Sporthírek
AddThis Social Bookmark Button

Az alábbiakban nagycenki művészekkel, alkotókkal ismerkedhetünk meg. A rövid bemutatás mellett betekintést nyerhetünk az alkotók munkásságába is. A ma is alkotók legújabb munkáiból ezen a folyamatosan frissülő oldalon kaphatunk ízelítőt.

Alkotók, művészek betűrendben:

Beszámoló a Fertőszéplak Öregfiúk Labdarúgó Szakosztály 2017. évi 8. mérkőzéséről
Írta: Takács Adrián szakosztályvezető   
AddThis Social Bookmark Button

Idei nyolcadik mérkőzésünket 2017. augusztus 26-án, idegenben, Hegykő ellen játszottuk.
Sajnos több sérültünk is volt, Tófalvi Peti és Tóth Gábor is csak a pálya széléről tudott bíztatni bennünket. Ketten együtt majdnem kiadtak egy egészséges játékost. :-)
Elég érdekes felállásban kezdtünk, mivel mindkét csapatban a mi kapusunk védett, Hanzséros Zsoltit ugyanis erre a meccsre kölcsön adtuk, mivel az ellenfél kapusa nem tudott eljönni.
Jól kezdtünk, de miután több helyzetet is kihagytunk, kapufát is lőttünk, erre gyakorlatilag az első támadásából gólt szerzett a Hegykő.
Nemsokára már 2:0 volt az állás a javukra, egy szép lövést követően.
A félidő végén szerencsére Fekete Szabolcs révén sikerült szépítenünk, így kicsit nyugodtabban tértünk pihenőre.

Bővebben...
 
Beszámoló a Fertőszéplak Öregfiúk Labdarúgó Szakosztály 2017. évi 7. mérkőzéséről
Írta: Takács Adrián szakosztályvezető   
AddThis Social Bookmark Button

Mivel az előző összecsapást mi nyertük nagyon simán, 8:1-re, nagyon készültek a visszavágásra.
Ez abban is megnyilvánult, hogy nagy létszámban (7 cserével), megfiatalított csapattal érkeztek.
A hatalmas kánikulában mi szereztük meg a vezetést, Róka Norbi lövésével.
Sajnos nagyon gyorsan jött az egyenlítés, egy megpattanó labdát szerencsésen juttattak a hálónkba, így 1:1-es állással vonultunk pihenőre.

Idei hetedik mérkőzésünket 2017. augusztus 5-én, hazai pályán, Újkér ellen játszottuk.

Mivel az előző összecsapást mi nyertük nagyon simán, 8:1-re, nagyon készültek a visszavágásra.

Ez abban is megnyilvánult, hogy nagy létszámban (7 cserével), megfiatalított csapattal érkeztek.

A hatalmas kánikulában mi szereztük meg a vezetést, Róka Norbi lövésével.

Sajnos nagyon gyorsan jött az egyenlítés, egy megpattanó labdát szerencsésen juttattak a hálónkba, így 1:1-es állással vonultunk pihenőre.

Bővebben...
 
Beszámoló a Fertőszéplak Öregfiúk Labdarúgó Szakosztály 2017. évi 6. mérkőzéséről
Írta: Takács Adrián szakosztályvezető   
AddThis Social Bookmark Button

Idei hatodik mérkőzésünket 2017. július 15-én, hazai pályán játszottuk. Ellenfelünk a Hegykő csapata volt.
A meccset megelőző hét csapadékosabb időjárása kedvezett a pályánk talajának, ami a rendszeres fűnyírásnak (ezt mi végezzük társadalmi munkában), valamint az önkormányzat dolgozói által végzett hengerezésnek köszönhetően igazán jó állapotba került. Az Önkormányzat támogatásával vásárolt új hálókat is felszereltük, így szombat délutánra minden feltétel adott volt egy jó kis szomszédvári rangadóra. A hegykőiek nagyon készültek. Mivel az előző derbin legyőztük őket, szerettek volna visszavágni. Bár labdabirtoklásban nem mi voltunk a jobbak, gyorsan megszereztük a vezetést, majd további két gyors kontratámadásnak köszönhetően háromgólos előnnyel vonultunk pihenőre. A második félidőben egy gól esett, szerencsére azt is mi szereztük, így 4:0 lett a végeredmény. Csapatunk gólszerzői: Tófalvi Péter, Lajber Tamás, Róka Norbert, valamint Bognár János voltak.
Ezzel továbbra is őrizzük veretlenségünket.

Idei hatodik mérkőzésünket 2017. július 15-én, hazai pályán játszottuk. Ellenfelünk a Hegykő csapata volt.

A meccset megelőző hét csapadékosabb időjárása kedvezett a pályánk talajának, ami a rendszeres fűnyírásnak (ezt mi végezzük társadalmi munkában), valamint az önkormányzat dolgozói által végzett hengerezésnek köszönhetően igazán jó állapotba került. Az Önkormányzat támogatásával vásárolt új hálókat is felszereltük, így szombat délutánra minden feltétel adott volt egy jó kis szomszédvári rangadóra. A hegykőiek nagyon készültek. Mivel az előző derbin legyőztük őket, szerettek volna visszavágni. Bár labdabirtoklásban nem mi voltunk a jobbak, gyorsan megszereztük a vezetést, majd további két gyors kontratámadásnak köszönhetően háromgólos előnnyel vonultunk pihenőre. A második félidőben egy gól esett, szerencsére azt is mi szereztük, így 4:0 lett a végeredmény. Csapatunk gólszerzői: Tófalvi Péter, Lajber Tamás, Róka Norbert, valamint Bognár János voltak. Ezzel továbbra is őrizzük veretlenségünket.

Bővebben...
 
Beszámoló a Fertőszéplak Öregfiúk Labdarúgó Szakosztály 2017. évi ötödik mérkőzéséről
Írta: Takács Adrián szakosztályvezető   
AddThis Social Bookmark Button

Idei ötödik mérkőzésünket 2017. július 1-én, hazai pályán játszottuk.
Meccsről-meccsre egyre több tapasztalatot szerzünk - ezúttal például azzal szembesültünk, hogy az adott szó nem mindenkinek ugyanazt jelenti: annak ellenére, hogy egy héttel, illetve három nappal a kezdés előtt rákérdeztünk minden rendben van-e (amire a válasz minden esetben határozott IGEN volt), a kezdés előtt fél órával telefonált a Kópháza kapcsolattartója, hogy mégsem jönnek el, nem tudnak kiállni :-(
Szomorú dolog volt ezt hallani, hiszen készültünk a játékra és a vendégcsapat fogadására egyaránt (pálya előkészítés, vonalazás, vendéglátás, stb.) – fél óra alatt pedig nyilvánvalóan nem lehet másik ellenfelet találni.
Öröm az ürömben, hogy a mi csapatunk igazán szép számmal összejött ezúttal is, így egymás ellen tudtunk egy jót focizni az Észak – Dél összecsapás ismétléseként.

Éjszakai gyalogtúra 2017
Írta: Fekete Imre főszervező és túravezető   
AddThis Social Bookmark Button

Szombat este a templom előtti téren gyülekeztünk fél 8-tól. Bemutatkozás és némi ismertető után az első megállóhely felé vettük az irányt, ami a Csonka Torony nevű emlékmű volt. Itt megemlékezést tartottunk. Sikerült visszaállíttatnom a torony emlékkövét, amit már nagyon régen összetörtek ismeretlenek. Erre az alkalomra elhívtam Miklós atyát, hogy áldja meg a túrázókat és az új emlékkövet. Köszönettel tartozom Fertőszéplak Község Önkormányzatának az anyagi támogatásért, Robotka Csabáné Zsuzsának, aki biztosította számomra a toronnyal kapcsolatos korhű dokumentumokat és a tábla eredeti szövegét. Köszönjük Cseh Zoltánnak a gyönyörű munkát! A túrázókon kívül szép számmal vettek részt falubeliek és más érdeklődők is az eseményen, mivel az több fórumon is meg lett hirdetve.
Innen Hegykő felé vettük az irányt, ahol a templom mellett elfordultunk a Vasfüggöny Emlékhely felé. Ezután pedig a 8 ölesi árok mentén visszasétálunk Fertőszéplakra. A túra végeztével a Skanzen Közösségi Házban szalonnasütéssel kedveskedtünk a túrát teljesítőknek.

Szombat este a templom előtti téren gyülekeztünk fél 8-tól. Bemutatkozás és némi ismertető után az első megállóhely felé vettük az irányt, ami a Csonka Torony nevű emlékmű volt. Itt megemlékezést tartottunk. Sikerült visszaállíttatnom a torony emlékkövét, amit már nagyon régen összetörtek ismeretlenek. Erre az alkalomra elhívtam Miklós atyát, hogy áldja meg a túrázókat és az új emlékkövet. Köszönettel tartozom Fertőszéplak Község Önkormányzatának az anyagi támogatásért, Robotka Csabáné Zsuzsának, aki biztosította számomra a toronnyal kapcsolatos korhű dokumentumokat és a tábla eredeti szövegét. Köszönjük Cseh Zoltánnak a gyönyörű munkát! A túrázókon kívül szép számmal vettek részt falubeliek és más érdeklődők is az eseményen, mivel az több fórumon is meg lett hirdetve.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 8 / 30

Polgármesteri köszöntő

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni

Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben

Környező települések

   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron