Sporthírek
AddThis Social Bookmark Button

Az alábbiakban nagycenki művészekkel, alkotókkal ismerkedhetünk meg. A rövid bemutatás mellett betekintést nyerhetünk az alkotók munkásságába is. A ma is alkotók legújabb munkáiból ezen a folyamatosan frissülő oldalon kaphatunk ízelítőt.

Alkotók, művészek betűrendben:

Beszámoló a Fertőszéplak Öregfiúk Labdarúgó Szakosztály 2017. évi negyedik mérkőzéséről
Írta: Takács Adrián szakosztályvezető   
AddThis Social Bookmark Button

Idei negyedik mérkőzésünket 2017. június 10-én, Himod ellen, idegenben játszottuk.
Emlékeinkben egy kimondottan rossz állapotú játéktér élt, ehhez képest egy tökéletesen előkészített, rendszeresen öntözött és karbantartott focipálya várt bennünket. Sokat kell még dolgoznunk azért, hogy a miénk is ilyen legyen.
Ideális labdarúgó időben kezdtük a meccset – sajnos nem túl bíztatóan: rutinos ellenfelünk gyorsan megszerezte a vezetést, majd a 30. percre már meg is duplázta az előnyt. Nem igazán találtuk a játékuk ellenszerét, keveset volt nálunk a labda, a Himod jelentős mezőnyfölényben játszott.
Egy szerencsésen megpattanó szabadrúgásnak köszönhetően sikerült szépítenünk, így 2:1-es állással vonultunk pihenőre.
Ez jót is tett nekünk, sikerült felpörögnünk a második félidőre, ennek köszönhetően gyorsan ki is egyenlítettünk.

Bővebben...
 
Első közös túránk az Agyagosszergényi Kerékpáros Klub tagjaival
Írta: Fekete Imre szakosztályvezető   
AddThis Social Bookmark Button

A pünkösdi hosszú hétvégén Beledet vettük célba. Ez volt az első közös túránk az Agyagosszergényi Kerékpáros Klubbal, remélhetőleg nem az utolsó. Az idő eleinte tökéletesnek bizonyult, de hazafelé már nagy hőségben kellett tekernünk. Beledbe érkezve a helyi zsidó-temetőt tekinthettük meg. Ezután átvonultunk a Barthodeiszky-kastélyhoz. Itt kettévált a csapat, volt aki meglátogatta a kastélyt belülről, míg a többiek a kastély udvarában zajló pükösdi fesztivál felé vették az irányt.

Bővebben...
 
Beszámoló a Fertőszéplak Öregfiúk Labdarúgó Szakosztály 2017. évi harmadik mérkőzéséről
Írta: Takács Adrián szakosztályvezető   
AddThis Social Bookmark Button

Idei harmadik mérkőzésünket 2017. május 20-án, hazai pályán játszottuk. Ellenfelünk a jó erőkből álló, már több éve együtt játszó, ezáltal összeszokott Hegykő csapata volt. A meccs kiváló erőpróbája volt annak is, hogy játékban mennyit sikerült fejlődnünk a kezdetekhez képest.

A pályánk a rendszeres fűnyírásnak és hengerezésnek (utóbbiért nagyon hálásak vagyunk az Önkormányzatnak) köszönhetően már most érzékelhetően jobb minőségű volt, mint az első meccsen.

Bővebben...
 
Teljesítménytúra viharos szélben
Írta: Bene Gábor   
AddThis Social Bookmark Button

Kerékpáros klubunk megtartotta idei teljesítménytúráját.
Cél a Pannonhalmi Bencés Apátság volt, amit sikeresen el is értünk, majd kis pihenő után indultunk is haza.
Összesen 214 km-t tettünk meg kerékpáron, érintve nagyon sok Rábaközi települést. Csatlakozott a csapathoz nagycenki, agyagosi és nyárligeti bicós is. Amire ők hazaértek 230 - 240 km-t mutatott a napi kilométer számlálójuk.
Ez a (minimum) 214 km az orkán erejű szélben nem kis kihívást jelentett 8 fős csapatunknak. A kerékpáron 9 órát töltöttünk, ami közel 25km/h átlagsebességet jelentett.

Bővebben...
 
Nagylózsra túráztunk
Írta: Bene Gábor   
AddThis Social Bookmark Button

Május 13-án kerékpáros klubunk megtartotta idei harmadik túráját. A cél Nagylózs település volt, amit sikeresen el is értünk átvergődve a Nagycenk – Nagylózs közti földút viszontagságain. Elérve Nagylózst úgy érzem megérte az erőpróba, mert Torma András és édesanyja várt bennünket sok szép programmal.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 9 / 30

Polgármesteri köszöntő

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni

Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben

Környező települések

   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron