Iskolai hírek
|
Képes visszatekintés a Széchényi Ferenc Általános Iskola 2023/24-es tanévére |
Írta: Kovács Andrea intézményvezető
|
180 tanítási napot jártunk iskolába a 2023/24-es tanévben. Elégedettek lehetünk: alapvető céljainkat teljesítettük, eredményes tanévet zártunk.
Diákjaink rengeteg programon vehettek részt.
Szeptemberben, amellett, hogy a Diáksport napját ünnepeltük meg, megszerveztük az FWS focikupát a környékbeli iskolák meghívásával. Az alsó tagozatosok pedig színházat varázsoltak az aulából a népmese napján, ahol bábozással, dramatizálással idézték meg Benedek Elek apót. Októberben, az állatok világnapján sikeres élelemgyűjtést szerveztünk a Boróka állatfarmnak, valamint megemlékeztünk az 1956-os forradalomról. A diákönkormányzat a szülői munkaközösséggel karöltve sikeres papírgyűjtést vezényelt le, és az őszi szünet előtt gazdag programokkal egészégnapot is tartottunk.
A Márton-napi felvonulás és a Sulizsák programban való részvétel után már a Mikulást vártuk decemberben és a hagyományt teremtő karácsonyváró délután és a közös gyertyagyújtások után máris a meghitt karácsonyi műsort néztük meghatódva.
Januárban a félévi bizonyítványok kiosztása után, a második félévben találtuk magunkat. A nyolcadik osztályosok a központi írásbeli felvételiken adhattak számot tudásukról, majd a farsangi mulatság hangjai töltötték meg a tantermeket. Tavasszal az 1848. márciusi 15-i szabadságharcra való megemlékezés után a témahetek köré építkeztünk, így a Pénz7, a fenntarthatósági témahét, és a digitális témahét is beépült a pedagógiai munkánkba, valamint elindultak a kompetenciamérések is.
Iskolanap kiállítással, Gyermeknap, Erdei Iskolai Program, Nemzeti Összetartozás napi közös éneklés, osztálykirándulások, jutalomkirándulás …mind iskolai közösségünket építő programok. A nyolcadik osztályosoktól ballagáson búcsúztunk, akik utolsó iskolánkban töltött napjukon a már hagyományos, az Önkormányzat által finanszírozott Traktorbulin vehettek részt. Számtalan érték és élmény színesítette a tanévet ezeken kívül is: szakmai kirándulások, osztályprogramok, rendhagyó órák, múzeumpedagógiai foglalkozások, a Lázár Ervin Program rendezvényei, folytathatnánk a sort még sokáig.
A digitális kompetenciák fejlődése érdekében a tanév során az 5., 6., és 7. osztályos tanulók az RRF – 1.2.1 pályázat keretében oktatási célú laptopokat igényelhettek és vehettek át.
Tanulóink és Fertőszéplak lakóinak biztonsága érdekében az iskola falára defibrillátort helyezett el a Kapuvári Mentőszolgálat az Önkormányzat kezdeményezésére.
Elkészült az aulában kialakított közösségi tér a Sulizsák program bevételéből, illetve a Soproni Tankerületi Központ segítségével.
Közösségünk új logót választott, melyet kitűző formájában viselünk az ünnepségeinken illetve a feliratozott testnevelés pólókon is feltűnik.
Ebben a tanévben is rengeteg versenyen vettünk részt, melyekről igyekeztünk mindig tájékoztatást adni iskolánk Facebook oldalán.
Az alábbi versenyeken indultunk:
Tudásvadász honismereti verseny,
HEBE 4 fordulós időutazó történelmi verseny,
35. Zrínyi Ilona matematika versenyen,
Körösök menti országos megmérettetésű levelezős verseny,
Föltámadott a tenger történelmi vetélkedő,
Alpokalja-Fertőtáj Vidékfejlesztési Egyesület Mesevetélekedő
Szép Magyar Beszéd szépkiejtési verseny,
Gerencsér Éva helyesírási verseny,
Aranytoll helyesírási verseny,
Versünnep szavalóverseny - Fertőd,
Kicsi Nagykövet verseny,
Diákolimpia
A tanév során mindig segítő kezet nyújtott programjaink megvalósításában a Szülői Szervezet, a Soproni Tankerület, Fertőszéplak és Sarród Önkormányzata, a polgármester urak, a jegyző asszony és a fertőszéplaki képviselő-testület. Ez iskolánk külső, pozitív megítéléséhez nagyon fontos. A község Önkormányzatának folyamatos figyelme, anyagi és erkölcsi támogatása jelentősen hozzájárul a nyugodt pedagógiai munkához, terveink megvalósításához.
A Pokker János Tanulókért Egyesület támogatásáért is hálánkat fejezzük ki.
Lassan eltelik a nyár és itt kopogtat a 2024-25-ös tanév, mely már most tele van tervekkel, célokkal.
Számoljunk vissza együtt, és várjuk a szeptemberi találkozást, hogy együtt gyűjtsünk tudást és élményeket!
180 tanítási napot jártunk iskolába a 2023/24-es tanévben. Elégedettek lehetünk: alapvető céljainkat teljesítettük, eredményes tanévet zártunk. Diákjaink rengeteg programon vehettek részt.
Szeptemberben, amellett, hogy a Diáksport napját ünnepeltük meg, megszerveztük az FWS focikupát a környékbeli iskolák meghívásával. Az alsó tagozatosok pedig színházat varázsoltak az aulából a népmese napján, ahol bábozással, dramatizálással idézték meg Benedek Elek apót. Októberben, az állatok világnapján sikeres élelemgyűjtést szerveztünk a Boróka állatfarmnak, valamint megemlékeztünk az 1956-os forradalomról. A diákönkormányzat a szülői munkaközösséggel karöltve sikeres papírgyűjtést vezényelt le, és az őszi szünet előtt gazdag programokkal egészégnapot is tartottunk.
|
Bővebben...
|
Kulturális hírek
|
Kik a hősök? |
Írta: Köőné Szalai Katalin intézményvezető
|

Legtöbbször ezt a szót a mese, monda, legenda központi szereplőire mondjuk, akik nagy tettet hajtanak végre, hogy megmentsenek valakit.
De bizony vannak most is HŐSÖK, akik "vérüket adják" azért, hogy egy embertársukon segítsenek.
Július eleji véradásunkra 31 bátor hős érkezett, akik életet mentettek azzal, hogy a véradáson részt vettek. A bátrak közül 3 személy jubiláns véradóként oklevéllel térhetett haza.
A fényképeken látható HŐSÖK beleegyeztek a fénykép készítésébe, de a megjelent kép máshova nem használható fel.
Köszönjük a véradóknak, hogy bátorságukkal embertársaikon segítettek és Kovács Emma részére még az utalványokat is felajánlották. A mi hőseink ti vagytok! Legközelebb október 28-án várunk mindenkit sok szeretettel a következő véradáson!
Legtöbbször ezt a szót a mese, monda, legenda központi szereplőire mondjuk, akik nagy tettet hajtanak végre, hogy megmentsenek valakit.
De bizony vannak most is HŐSÖK, akik "vérüket adják" azért, hogy egy embertársukon segítsenek.
Július eleji véradásunkra 31 bátor hős érkezett, akik életet mentettek azzal, hogy a véradáson részt vettek. A bátrak közül 3 személy jubiláns véradóként oklevéllel térhetett haza.
A fényképeken látható HŐSÖK beleegyeztek a fénykép készítésébe, de a megjelent kép máshova nem használható fel.
Köszönjük a véradóknak, hogy bátorságukkal embertársaikon segítettek és Kovács Emma részére még az utalványokat is felajánlották. A mi hőseink ti vagytok! Legközelebb október 28-án várunk mindenkit sok szeretettel a következő véradáson! |
Önkormányzati hírek
|
Megváltozott a hulladékudvarok nyitvatartása |
Írta: STKH
|
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. szolgáltatási területén, július 1-től megváltozott a hulladékudvarok nyitvatartási rendje. Az új nyitvatartási időpontok az alábbi linkeken, weboldalunkon, az oldal aljára rögretve érhetők el:
https://stkh.hu/szolgaltatasaink/zoldudvarok-uzemeltetese/
A leadható hulladékok táblázatát pedig ide kattintva tekinthetik meg.
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. szolgáltatási területén, július 1-től megváltozott a hulladékudvarok nyitvatartási rendje. Az új nyitvatartási időpontok az alábbi linkeken, weboldalunkon, az oldal aljára rögretve érhetők el:
https://stkh.hu/szolgaltatasaink/zoldudvarok-uzemeltetese/
A leadható hulladékok táblázata pedig ide kattintva tekinthetik meg. |
Óvodai hírek
|
Erdei óvoda 2024 |
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvodavezető
|

Óvodánk nagycsoportosai a Fertő- Hanság Nemzeti Park jóvoltából "Erdei óvodai" programon vettek részt. Egy egész napot töltöttünk a fertőújlaki Csapodi István Természetiskolában. Megismerhették a gyerekek a Fertő madárvilágát, kerestünk ürge lyukakat, láttunk ürgét, fogtunk békát, gyíkot, lepkét. Gyűjtöttünk különböző színű virágokat. Játszottunk állatokhoz és növényekhez kapcsolódó kirakókkal, rajzoltunk, barkácsoltunk. Köszönjük Mészáros Krisztának és Goda Istvánnak a sok információt, az érdekes játékokat a kedvességet és türelmet!
|
Bővebben...
|
Óvodai hírek
|
Ovis ballagás 2024 |
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvodavezető
|

"Egyszer régen édesanyám, megfogta a kezemet. Kicsit féltem, amikor az óvodába vezetett. Csodálkoztam : Mennyi játék! Mennyi asztal! Mennyi szék! Gyorsan telt el a legelső nap, gyorsan futott el a hét.
Négy év telt el, négyszer láttuk az óvoda ablakán, hogy zöld lombok integetnek, vagy száraz ág van a fán.
Közben aztán úgy megnőttünk, hogy az ágyunk kicsi már. Holnap a mesesarok helyett, az iskola padja vár."
(Donászy Magda: Óvodától iskoláig)
További képek az ovis ballagásról ide kattintva tekinthetők meg. |
Óvodai hírek
|
Bábszínház az óvodában |
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvodavezető
|

Június 3-án a Habakuk Bábszínház látogatott el hozzánk. A csodaszarvas című mesét adták elő a gyerekek örömére.
Köszönjük a művészeknek a színvonalas előadást, a csodálatos bábokat és igényes díszleteket! Köszönet a Szülői Szervezetnek az előadás finanszírozásáért!
További képek ide kattintva tekinthetők meg. |
Kulturális hírek
|
Fertőszéplak - Regionális Nyugdíjas találkozó 2024 |
Írta: Köőné Szalai Katalin intézményvezető
|

Örömmel adtunk idén is otthont a Regionális Nyugdíjas találkozónak a gyönyörű Széchényi-kastélyban.
Az Őszirózsa Nyugdíjas Egyesület szervezésében a sarródi Árvalányhaj Nyugdíjas Egyesület, a petőházi Nefelejcs Nyugdíjas Egyesület, a fertőszentmiklósi Rozmaring Hagyományőrző Nyugdíjas Klub tagjai élvezték a vendégszeretetünket június első napjának estéjén. Az egyesületünk vezetője Oravecz Andrásné köszöntötte a vendégeket és Kóbor Attila polgármester úr is egy ünnepi történettel kedveskedett a résztvevőknek. A jó hangulatról a C' Vakcina zenekar gondoskodott.
Hálásak vagyunk, hogy szépkorú társaink aktív közösségi életet élnek és a környező településen élő szépkorú társakkal aktív, baráti kapcsolatot ápolnak.
Kívánunk Önöknek még sok szép élményt együtt, egészségben, boldogságban!
Örömmel adtunk idén is otthont a Regionális Nyugdíjas találkozónak a gyönyörű Széchényi-kastélyban. Az Őszirózsa Nyugdíjas Egyesület szervezésében a sarródi Árvalányhaj Nyugdíjas Egyesület, a petőházi Nefelejcs Nyugdíjas Egyesület, a fertőszentmiklósi Rozmaring Hagyományőrző Nyugdíjas Klub tagjai élvezték a vendégszeretetünket június első napjának estéjén. Az egyesületünk vezetője Oravecz Andrásné köszöntötte a vendégeket és Kóbor Attila polgármester úr is egy ünnepi történettel kedveskedett a résztvevőknek. A jó hangulatról a C' Vakcina zenekar gondoskodott. Hálásak vagyunk, hogy szépkorú társaink aktív közösségi életet élnek és a környező településen élő szépkorú társakkal aktív, baráti kapcsolatot ápolnak. Kívánunk Önöknek még sok szép élményt együtt, egészségben, boldogságban!
A találkozón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg. |
Kulturális hírek
|
Fertőszéplak nyár - 2024 |
Írta: Köőné Szalai Katalin intézményvezető
|

Hétvégén már itt a nyár és programokban az idén sem lesz hiány Fertőszéplakon.
Íme néhány, hogy mindenki be tudja írni a naptárába:
2024. június 8. 16-20 óra a STREET WORKOUT PÁLYA ünnepélyes átadása színes programokkal
2024. június 15. Levendula minifesztivál 14-17 óra
2024. július 3. 16-19 óra véradás
2024. augusztus 1-2. Az Öröm útja
2024. augusztus 3-4. Falunapok
Várunk mindenkit rendezvényeinkre!Hétvégén már itt a nyár és programokban az idén sem lesz hiány Fertőszéplakon.
Íme néhány, hogy mindenki be tudja írni a naptárába:
2024. június 8. 16-20 óra a STREET WORKOUT PÁLYA ünnepélyes átadása színes programokkal
2024. június 15. Levendula minifesztivál 14-17 óra
2024. július 3. 16-19 óra véradás
2024. augusztus 1-2. Az Öröm útja
2024. augusztus 3-4. Falunapok
Várunk mindenkit rendezvényeinkre! |
Óvodai hírek
|
Képes beszámoló középső- és nagycsoportosaink nagycenki kirándulásáról |
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvodavezető
|

|
Kulturális hírek
|
Nyári táborok 2024 - tájékoztató |
Írta: Köőné Szalai Katalin intézményvezető
|
Kedves Szülők, táborozó Gyermekek!
Az Erzsébet táborokra 2024-es évben sajnos az önkormányzatok nem pályázhattak, amelyről előzetes tájékoztatás nem érkezett hozzánk, így az idei évben a nyári táborjaink önköltséges formában valósulnak meg! A szülők terheit a legkevesebbre úgy tudtuk csökkenteni, hogy Fertőszéplak Község Önkormányzata az idei évben nagyobb mértékben támogatja a táborokat.
A tábor költsége: 15000 Ft/fő/hét.
Az összeg tartalmazza a napi egyszeri meleg étkezést és a belépőket.
A táborok időpontjai:
2024.július 15-19.
2024.július 22-26.
A táborba jelentkezés feltétele, hogy a gyermek a Széchényi Ferenc Általános Iskola tanulója legyen és elvégezze az első osztályt, vagy fertőszéplaki állandó bejelentett lakcímmel rendelkezzen.
Emellett fontos a kerékpáros közlekedés szabályainak ismerete, alkalmazása és jól felszerelt kerékpár.
A tábor regisztrációhoz kötött.
Bővebb információ és regisztráció a 06/20 314 8532 elérhetőségen Köőné Szalai Katalinnál lehetséges.
A programok szervezése folyamatban van, de az előző évekhez hasonlóan tartalmas és színvonalas programok várják a gyermekeket.
Mi már várjuk a nyarat, hogy ismét találkozhassunk Veletek.
Az egyik programról egy titkot megosztunk Veletek, mert a tavalyi "kívánság listátokon" szerepelt. A programhoz elengedhetetlen a napsütés és a víz.
Milyen programra gondolhattunk?
Kedves Szülők, táborozó Gyermekek!
Az Erzsébet táborokra 2024-es évben sajnos az önkormányzatok nem pályázhattak, amelyről előzetes tájékoztatás nem érkezett hozzánk, így az idei évben a nyári táborjaink önköltséges formában valósulnak meg! A szülők terheit a legkevesebbre úgy tudtuk csökkenteni, hogy Fertőszéplak Község Önkormányzata az idei évben nagyobb mértékben támogatja a táborokat.
A tábor költsége: 15000 Ft/fő/hét.
Az összeg tartalmazza a napi egyszeri meleg étkezést és a belépőket.
A táborok időpontjai:
2024. július 15-19.
2024. július 22-26.
|
Bővebben...
|
Kulturális hírek
|
Közös kiránduláson nyugdíjasaink |
Írta: Köőné Szalai Katalin intézményvezető
|

Milyen a nyugdíjas élet?
A legelső amit ilyenkor hallunk, hogy "várjál angyalom, azt meg is kell élni", de azt is sűrűn mondják, hogy "jajj csak az egészségem engedje...", de Fertőszéplakon az élet nyugdíjasként sem unalmas, hiszen az otthoni teendők, a család, az unokák mellett szépkorú társaink számára nagyon fontos a saját testük és lelkük ápolása is.
A feladatok, a kert gondozása, a kézműveskedés mellett igényük van a kortársaikkal való kapcsolat ápolására, beszélgetésekre, kirándulásokra úgymond a minőségi együtt töltött időre! A szerdai klubok mellett folyamatosan szerveznek kirándulásokat, ahogy ez május elején is történt. A fertőszéplaki Őszirózsa Nyugdíjas Egyesület tagjai kiegészülve a fertődi klubbal és helyi szépkorúakkal egy igazán csodás kiránduláson vettek részt. A reggeli szomorkás időjárás sem szegte kedvét senkinek, hiszen izgalommal lépett fel mindenki a buszra, várva a programokat.

A megújult fertőszéplaki Széchényi Ferenc tér ünnepélyes átadása |
2024. április 28-án, templomunk újraszentelése után átadásra került a megújult fertőszéplaki Széchényi Ferenc tér.
A fertőszéplaki óvoda nagycsoportosainak nyitó műsora alapozta meg az átadás meghitt, kedves hangulatát. Az óvodásaink műsora után Czifra Luca a Széchényi Ferenc Általános Iskola 7. osztályos tanulója dr. Lajber Imre Üzenem Neked című versét szavalta el.
Kóbor Attila polgármester úr köszöntőjében a múltat és a jelent idézte, amelyek összeforrva visznek előbbre. Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a kereszténység üzenete mindenkihez el kell, hogy jusson. Istenkeresőhöz, hívőhöz és nem hívőhöz egyaránt. Rózsa Dávid az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a gróf születésének 270. évfordulójára tért ki beszédében, valamint Széchényi 1802-es könyvtáralapítására. Dr. Barcza Attila Sopron és térsége országgyűlési képviselője beszédében kiemelte: nagyon büszke arra, hogy gyermekkorának meghatározó tere és környezete fél milliárdos kormányzati támogatással az elmúlt 10 évben teljesen megújulhatott. Németh Zoltán Győr- Moson- Sopron Vármegye elnöke beszédében kiemelte, hogy ezek a fejlesztések azok, amelyek azt bizonyítják, hogy jó úton haladunk! Az ünnepi beszédek után a megújult teret Dr. Veres András megyéspüspök áldotta meg, majd a nemzeti szalag átvágásával és a Széchényi emléktábla leleplezésével ünnepélyesen átadásra került a tér.
Köszönjük vendégeinknek, hogy velünk ünnepeltek és köszönjük Magyarország Kormányának a felújításhoz nyújtott anyagi támogatás!

Az ünnepségen készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg. |
Önkormányzati hírek
|
Újraszentelés |
Írta: Köőné Szalai Katalin intézményvezető
|
2024. április 28-án Dr. Veres András megyéspüspök ünnepélyes szentmise keretében újraszentelte a Mindenszentek templomot.
A szentmisén a hívek mellett részt vett Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, Rózsa Dávid az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, Németh Zoltán Győr-Moson-Sopron Vármegye elnöke, Firtl Mátyás és dr. Barcza Attila Sopron és térsége korábbi és jelenlegi országgyűlési képviselője, a környező települések polgármesterei és a civilszervezeteink vezetői is!
Köszönjük, hogy ilyen sokan velünk ünnepeltek!

A ünnepségen készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg. |
Kulturális hírek
|
Vidám program az ünnepség után |
Írta: Köőné Szalai Katalin intézményvezető
|
Tavaszi, első, egész napos programunkon, a szentmise és a Széchényi Ferenc tér átadása után, a legkisebbek nevetésétől volt hangos a Liget!
A délután folyamán kézművesek és termelők egy újabb csodálatos helyszínen mutathatták be portékáikat. A kalózok légvára újdonságként nagy sikert aratott a gyermekek körében. Rendezvényeink népszerű része az arcfestés, amelyet a fertődi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai töretlen lelkesedéssel készítenek a gyermekeknek. Köszönet érte! Ribizli Bohóc is itt volt, aki minden alkalommal pörköltet készít a széplaki gyermekek segítségével, sok-sok neveléssel fűszerezve.
A délután finomsága a Kisfaludi kürtöskalács volt, amely a közkedvelt édes íz mellett kolbászos és sajtos kivitelben is vásárolható volt.
Legközelebb a termelők és kézművesek június 15-én látogatnak el Fertőszéplakra, ha esetleg most lemaradt volna valaki...
Fogadjátok sok szeretettel a délutáni fényképeket is!
Köszönet mindenkinek, aki programjainkat választja, mert öröm programot szervezi egy ilyen aktív közösségnek!

Tavaszi, első, egész napos programunkon, a szentmise és a Széchényi Ferenc tér átadása után, a legkisebbek nevetésétől volt hangos a Liget!
A délután folyamán kézművesek és termelők egy újabb csodálatos helyszínen mutathatták be portékáikat. A kalózok légvára újdonságként nagy sikert aratott a gyermekek körében. Rendezvényeink népszerű része az arcfestés, amelyet a fertődi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai töretlen lelkesedéssel készítenek a gyermekeknek. Köszönet érte! Ribizli Bohóc is itt volt, aki minden alkalommal pörköltet készít a széplaki gyermekek segítségével, sok-sok neveléssel fűszerezve.
A délután finomsága a Kisfaludi kürtöskalács volt, amely a közkedvelt édes íz mellett kolbászos és sajtos kivitelben is vásárolható volt.
Legközelebb a termelők és kézművesek június 15-én látogatnak el Fertőszéplakra, ha esetleg most lemaradt volna valaki...
Fogadjátok sok szeretettel a délutáni fényképeket is!
Köszönet mindenkinek, aki programjainkat választja, mert öröm programot szervezi egy ilyen aktív közösségnek! |
|
|