Kulturális hírek
Falunapok és Széplakok találkozója egy hétvégén
Írta: Taschner Tamás intézményvezető   
AddThis Social Bookmark Button

Ismét elmúlt az a hétvége, mikor programok sokasága várta az érdeklődőket a Templom dombon. Az idei falunapok tényleg igazi programdömpinget hozott, hiszen a szokásos falunapi események mellett ezen a hétvégén zajlott a Széplakok találkozója és a térségi nyugdíjas találkozó is. Természetesen nem lehet mindenről beszámolni és talán a csatolt képek többet is mondanak, mint ezer szó, de mégis. Mégis le kell írnom, hogy nekem nagy élményt adott a találkozás dedrádszéplaki és berettyószéplaki testvéreinkkel, hogy milyen szép lett a Széchényi kastély, hogy eddig életemben nem vettem részt ökörsütésen, hogy láttam a zenei programok mennyi érdeklődőt vonzottak. Egy sikeres település, sikeres ünnepe volt. A többiről pedig meséljenek a képek!

 
Ha augusztus, akkor „Széplakok Találkozója” !
Írta: Tóth Lászlóné Weisz Zsuzsanna a „Széplaki Patrióta Egyesület” nevében   
AddThis Social Bookmark Button


Ezen az esős nyáron volt négy szép nap, amikor találkozhattunk a Berettyó- és Dedrádszéplakról ide zarándokolt barátainkkal, vendégeinkkel. 73-an jöttek el hozzánk, hogy a magyar-magyar kapcsolatot tovább öregbítsük. Mára – a találkozónkat tekintve – nagykorúvá váltunk, ugyanis a 18. „Széplakok Találkozóját” hagytuk a hátunk mögött.

2014. augusztus 8 – 11-ig az Önkormányzat anyagi segítségével és a fogadó családok anyagi hozzájárulásával tartalmas, szép, felemelő napokat tölthettünk együtt. Köszönettel tartozunk a Polgármester Úrnak, a Képviselőknek és a fogadó családoknak.

Bővebben...
 
Élménybeszámoló a makett táborból
Írta: Lukács Béla   
AddThis Social Bookmark Button

Az idei évben is a hagyományoknak megfelelően a fertőszentmiklósi Művelődési Ház adott otthont a makettezők táborának. Az időjárás kedvezett a makettező munkának, a külvilágban zajló felhőszakadás nem akadályozta a résztvevőket a munkában. Talán mondhatjuk azt is, hogy nem volt senkinek kedve a szabadban játszani. Így a résztvevők nem töltötték az időt sóhajtózással és a fürdőzésre csalogató társak hívó szavának elhessegetésével.

Bővebben...
 
Átadásra került a fertőszéplaki LÁTKÉP Szabadtéri Galéria 2014/2015-ös tárlata
Írta: Taschner Tamás intézményvezető   
AddThis Social Bookmark Button

Július 27-én délután került sor a LÁTKÉP Szabadtéri Galéria ez évi tárlatának átadására. Elsőként Taschner Tamás köszöntötte a megjelenteket. A kiállítás a Páneurópai Piknik, a határnyitás 25. évfordulója tiszteletére jött létre, az alkotók szándéka szerint egyrészt újra- és újra megerősíteni bennünk közvetlen környezetünk, a Fertő-part szépségét, értékeit, másrészt felhívni a figyelmet a lehetőségre, hogy világot lássunk,  hogy nyelveket tanuljunk, s  hogy ez az esemény  világviszonylatban is nagy lépés volt, mind Magyarország, mind Európa életében.

Bővebben...
 
Beszámoló a Tízforrás Fesztivál fertőszéplaki rendezvényéről
Írta: Taschner Tamás intézményvezető   
AddThis Social Bookmark Button


Immár hagyomány, hogy a hegykői Tízforrás Fesztiválhoz a környező, világörökségi települések is csatlakoznak különféle kiállításokkal, koncertekkel, kulturális programokkal. Fertőszéplak a saját adottságait kihasználva gazdagítja a fesztivált. Csodálatos templomunkban tavaly Kuzsner Péter orgonaművészt hallgattuk, idén pedig a soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekarból alakult vonósnégyes muzsikájában gyönyörködhettünk.

Bővebben...
 
Makett tábor gyerekeknek
Írta: Lukács Béla   
AddThis Social Bookmark Button

A fertőszentmiklósi Művelődési Ház ad otthont a hagyományos makett tábornak. A régió makettező gyermekeinek találkozó helye, és egyben tapasztalatok cseréjének helyszíne lesz egy hétig a fertőszentmiklósi kulturális központ. A július 21-25-ig megrendezésre kerülő tábort Fodróczy Zsolt szervezi és vezeti. A táborban lehetősége adódik egy teljes héten át minden érdeklődőnek és makettezést kedvelőnek makettezési ismereteinek bővítésére.

Bővebben...
 
A fertőszéplaki makett szakkör eredményei
Írta: Lukács Béla   
AddThis Social Bookmark Button

Az eredményekben szerény korábbi időszakot sikerült sok munkával és kitartó versenyeztetéssel érmekben gazdaggá tenni. Örömmel számolhatunk be arról a tényről, hogy Németh Bálint dicséretre méltó szorgalma ”beérett”. Bálint munkái versenyről versenyre díjakkal jutalmazva térhettek haza.

Bővebben...
 
Látogatás a magyarpolányi passiójátékon
Írta: Taschner Tamás intézményvezető   
AddThis Social Bookmark Button

A magyarpolányi passió újbóli megrendezésének hírére 14-n jelentkeztünk és vettünk részt együtt a felemelő előadáson. Az előadás egyik különlegessége a helyszín, hiszen egy szabadtéri színpadról van szó, ahol a színpadot és díszletet a templom domb és az egyedülálló kálvária adja. A másik különlegesség, hogy a szereplők a falu lakói, a boltos, a képviselők, az iskolások és a többiek, akik a maguk amatőr lelkesedését viszik bele az előadásba és teszik hitelessé, elragadóvá a művet. A mű pedig adott, Jézus Krisztus kínszenvedése és halála, mely újból és újból megrázza az emberiséget és elgondolkozunk azon, mi vajon hogy cselekedtünk volna, ha mi találkoztunk volna az Úrral. Az amatőr szereplők játékát a főszereplő, az egyedüli hivatásos színész, Keresztes János játéka teszi teljessé. Az előadás után csend, majd tapsvihar uralkodott a nézőtéren. A katarzist megkaptuk és a lehetőséget, hogy mi jobb emberként térhessünk haza Fertőszéplakra. A passiójátékon készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

Bővebben...
 
Fertőszéplaki gyereknap
Írta: Ihászné Lajber Rita   
AddThis Social Bookmark Button


Minden évben május végén az iskola vidám gyerekzsivajtól hangos, ugyanis gyereknapon minden tanulóinkról szól.
Május 30-a reggelén a papír- és vasgyűjtés eredményeit ismertettük, melynek eredményeképpen a 7. és a 3. osztály kapott egy-egy tortát szorgalmas munkájukért. Többen gyűjtöttek 100 kg felett, de kimagaslóan hárman: Török Annamária, Jakab Bence és Szákovics Lili. Az ő jutalmuk ajándékcsomag volt. A délelőtt további részében a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos feladatok voltak: KRESZ-tesztet töltöttek ki a felsősök, makettet, közlekedési témájú rajzokat készítettek az alsósok, mindenki meghallgatta az iskolarendőr előadását, valamint egy nagyon hasznos filmet néztek meg tanulóink a biztonságos közlekedésről. Az elsajátított ismereteket gyakorlatban is alkalmazhatták a nagyobbak: kerékpáros ügyességi versenyen vettek részt. Közben a kisebbeket a Habakuk bábszínház szórakoztatta, majd jégkrémet kapott minden gyerek.

Bővebben...
 
Anyák Napja - Képes beszámoló az ünnepségről
Írta: Taschner Tamás intézményvezető   
AddThis Social Bookmark Button

Idén is nagyon szép ünnepség keretében köszöntöttük az édesanyákat. Tanúskodjon erről sok-sok kép, melyek ide kattintva tekinthetők meg. Kóbor Attila polgármester úr ünnepi köszöntője pedig az anyák napján közölt cikkünkben olvosható, melyet ide kattintva lehet elérni.

 
Nemzetközi makettversenyen és kiállításon a fertőszéplaki makettezők munkái
Írta: Lukács Béla   
AddThis Social Bookmark Button

A 18. alkalommal megrendezésre kerülő mosonmagyaróvári verseny a világ minden tájáról vonzotta az élvonalbeli makettezőket. A rendezvényen közel hatszáz makettező munkáját tekinthették meg az érdeklődők. A több mint 1500 makett elbírálása nem kis feladat elé állította a bíráló bizottságot. Falunkat Simon Patrik és Németh Bálint munkája képviselte ezen a rangos, világ színvonalú versenyen.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 8 / 13

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron