Szavalóverseny Fertőszéplakon
Írta: Ihászné Lajber Rita tanárnő   
AddThis Social Bookmark Button

A fertőszéplaki Széchényi Ferenc Általános Iskola immár 4. alkalommal rendezte meg hagyományos Kerék Imre szavalóversenyét április 11-én. Örömünkre szolgált, hogy a költészet napján a fertőszéplaki diákokon kívül hegykői, petőházi, valamint soproni tanulók is eljöttek hozzánk.


A verseny elején Kerék Imre költő arról beszélt, hogy mennyire fontos a vers, mely a lélek rejtett zugait is bejárja, s örül annak, hogy kedvelik költeményeit, szívesen szavalják azokat. József Attila születésnapján hangsúlyozta a költő a magyar és az európai irodalomra tett hatását. A zsűriben helyet foglalt még Fejesné Horváth Margit egykori fertőszéplaki tanárnő, valamint Tömördi Istvánné Rita szavaló, a nyugdíjasklub tagja.

A szavalóversenyen Kerék Imre, vagy más ma élő kortárs költő alkotását szavalták a tanulók, ahol a következő eredmények születtek:

Alsó tagozatosok közül 1. helyen végzett Pete Natália (Fertőszéplak), 2. lett Bán Alexandra (Fertőszéplak), s 3. Zsugonits Bence (Fertőszéplak). Felső tagozaton a legelőkelőbb helyezést Binder Klaudia érte el (Fertőszéplak), őt követte a 2. helyen Nagy Klaudia (Fertőszéplak), 3. helyezett pedig Kozák Krisztina lett (Hegykő), ill. Szabó Richárd (Fertőszéplak) a 4. helyen végzett. Különdíjat kapott a Doborjáni iskola két diákja, Bogdán József saját verssel és Bindics Lajos.

Köszönetünket fejezzük ki az Őszirózsa Nyugdíjasklub tagjainak, akik finom süteménnyel látták vendégül a versenyzőket, valamint a Skanzen vendéglőnek a finom halászléért, ahol látogatást tett Kerék Imre költő.

A versenyen készült képek ide kattintva tekinthetők meg.

 

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron