Komposztünnep az iskolában
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
AddThis Social Bookmark Button

Idén tizedik alkalommal hirdette meg a Galgamenti Népfőiskola és a Humusz Szövetség a Komposztünnephez (október 10.) kapcsolódó pályázatát. Örökös Ökoiskola lévén intézményünk is örömmel csatlakozott a felhíváshoz.

Ötödik és hatodik osztályos tanulóink Szandra néni irányításával a természetismeret óra és a tanórán kívüli foglalkozások keretében interaktív módon vizsgálódtak, tevékenykedtek, kihasználva az iskolánk adta komposztálási lehetőséget. A 2020-as Komposztünnep fő témájául a nemzetközi “Biodiverzitás szuper éve”-t választották. Arra hívja fel a figyelmünket, hogy a talajban és a komposztban mekkora óriási sokszínűségben fordulnak elő az apró élőlények. Tanulóink vizsgálták a talaj rétegeit, szerkezetét. A megfigyeléseket jegyzetelték, lerajzolták, összegyűjtötték, megbeszélték. A gyerekek nagyon sok élménnyel, új ismerettel gazdagodtak. Reméljük szüleik örömére kedvet kapnak az otthoni komposztáláshoz is.

Rövid bemutató:

https://drive.google.com/file/d/1YZbKUcJ2aM5eZ95-BLUZaDB0q-KmEg9p/view

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron