Képes beszámoló az óvodából, a Mikulás látogatásáról |
|
Tessék, tessék jó portéka… |
Írta: Hanzséros Viktória óvodapedagógus
|

Szeptember 29-én és 30-án került megrendezésre szokásos Mihály napi vásárunk a gyermekek és a szülők körében is.
Csütörtökön az óvodások árulták társaiknak saját kézzel készített pereceiket, gesztenye bábuikat és szitakötőiket, melynek az ára egy taps volt. Igazi vásári hangulatot teremtettek a gyermekek mondókáikkal, kikiáltóikkal. Miután minden portéka elkelt, muzsikaszóval és tánccal ünnepeltünk.
|
Bővebben...
|
Egy délelőtt a mozgás és a barátság jegyében |
Írta: Hanzséros Viktória óvónő
|

2016. szeptember 27-én élményben és mozgásban gazdag napot tölthettek el az óvoda sportpályáján a falu, illetve a vendégségbe hívott sarródi, fertődi és hegykői óvoda gyermekei és óvodapedagógusai.
|
Bővebben...
|
Írta: Bognárné Tóth Terézia óvónő
|
Június 3-án búcsút vettek az óvodától, az óvó néniktől, dadus néniktől és a többi óvodástól a Margaréta Óvoda nagycsoportosai.
Az ünnepély első részében A kőleves című népmesét adták elő a gyerekek, majd felidéztük az elmúlt éveket. A sok-sok virág, az ajándékok, a vendégek mind a búcsúzókat köszöntötték ezen a napon. Végigsétálva az óvodán a kicsik és középsősök búcsúztatták őket.

Június 3-án búcsút vettek az óvodától, az óvó néniktől, dadus néniktől és a többi óvodástól a Margaréta Óvoda nagycsoportosai.
Az ünnepély első részében A kőleves című népmesét adták elő a gyerekek, majd felidéztük az elmúlt éveket. A sok-sok virág, az ajándékok, a vendégek mind a búcsúzókat köszöntötték ezen a napon. Végigsétálva az óvodán a kicsik és középsősök búcsúztatták őket.
|
Bővebben...
|
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvodavezető
|

"Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó.
Van napsugara, vize, pillangója, madara.
Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik…
Igyekezz törődni velük!" (Wass Albert)
Az idei évben csatlakoztunk az iskola papírgyűjtő akciójához. A középsősök és nagycsoportosok újságpapírt vittek a "kismajorban" lévő konténerhez.
Április 22-én mindenkit erre az alkalomra készített színezővel vártunk. Szorgalmasan dolgoztak a kis kezek, hogy színt vigyenek a fekete-fehér papírra. Tízórai után az egész óvoda egybegyűlt és különböző méretű földgömböket nézegettünk, beszéltünk a napról, az esőről , hogy hogyan lehet vigyázni a földünkre. Énekeltünk tavaszi és kertészkedős dalokat, majd a gyerekekkel kört alakítottunk, ez lett a föld. Megformáztuk Európát, Magyarországot, a Balatont, a Fertő tavat és végül fertőszéplaki énekeket énekeltünk (A széplaki kettős torony, A széplaki halastó).
|
Bővebben...
|
Képes beszámoló az óvodai farsangról |
Írta: Grüllné Pálya Katalin
|

Az idei évben is vidám hangulatban farsangoltak óvodásaink. Tanuskodjon erről sok-sok fotó, melyeket a fenti képre kattintva tekinthetünk meg. |
Ősszel történt események az óvodában |
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvónő
|

Az idei év is programokban bővelkedett a fertőszéplaki óvodában.
Megtartottuk a hagyományos Mihály napi vásárunkat a gyermekekkel. A Szülői Szervezet vásárt rendezett szeptemberben, melynek bevételét kirándulásra és játékokra szánjuk. Vendégül láttuk a fertődi, a hegykői és a sarródi óvodásokat egy barátságos versengésre, melyet az ovi-foci pályán rendeztünk meg, családi délután keretében. Köszönjük Róka Norbert tanár úrnak a segítségét! Nagycsoportosaink szüreten vettek részt Horváth Ernőék szőlőjében. Köszönjük, hogy betekinthettek gyermekeink az őszi betakarításba!
Öröm volt látni, hogy óvodásaink aktívan és vidáman vettek részt a különböző programokban. Az ősz folyamán készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg. |
Az óvodapedagógus hallgatók gyakorlati képzésének tapasztalatai |
Írta: Köő Lászlóné óvodavezető
|
2014 szeptemberétől intézményünk elnyerte a Nyugat- Magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar bázisóvodája címet. Emellett a 2014/2015 nevelési évben az egyetem pedagógiai karán tanuló hallgatók gyakorlóhelyeként is funkcionált óvodánk. Ennek keretében 13 fő első éves hallgató szakmai gyakorlatát, tapasztalatszerzését segítettük Grüllné Pálya Katalin óvodapedagógus segítségével. Az elmúlt év alatt nagyon jó, tartalmas kapcsolat alakult ki a hallgatók, a gyermekek és az óvoda dolgozói, valamint a gyakorlatvezető Révész József tanár úr között. Elmondhatom, hogy szinte zökkenőmentesen múlt el ez az egy év, bár kezdetben kíváncsian vártuk, hogy tudunk megfelelni a kihívásoknak.
|
Bővebben...
|
Írta: Bognárné Tóth Terézia óvónő
|

Az óvoda Szülői Szervezete az idei tanévben az eddigi jótékonysági bál helyett jótékonysági vásárt szervezett, melynek bevételét a gyermeknapi kirándulásunkra ajánlották fel. Ovisainkkal Gyöngyösfalun voltunk a Holdfényligetben. Kipróbáltuk az ovis akadálypályákat, sisakba, biztonsági felszerelésbe öltözve. Úgy néztek ki a gyerekek, mint a hegymászók.
|
Bővebben...
|
|
|
|
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>
|
Oldal 15 / 22 |