Különdíjban részesült óvodánk |
Írta: Köő Lászlóné óvodavezető
|
![](/images/stories/rajzpalyazat_banner.jpg)
A Sopron-Fertőd Kistérség ajándékaként még tavasszal kiránduláson vehettünk részt a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban.
Az itt szerzett élmények alapján rajzolták le a gyermekek a nekik leginkább tetsző látványosságokat. A rajzokból kiállítást szerveztek, ahol intézményünk különdíjban részesült, melyhez 50 000 Ft pénzjutalom is járt.
|
|
![](/images/stories/ovigaleria_banner.jpg)
Nevelési céljaink közt kiemelt helyen szerepel a gyermekek és a művészetek közti érzelmi kötődés kialakítása.
Ennek egyik területe az évszakonként megújuló "ovi-galéria", ahol különböző művészeti területek, különlegességek, érdekességek kerülnek bemutatásra.
Az idei nevelési év első ilyen kállítása régi- illetve érdekes bögrék bemutatását szolgálja.
A kiállításra került értékes, érdekes, gyönyörű, régi bögrék gyűjtésében az óvoda dolgozói, a gyerekek és szüleik vettek részt.
|
Beszámoló az óvodakezdésről |
Írta: Bognárné Tóth Terézia óvónő
|
![](/images/stories/ovodakezdes_banner.jpg)
A 2011/12-es nevelési évet 17 nagycsoportossal, 17 középsőssel és 23 kiscsoportossal indítottuk. (Év végére a kicsik 30-an lesznek.)
Az első hetekben minden csoport ismerkedett az új csoportszobával, csoporttársakkal.
Megtörténtek a logopédiai, fogászati szűrések. Megkezdte munkáját a fejlesztő pedagógusunk.
|
Bővebben...
|
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvónő
|
![](/images/stories/csemete_babszinhaz_banner.jpg)
Október 4-én a Csemete Bábszínház látogatott el óvodánkba.
A medve, aki repülni akart című mesét játszották el nekünk.
Színvonalas, jókedvű előadást láthattunk.
A bábművészek a gyerekeket is bevonták a játékba, nagyon aktívak voltak a kicsik és nagyok egyaránt.
A Bábszínház előadásainak bevételével daganatos gyermekek alapítványát támogatja.
|
Mihály-napi vásár az óvodában |
Írta: Ábrahám Istvánné óvónő
|
![](/images/stories/mihalynap_ banner.jpg)
Óvodánkban már hagyománnyá vált minden évben szeptember 29-én a Mihály-napi vásár megrendezése.
Mint minden jeles napot, a vásár napját is hosszabb előkészület előzte meg: termény és gyümölcs gyűjtés, ajándék, meglepetés készítés, süteménysütés, vásári kikiáltók, mondókák tanulgatása.
Az idei vásár is jó hangulatban telt el, alkudoztunk, vásárolgattunk, süteményt, gyümölcsöt majszolgattunk.
|
Néptánc minden héten az óvodában |
Írta: Kiskéri László
|
![](/images/stories/ovis_neptanc_banner.jpg)
A Művelődési Ház szervezésében ettől a „tanévtől” lehetősége nyílik a fertőszéplaki óvodába járó nagycsoportosoknak arra, hogy minden héten szerdán néptánc-oktatáson vegyenek részt. A mozgás öröme mellett a gyerekek Szalainé Rózsa Katalin néptánc-oktató vezetésével elsajátíthatják a népi táncok alapjait, autentikus népzenét hallhatnak, népi körjátékokat tanulhatnak. Úgy gondolom, hogy nem lehet elég korán elkezdeni a gyerekek bevezetését abba az őseinktől megörökölt és a generációk során letisztult értékrendbe, ami a későbbiek során majd kapaszkodókat nyújthat számukra az uniformizálódó, elszemélytelenedő és értékeit hanyagoló, felszínes világban.
A népi táncot gyakorló gyerekekről ide kattintva tekinthetők meg fényképek.
|
Írta: Bognárné Tóth Terézia óvónő
|
![](/images/stories/ovis_szuret_banner.jpg)
A nagycsoportosokkal és középsősökkel Teréz óvó néniék szőlőjében szüreteltünk.
Útközben különleges madárijesztőket láttunk.
Először kóstolgattuk a szőlőt, majd teleszedtünk minden vödröt és hazacipeltük.
|
Széchényi Ferenc Kamarazenekar az óvodában |
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvónő
|
![](/images/stories/kamarazenekar_az_ovodaban_banner.jpg)
Az elmúlt tanévhez hasonlóan idén is megörvendeztet bennünket színvonalas előadásával Dárdai Árpád, Révészné Pálfi Krisztina és Révész József. Több alkalommal jönnek az év során a gyerekekhez azért, hogy megismertessék a hangszereket és megszerettessék a komolyzenét. Köszönjük magvető munkájukat. A bemutatón készült képek ide kattintva tekinthetők meg.
|
Kiscsoportosok kirándultak Nagycenken |
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvónő
|
![](/images/stories/kiscsoportoskirandulas_banner.jpg)
Az óvoda legapróbb, de létszámban legnagyobb csoportja sem maradhatott ki az évzáró kirándulásból.
A kiscsoportosok Nagycenkre látogattak. Egy egész délelőttöt töltöttek az apróságok buszozással, vonatozással, játszótéren való játékkal. Megnézték a Széchenyi Kastélyt, a
Lovarda istállóját, a kiállított régi mozdonyokat.
Legnagyobb élmény a kisvasút volt, hiszen sokan a gyerekek közül még nem ültek vonaton.
Örömmel mesélték idehaza élményeiket.
A kirándulás a szülők által szervezett jótékonysági bál bevételéből valósulhatott meg. Köszönjük szépen!
Képek a kirándulásról az alábbi linkre kattintva tekinthetők meg. |
|
|
|
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>
|
Oldal 19 / 21 |