TÖTÉNELEM Széchenyi
kastély |
| Széchenyi
kastély |
|
A Széchényi család a Nógrád - megyei Alsószécsénykéből érkezett
Széplakra.
A család anyagi alapjainak biztosításában nagy szerepe volt
Széchényi György esztergomi érseknek. Esterházy Pál a felvett
kölcsönök fejében elzálogosíja Fertoszentmiklós, Süttör, Endréd,
Csapod, Sarród határában lévo földjeit.
E nagy kiterjedésű birtoknak Széplak volt központja.
A grófi család 1682-ben költözött a mai templommal szemben
látható kastélyba.
A kastély építéséről a korabeli iratok nem tesznek említést,
az azonban tudjuk, hogy 1594-ben már lakták az épületet..
Az épület védelmi funkcióját bizonyítja, hogy vastag falakkal,
bástyákkal és lőrésekkel látták el. Egy 1264-ben kelt oklevél
egy létezo toronyról tesz említést, amely a kastély helyén
állt. A Széchényi család az egykori kastélyon nem sokat építhetett,
alakíthatott, hiszen a hitbizományi szerzodésben, amely három
generációra biztosította részükre a használatot, meghatározták
az építkezésre fordítható összeg felső határát 3.000 forintban.
A kastély egyemeletes, egymásra merőleges két szárnyból áll.
Csatkai Dénes, neves történész írása szerint négy félköríves
kapu tagolja (mára ebbol egy kaput láthatunk), melyek oldalán
toszkán félpillérek vannak. A hajdani nagy ablakokat befalazták,
helyettük ma kicsi, rácsos ablakok láthatók. Az ablakok alatt
egyenes szemöldökpárkány található. Az udvarra néző bejárat
felett a Széchényi-címer és
a család jeligéje látható: Deus me regit, nihil me derit!
- Ha Istenben bízol, sose csalatkozol! - A kastély udvarán
egykor Szent Ferenc szobra állt, de az a II. világháború alatt
elpusztult. A templomdomb alatt, attól északra volt egy alsó
kastély is, melynek mára nyoma veszett.
A falu korabeli eseményeit Széchényi György gróf leveleiből
ismerjük.
Az 1703-as esztendő sok kellemetlenséget hozott a család számára.
Felesége halála után Judit lánya is eltávozik az élők sorából.
Az országban kibontakozó kuruc felkelés hosszú vándorlásra
kényszeríti a grófi családot. Az 1711-es év karácsonyát a
család már ismét Széplakon tölti. Fia Zsigmond állandó segítőtársa
a gazdaság irányításában. Növekvő jövedelmei birtokában elhatározza,
hogy
a kastéllyal szembeni dombon templomot építtet.
Gróf Széchényi György 1732. február 20-án, 76 éves korában
meghal.
Fia I. Zsigmond 1738. október 14-én 58 éves korában hunyt
el.
Zsigmond halála után fiai szétosztják egymás között a Széchényi
vagyont. Széplakon II. Zsigmond maradt.
A széplaki kastélyban született 1754. április 29-én ötödik
gyermekként Széchényi Ferenc,
a nemzetség és a magyarság kiemelkedő egyénisége, a Nemzeti
Múzeum alapítója, a legnyagyobb magyar Széchenyi István édesapja.
1771-ben a szerzodésben megjelölt határidő lejárt, a Széchényi
családnak el kellett hagyni a majdnem egy évszázadon (1682-1771)
át lakott otthonát. Emlékük ma is
élo valóság a falu életében.
A Széchényiek távozásával a falu, mint gazdasági központ nem
létezik többé. Miután Esterházy Miklós a szomszédban felépíti
az "Esterházy Versailles"-t, Széplak az uradalom
rendszerében csak másodrangú szerepet játszik. 1770-ben megépült
az Eszterházát Sopronnal összekötő út, amely Széplakon vezet
keresztül. 1773 nyarán Mária Terézia Esterházy Miklós vendége,
Széplaktól kezdve sokszáz, ünnepi díszbe öltözött uradalmi
alkalmazott sorfala között hajtatott át Széplakon Eszterháza
felé.
Az ingatlannak a fertoszéplaki önkormányzat által történő
megvétele biztosítja a kastély további állapotromlásának megállását,
ezáltal a további hasznosítási tárgyalások valós alapjának
megteremtését, végső soron pedig egy hazánk történetében fontos
szerepet játszó emlékhelynek a méltó megorzését. Fertőszéplak,
nemzeti értékünkhöz ragaszkodó szándékát erejéhez mérten kifejti.
|
Fertőszéplak
története |
Templom |
|