Iskolai megemlékezés az aradi 13 vértanúról – 2013. október 4.
Írta: Füzi István Ádám szaktanár   
AddThis Social Bookmark Button

Iskolánk ebben az évben is méltóképpen emlékezett meg a tizenhárom, Aradon kivégzett vértanú honvédtábornokról, valamint az első felelős magyar kormány miniszterelnökéről, gróf Batthyány Lajosról, akit szintén 1849. október 6-án végeztek ki Pesten.


A nyolcadik osztályosok előadásában hallhattuk a szomorú nap történetét, mely 164 évvel ezelőtt ugyancsak megrázta az egész világot, hiszen már a korabeli leírásokból tudjuk, hogy az akkori nagy birodalmak vezetői is elítélték az osztrák császár, illetve az általa kinevezett táborszernagy, Julius von Haynau megtorló akcióját. Számunkra ez a nap azonban nemcsak a szomorúságot, hanem a diadal napját is jelenti, hiszen ki emlékezik manapság már Haynaura.

Az ünnepély másik részében iskolánk igazgatónője átadta ötödik osztályosainknak a Nemzeti hitvallást, illetve a nyolcadik osztályosok számára Magyarország alaptörvényének egy-egy példányát, mely 2012. január 1-jén lépett hatályba, leváltva a régi, 1990-es alkotmányunkat. Igazgatónő felhívta figyelmüket arra, hogy amit kaptak, az nem csupán leírt szó, hanem követendő példa, hiszen a benne foglaltak útmutató minden magyar ember számára, így tanulóink számára is. Az ünnepség keretében Hoffmann Rózsa államtitkár asszony írásos köszöntő gondolatait is megkapták az ünnepeltek. „Az Alaptörvény lezárja a közelmúlt fájdalmas és igazságtalanságokkal terhes szakaszát, de tisztelni tanítja a magyarságért, a szabadságunkért áldozatot vállaló hőseinket. A jövőnek szól, a jelenen keresztül. Ma még a felnőttek:szüleitek, tanáraitok élnek és dolgoznak értetek az Alaptörvény által biztosított szabadságban és demokráciában, de holnap már ti fogtok aszerint élni és dolgozni.” – idézzük államtitkár asszony szavait a tanulókhoz intézett leveléből.


 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron