgálattal. Az életük hajnalán megélt eseményekről a mai napig is szívesen mesélnek az utókornak. A „brigád” 1969-ben:
Tűzoltó parancsnok: Ábrahám Ferenc
Egyed Alajos, Élő László, Fejes Jenő, Horváth Dori László, Horváth István, Honyák Ferenc, Lukács Béla, Tóth Zoltán, Farkas Imre |