Játékos vetélkedő Fertőszéplakon
Írta: Ihászné Lajber Rita szaktanár   
AddThis Social Bookmark Button

Többéves hagyományainkhoz híven idén tavasszal is megrendeztük a Könyvmoly-Galaxis elnevezésű játékos akadályversenyünket, melyre már hónapokkal ezelőtt izgatottan készültek kicsik és nagyobbak.

Március végére, húsvét előtti szerdára terveztük, de az időjárás közbeszólt, a hó miatt elhalasztottuk 1 hónappal, így április 26-án tartottuk meg, iskolanapunkon. Előtte nap megemlékeztünk Széchényi Ferencről, iskolánk névadójáról felidézve emberi nagyságát, tetteit.

Ezen a napsütéses délelőttön a fertőszéplaki csapatokon kívül fertődiek, nagycenkiek és fertőrákosiak is ellátogattak hozzánk, elfogadva versenyfelhívásunkat. Az előzetes feladatok alapján minden csapat készített plakátot a könyvről, pecsétét, kitűzőt, menetlevelet, melyre a különböző állomások pontszámai kerültek. Igazán igényes munkák születtek, s a zsűri külön kiemelte a fertőrákosi csapatok alkotásait. Az egyes bolygók a falu nevezetes helyein voltak: az óvodában, a tájházaknál, a ligetben, a játszótéren, a kastélyban és az iskolában. A Földön, azaz a Művelődési Házban az egyes produkciókat pontozták: a csapatnótát, a verset és a közös megjelenést. A várakozó csapatok sem unatkoztak: nosztalgiázva játszhattak az ovisokkal, ügyességi versenyeken tehették próbára kitartásukat, vagy éppen papagájokat nézhettek meg az aulában a madarászok jóvoltából, vagy focizhattak a sportpályán. A megéhező tanulókat medvehagymás zsíros kenyér várta szörppel.

Ezen a délelőttön a könyvé volt a főszerep: minden diák egy életkorának megfelelő könyvet olvasott el, majd a csapatok ezekkel kapcsolatos feladatokat oldottak meg. Elsődleges célunk természetesen az olvasás megszerettetése és népszerűsítése, de a csapatszellem kialakítása, az egymásra figyelés, a közös alkotás élménye is kiemelt nevelési feladat. Ezen a napon mindenki nyertes volt, mivel egy maradandó élménnyel lett gazdagabb, egy jó könyvvel, egy klassz csapattal. Az alsó tagozatosok vetélkedésében a 2. osztályosok diadalmaskodtak, őket követték 3. a 4. és az 1. osztályos nebulók. A felsősöknél 16 csapat versengett, és legeredményesebbek a fertőrákosi 8. osztályosok voltak, őket követték a fertőrákosi  ötödikesek, s az előkelő 3. helyet a fertőszéplaki 6. osztály Szigetlekó menő-manók csapata szerezte meg.

Üres kézzel senki sem távozott, mert mindenkinek jutott ajándék, oklevél, sok-sok élmény és új barátok, s jöhetnek az izgalmas könyvek, az új kihívások. Ahogyan vendég csapataink ígérték: Jövőre újra találkozunk!

Többéves hagyományainkhoz híven idén tavasszal is megrendeztük a Könyvmoly-Galaxis elnevezésű játékos akadályversenyünket, melyre már hónapokkal ezelőtt izgatottan készültek kicsik és nagyobbak.
Március végére, húsvét előtti szerdára terveztük, de az időjárás közbeszólt, a hó miatt elhalasztottuk 1 hónappal, így április 26-án tartottuk meg, iskolanapunkon. Előtte nap megemlékeztünk Széchényi Ferencről, iskolánk névadójáról felidézve emberi nagyságát, tetteit.
 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron