7. osztályosok sikere az Esterházy-kastélyban |
Írta: Ihászné Lajber Rita tanárnő
|

A Bagatell Alapítvány 3. alkalommal rendezte meg műveltség vetélkedőjét, melyre mindig jelentkeztek széplaki diákok is. Előző években Haydn és Cziráky Margit életéből voltak kérdések, idén pedig a Fertő-tájhoz, a világörökséghez, Liszt Ferenchez és a szülőhelyhez kapcsolódó feladatokat oldottak meg a versenyzők. Az előzetes felkészülésben bizony voltak nehézségek, hiszen a totó mellett esszét kellett írni valamely lakóhelyhez kapcsolódó érdekességről kutatás által, dalszöveget írtak ismert dallamra, s reklámfilmet készítettek szülőhelyükhöz kapcsolódóan. Ebben segítségükre sietett Kovács Krisztián, aki a felvételt készítette, valamint Szalai Mátyás, aki megvágta, és megszerkesztette az anyagot.
|
Bővebben...
|
|
Környezettudatos nevelés az erdei iskolai program keretén belül |
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató
|

Május első hetében 5. és 6. osztályos tanulóink számára erdei iskolát szerveztünk a Fertő-Hanság Nemzeti Park közreműködésével.
Tanulóink Nagy Árpád tanár úr és Róka Norbert tanár úr kíséretében kerékpárral tették meg az utat. Bár első nap az időjárás nem volt éppen a legkegyesebb hozzájuk, de a következő napok programjai kárpótolták a szeles időben tett kerékpározás emlékeit.
|
Bővebben...
|
Iskolánk névadójára emlékeztünk |
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató
|

Iskolánk névadójára, Széchényi Ferencre emlékeztünk április 29-én, születésének 257. évfordulóján. Reggel 8 órakor rövid megemlékezést tartottunk az aulában. A Himnusz közös éneklése után Jakab Norbert és Szabó Richárd 7. osztályos tanulók méltatták községünk szülöttjének életét, munkásságát, történelmi nagyságát. Az ünnepi perceket a Kormorán együttes dalaival tettük meghittebbé, majd Grüll Anna és Kovács József az igazgatónővel megkoszorúzták a kastély falán lévő emléktáblát. Műsorunkat a Szózattal zártuk.
|
Bővebben...
|
Írta: Róka Norbert – testnevelő tanár
|

A 2010/2011 –es tanévben is részt vettek iskolánk tanulói az Országos Diákolimpiai Bajnokság küzdelmeiben. A tanév során 17 versenyen vettünk részt eddig, és szerepeltünk sikeresen. A Sopron Környéki DSB iskolái (15 általános iskola) közül értük el ezeket az eredményeket a körzeti versenyeken!
|
Bővebben...
|
Pályázaton informatikai eszközöket nyert a fertőszéplaki iskola |
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató
|
Fertőszéplak Község Önkormányzata 5.273.080 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Magyarország Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programja (TIOP) keretében.
A pályázat célja az iskola informatikai eszközpark és a kompetencia alapú oktatás fejlesztése. Ennek érdekében valósult meg az intézmény számítógép állományának a korszerűsítése és a pedagógiai, módszertani feladatok igényeinek megfelelő infrastruktúra kialakítása.
|
Bővebben...
|
A könyv ünnepe Fertőszéplakon |
Írta: Ihászné Lajber Rita
|

A fertőszéplaki Széchényi Ferenc Általános Iskola immár 8. alkalommal, kistérségi szinten másodszor rendezte meg a Könyvmoly-Galaxis elnevezésű játékos vetélkedőjét. Az idén a fertőszéplaki diákokon kívül fertődi, fertőszentmiklósi, fertőrákosi, zsirai és nagycenki iskolások is részt vettek, és elolvasva egy izgalmas könyvet, felkészültek a versenyre.
|
Bővebben...
|
Mozdulj a klímáért! - Vigyázz, kész, rajt! |
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató
|
A Reflex Környezetvédelmi Egyesület szervezésében 2011. április 11-én indult az a kampányhét, ahova öko-iskola lévén iskolánk is benevezett.
Minden tanuló kapott egy bélyeggyűjtő nyomtatványt, ahova a diákok a környezetkímélő - kerékpáron, gyalog, görkorcsolyával, rollerrel, autóbusszal történő - utazásokért önbevallásos módon „zöld mérföldet” ragasztottak.
|
Bővebben...
|
Kerék Imre Szavalóverseny az általános iskolában |
Írta: Iliásné Pozsgai Anna
|

A fertőszéplaki Széchényi Ferenc Általános Iskola immár 3. alkalommal rendezte meg Kerék Imre szavalóversenyét. Örömünkre szolgált, hogy a költészet napján a fertőszéplaki diákokon kívül hegykői, valamint soproni tanulók (Szent Orsolya, Petőfi és Doborjáni iskolából) is eljöttek Fertőszéplakra. A verseny elején Kerék Imre költő arról beszélt, hogy mennyire fontos a vers, mely a lélek rejtett zugait is bejárja, s örül annak, hogy kedvelik költeményeit, szívesen szavalják azokat. Ezt követően Orbán Júliától és Ihász Mónikától verseket ill. dalokat hallhattunk, még ünnepélyesebbé téve rendezvényünket.
A szavalóversenyen a következő eredmények születtek:
|
Bővebben...
|
Legfrissebb iskolai eredményeink |
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató
|
A közelmúltban is sikeresen teljesítettek tanulóink a körzeti illetve megyei versenyeken.
A Petőházán megrendezett alsó tagozat számára meghirdetett vers és prózamondó versenyen:
Pete Natália 3. osztályos tanuló II. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Barczáné Locsmándi Beáta
|
Bővebben...
|
|
|
|
<< Első < Előző 51 52 53 54 Következő > Utolsó >>
|
Oldal 52 / 54 |