Széplak néptanítója
Írta: Lukács Béla   
AddThis Social Bookmark Button

Egy falu életében a templom és a plébánia mindig fontos szerepet töltött be. A miénkben is nagy hangsúlyt kapott az emberek vallásos élete úgy a múltban, mint a jelenben. Pár évtizeddel ezelőtt a plébánia a fiatalok szabadidejének egy fontos helyszíne volt. Az akkori gyerekek, akik ott asztaliteniszeztek, ma már felnőttek, családjuk van. Biztosan nagy örömmel emlékeznek vissza az akkori időkre, amikor még gondtalan gyerekként sokat játszottak a plébánia üveges teraszán.

Az idő eltelt, az emlékek már megkoptak. Ha néha az ember vissza-visszatekint a múltba kíváncsiság fogja el, mi minden volt másképp régen. Kutatjuk a faluból elkerült emberek életét, ők pedig őseikét. De hol is kezdenénk a kutatást? A válasz kézenfekvő: a plébánián. Jól tudjuk, falun a tiszteletes mindenről értesült. Van más személy is, aki esetleg fontos lehet még? Igen, a tanító. 100-150 évvel ezelőtt két jó barát töltötte be ezeket a tisztségeket falunkban.

 

 

Emlékeim között kutatva találtam meg ezt a képet, – a plébánia falán a mai napig megtalálható - a falunkban lelkipásztori hivatást végző plébánosok névsorát.

 

Elgondozik az ember, milyen fontos feladat egy közösség lelki életét vezetni. Nehéz, ugyanakkor felemelő megbízatás. Egykoron és ma is tisztelet övezte azon emberek személyét, akik életüket e szép hivatásnak szentelték. „Tiszteletes úr!” -  hangzik fel gondolataimban a megszólítás, és ezzel párhuzamosan megjelenik lelki szemeim előtt a falusi tanító képe. A „Tanár úr!”  megszólítás a tiszteletadás jelképe azért a munkáért, amit a közösségért végzett.

Érdekes és figyelemre méltó közös tevékenység a lelkipásztori és tanítói munka. Közel két évszázaddal ezelőtt baráti kapcsolatuk és hivatásuk kapcsolta össze Fábián Istvánt (1845-1864), a falunk plébánosát és Barabás Györgyöt, falunk tanítóját.

Ki volt Barabás György, a néptanító?   Ki ne lenne kíváncsi erre. Érdekes és érdemes is többet megtudni arról a korról, amikor ő élt.  Mennyire elhivatottnak kell lenni annak az embernek, aki a néptanítói életet vállalja? Mit tett fél évszázad alatt Barabás György a falunkban?

A tiszteletadásnak az egyik, ha nem a legszebb módja, amikor megemlékezünk arról az emberről, aki egész életén át tevékenykedett a falunk felemelkedéséért. A lehetőség adott, hogy jobban megismerjük falunk szülöttét. A munkásságát bemutató korabeli megemlékezést ükunokája, Dr. Bendefy István bocsátotta rendelkezésemre azzal a céllal, hogy a ma élő széplakiakkal megismertessem a néptanító áldozatos életét. Szalay Józsefnek, a néptanítónk életéről írt visszaemlékezésével idézhetjük fel életének főbb mozzanatait, megtudhatjuk, milyen ember is volt ő.

 

Barabás György

1811.jún.2.-1879.júl.13.


„Ha valamely pályán egy szakember, ki hivatásának élve egész erejét s minden idejét hivatala teljesítésében áldozta fel, elköltözik e föld színéről: pályatársai és tisztelői méltóan megkönnyezik, s őszinte sajnálattal emlékeznek róla.

Körünkből is egy ily férfiút ragadt ki a halál. Elragadta a pedagógiai világ egyik régi bajnokát, Barabás Györgyöt.

Barabás György. 1811-ben június 2-án született Hegykőn, Sopron megyében, hol atyja ns. Barabás György uradalmi ispán volt. Gyermekkorát részint Lövőn, hová később atyja költözött, részint Martonfán, hol atyja később Sitkei Nagy Ferenc uraságnál számtartói állást nyert, élte át. Szülői a gazdatiszti pályára szánták, s ő Sopronban, Kőszegen, Szombathelyen és Győrött végezte a Gymnásium nyolc osztályát. Ekkor atyja elhalálozván, nagyatyja: Nagy Mihály széplaki néptanító (1783-tól 1846-ig) 1833-ban magához hívta őt s megígértette vele, hogy haláláig mellette marad. Barabás György meg is maradt s segített nagyatyjának a tanításban s a jegyzői és kántori teendőkben. Az évek múltak s 13 év telt el, hogy Széplakon mint segéd-tanító működött. 1846-ban meghalt nagyatyja, s ő ekkor pálya után nézett: mert soha nem is gondolt arra, hogy tanítóvá legyen. Már biztos volt neki herceg Eszterházy uradalmában egy állás, midőn őt a Széplakiak felkeresték s kérték : maradjon meg „mesteröknek”.  A tanítói állás akkor még igen alacsony állás volt, díjazása is igen csekély; és mégis e férfiú, ki kitűnően végezte iskoláit, ki rendkívüli szám- mértani ismeretekkel rendelkezett, e férfiú – mondom – elfogadta a széplaki iskolamesteri állást 1846-ban; Érsekujvárott azonnal megszerezte a tanítói oklevelet, 1858-ban pedig póttanfolyamban vett részt. És ezóta Széplakon élt mint néptanító egész mostanig, eltöltvén a néptanítói pályán (melyen nagyatyja 63 évig működött) 46 évet.

És mit tett ő e 46 év alatt?

Fáradatlanul munkálkodott. Céljául tűzte ki először is a zene tanulását; és ezen a téren oly eredményre tett szert, hogy a környék őt a legjobb orgonistájának s legjobb zongoristájá-nak vallotta.  Guitarre és hegedű szintén jól kezelt hangszerei voltak. – A nyelvbúvárlatokhoz különös hajlama lévén, több nyelvet elsajátított. A francia nyelvet oly behatólag tanulmányozta, hogy egy terjedelmes munkát is készített sajtó alá e címen: „Francia szónyomozástan”, mely előbb Pozsonyban, majd Ballagi Károly úr ő nagysága közbenjárása által Sopronban szakfér-fiakkal megbíráltatott; de bár a bírálat igen kedvező volt, a mű kiadó hiányában nem jelent meg. A kézirat fiai kezében van. A finn nyelvet benső barátjával Fábián István volt széplaki plébánossal (+ mint győri kánonok) együtt tanulták és tanulmányozták, s Fábián finn nyelvtana nagy részben köszöni létét Barabásnak. Kézirata roppant sok maradt fönn. Fiai számára német források és saját tanulmánya alapján egy igen korrekt „General-bass” cimű művet irt. A latin „vesperas” egyházi zsoltárokat Fábiánnal fordították magyarra, melyhez a zenét Barabás szerkesztette. E magyar vesperás Sopron megyében s fiai által Vasmegyében is sok helyen meghonosodott. Egy karácsonyi magyar népmiséjét ifjabbik fia most rendezi sajtó alá.

De dolgozott ő a népiskola számára is. Iskolájában már 25 évvel ezelőtt volt számoló-gép tölgygubacsokból, melyeket maga szedett az erdőn.

Midőn az újmérték ismertetése végett tanfelügyelőnk ns. Ballagi K. úr Fertő-szent-Miklósra tanító gyűlésre jött s még az iskoláknak új mérték-eszközeik nem voltak, Barabás nagy megleptünkre zsebeiből szedegette elő kéregpapírból készült mérték-mintáit. – Volt neki iskolájában egy papír földgömbje, igen sok táblája s térképe, - és mind ezek saját készítményei. A gyermekeknek maga készített irkákat, maga kötötte be könyveiket, tintát maga főzött az iskolának. – Egész műhely volt az ő egyik szobája, melyben tarka vegyületet képeztek : a (derék) pipa, a papírból készült kis gittár (gyermekei ezen tanultak); a papírrámás borotválkozó tükör; saját készítményű kétkarú mérleg, melyhez a sulyok márványkő-darabok voltak; a sok megmetszett író lúdtoll; a nagy fekete tábla, melyre hirtelen jött eszméit szokta feljegyezni; egy nagy táblázat a falon : a nap delelése az egész évre kidolgozva; egy pontosan járó u.n. paraszt óra, melyen egy kalapács függ sulynehezitőül stb.

Munkának volt ő embere egész életén át; de annyira feltalálta életvilágát saját magában és környezetében, hogy ténykedésének igen kevés kihatása volt. Ő magának élt és családjának s a községnek. Mint jegyzőt szélesebb körben ismerték, s egész fiskálisa volt a népnek.

Különben megelégedett, föltűnni soha sem vágyó, szerény s mindig kedélyes ember volt. Keveset beszélt, de többnyire humorral és éllel. – Fiatal korában egy felhő elé való harangozás alkalmával villámütést kapott, mely a beszélő tehetségétől két hónapra megfosz-totta. Midőn először újra megszólamlott, barátja Fábián így szólt hozzá: „Csakhogy kinyílt a torkod, Gyuri! Ugye féltél, hogy többé nem tudsz kántorizálni? – „Attól nem – felelte ő – hanem attól féltem, hogy többé nem tudok – inni!”

Az óraigazítás és nyelvhiba-javítás szenvedélye volt. Meg nem tűrte, hogy saját 3 – 4 faliórája, zseb- és napórája s a toronyóra csak egy pár percet is különbözzenek egymástól. Minden reggel ott lehetett látni a templomdombon: lesve a napkeltét, - mihez óráit igazította. – S ha akármi nagyságos úr, vagy asszony beszélt vele, s szólt így: „én egy kis bort innék” „ne forgolódj” stb. – rá mondta ő hangosan, hogy „ikes ige”. -  Egy fiatal káplán, kivel igen jó viszonyban élt, egyszer ilyenformán végzé hosszas szónoklatát: „Ha ezt megtartjátok (t.i. ezt és azt), akkor üdvözültök, de ha ezt meg nem tartjátok (t.i. ezt és azt újra elősorolva), akkor nem üdvözültök.” Barabás erre félhangon mormogta: „Ibant, qua poterant”. Délben kártyát kap a segédlelkésztől, melyen ez állt: „qua non poterant, non ibant – jó étvágyat kíván D. J.”

Öregségében testileg igen elgyöngült. Már ezelőtt tíz évvel oly lassan lépdegélt, hogy egy másfél éves gyermek vele bírt volna tartani. Egyszer midőn a mezőre kisétált, így szól neki egy szintén öreg földmíves: „Urambátyám, most már mégis lassan járunk!” „Annál tovább érünk” – szólt ő.

A széplaki nép, mely benne nevelőjét és tanítóját veszté, bizonyítékát adta határtalan ragaszkodásának és fájdalmának, midőn a gyászszertartáson majdnem egytől egyig megjelent. A ravatalnál szünet nélkül ki-be járt a siránkozó nép, a temetésre még az aratók is hazajöttek a mezőről.

Kartársai s barátai is nagy számmal gyülekeztek a koporsóhoz, melyet a meghaltnak özvegye két fia s leányai öntöztek könnyeikkel, s midőn dalba fontuk érzeményeinket, szívünk mélyéből sóhajtottunk fel: „adjon neki örök nyugodalmat az Isten!”1

 

A széplaki emberek nagy tisztelete mellett vettek búcsút néptanítójuktól. A tudás nem vész el, így mai napig falunk értékei között tarjuk, őrizzük Fábián István plébános úr, Nagy Mihály Tanító úr és Barabás György tanító úr emlékét.

A Barabás család ősei nyomdokainak méltó emléket állítva, később is meghatározó tevékenységükkel segítették a környeztükben élő embereket. Méltán lehetünk büszkék mi széplakiak is a Barabás család leszármazottaira, akik az elmúlt évszázadokban és napjainkban is öregbítik falunk hírnevét. Kik is voltak ők?  Mit tettek akkor és ma? Érdeklődve keresem. A munkát segíti Dr. Bendefy István, így a jövőben közösen tevékenykedünk azon, hogy megismerjük Széplak híres szülötteit. A közös munkánk gyümölcse az, ha ők minél szélesebb körben megismerhetnék őseik faluját, családjuk múltját. Számunkra pedig legszebb kincs az, hogy ismét gazdagodhat falunk olyan emlékekkel, amelyek őseink nagyságát dicséri.

forrás: 1Szalay József SOPRON c. Társadalmi, közgazdasági és szépirodalmi közlöny 1879 augusztus 5-i száma

 

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron