Széchenyi Iskolák Találkozója 2013
Írta: Csertán Brigitta szaktanár   
AddThis Social Bookmark Button


Az idei évben április 12-én került sor a Széchenyi Iskolák Találkozójára, melynek a csornai Széchenyi István Általános Iskola adott otthont.

A programsorozat 9 óra 30 perckor vette kezdetét, házigazdáink szíves fogadtatásban részesítettek bennünket. Az énekkel és szavalatokkal kísért ünnepélyes megnyitó után a diákok egy-egy szál virággal lerótták tiszteletüket a legnagyobb magyart ábrázoló dombormű előtt. Ezt követően minden csapat kapott egy facsemetét, amit településük nevét jelző táblával ellátva saját erővel elültettek az iskola udvarán.

 

Tíz órától a csapatok három különböző helyszínen vettek részt vetélkedőkön. Az iskolai falain belül maradva a történelmi vetélkedő részt vevő adhattak számot tudásukról, valamint a településekről készült prezentációk bemutatása történt meg. Eközben a helytörténeti verseny keretében három-három csapattag a várost járta, hogy választ találjanak a feladatlapjukon szereplő kérdésekre.

A vetélkedők után tárlatvezetésen vettünk részt a premontrei rendházban, majd megcsodálhattuk a város néprajzi kiállítását is. Ebéd után Salló József különleges faragott domborműveivel ismerkedtünk meg, melyek az iskola folyosóját díszítik. A művészeti élményeket egyesek számára sport követte, míg mások a tűzzománckészítés rejtelmeibe nyertek bepillantást. A sportverseny – melyből a nevelők is kivették a részüket – volt a nap záró megmérettetése. A találkozó 16 órakor az eredményhirdetéssel és a vándorkupa átadásával zárult, melyet idén a mosonszentmiklósi iskola vihetett haza. Élményekkel gazdagon tértünk haza, azzal a nem titkolt tervvel, hogy jövőre a kupa új otthona Fertőszéplak legyen.

A rendezvényen készül fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

 

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron