Elfogadásra került Fertőszéplak 2012-es költségvetése
Írta: Kóbor Attila Fertőszéplak polgármestere   
AddThis Social Bookmark Button

 

Tisztelt Fertőszéplaki Polgárok!

Ahogy a médiából bizonyára értesültek róla, az elmúlt időszakban az új Alkotmány elfogadásán túl is jelentős változások alapszabályait fektette le a parlament. Olyan sarkalatos törvények változtak, amelyek alapjaiban változtatták meg a korábbi államháztartási, önkormányzati és közoktatási törvényeket.

 

Különösen sok munkát jelentett a jelenlegi költségvetés elkészítése, hisz számos olyan törvény került kihirdetésre, amelyeknek még nem készült el a végrehajtási utasítása. Munkánk során azokat a változásokat is figyelembe kellett, hogy vegyük, amelyek épp a költségvetés tervezésének időszakában születtek meg, pld a Világörökség területekre vonatkozó törvények, vagy épp a tervezett hulladéktörvény.

Olyan költségvetést alkottunk meg, amelyben figyelembe vettük a szűkülő bevételi forrásokat, az energiahordozók áremelkedését és az Áfa emelkedést, de ésszerű rendeletalkotással jut pénz a szociális juttatásokra is.

Költségvetésünk az idei évben 351 millió forint. Ez tartalmazza az állami normatív támogatásokat, valamint minden egyéb bevételünket. Akik figyelemmel kísérték a korábbi évek számadatait, láthatják, hogy a költségvetés fő száma magasabb a korábbi évek összegétől. Ennek az a magyarázata, hogy 2011 évben 57 millió forintot takarítottunk meg, amit áthoztunk az idei évre. A költségvetésünk közel egyharmadát szeretnénk fejlesztésekre fordítani. Ezek közül az idei évben legjelentősebbek lesznek a temető urnafal meghosszabbítása, új buszmegálló építése a Nagy Lajos utcában, parkoló építése a bolt és a dombtető közt. Pályázataink bírálati szakaszban vannak, amennyiben az idei évben döntés születik, az azokban foglalt beruházásainkat is megvalósítjuk. A pályázatokra az előfinanszírozáshoz szükséges pénz a rendelkezésünkre áll.

A szeptember 1.-vel létrejött Fertőszéplak- Sarród Körjegyzőség megalapításával Fertőszéplak jelentős megtakarítást ért el. A vonatkozó állami támogatás hatékony kihasználásával a korábbi évhez képest 5 milló forintot takarítottunk meg a hivatal működési költségein. Ennyivel kevesebb a hivatal költségvetése! A polgármester és a jegyző illetménye nem emelkedett, továbbra is a 2010-ben megállapított szinten van.

Mint közismert, jövő év január1.-től az állam lesz az iskola fenntartója. Ez azt jelenti, hogy az állam térítés nélkül átveszi az iskola épületét a hozzá tartozó földterülettel együtt. Fizeti a pedagógusok bérét, illetve a fenntartási költségeket. Bár nem önkormányzati fenntartású lesz az intézmény, képviselőtestületünk az idei évben 28,7 millió forint többlettámogatást ad az iskolának az állami normatív támogatáson felül, hisz a mi gyermekeink járnak oda. Ezt a támogatást teljes egészében a biztonságos és színvonalas működésre fordítják, valamint az iskola által benyújtott és a képviselőtestület által elfogadott célok megvalósítására használhatják fel. A jelenlegi közoktatási törvény ugyan ad lehetőséget az iskola visszaszerződésére, de mivel a fenntartáshoz forrást nem ad, gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy az Önkormányzatok legyenek településeik iskoláinak fenntartói. Ezen felül a jövő évben adóbevételeink soha nem látott mértékben, drasztikusan csökkenni fognak.

Az óvoda továbbra is megmarad önkormányzati fenntartásban. Az állami normatív támogatás mellett önkormányzatunk 13 millió forinttal segíti a működést. Ebbe az összegbe a fenntartáson kívül fejlesztések is beleférnek. Az idei évben szeretnénk pályázati forrásból átalakítani az óvoda fűtését hőszivattyús rendszerre. Így a jövőben olcsóbban és energiatakarékosabban tudjuk üzemeltetni az intézményünket. A beruházás várható összege 17 millió forint lesz, a melynek az önrésze 2,6 millió forint. A számítások szerint a beruházás 3 és fél év alatt megtérül.

Sarkalatos pont a művelődési ház helyzete. Úgy hiszem, a programok és a felkínált lehetőségek tekintetében a környék legaktívabban működő művelődési házát üzemeltetjük. Számos olyan program került bevezetésre, amelyet korábbi igényfelméréseink alapján szerveztünk meg. Jó létszámmal működik a gyógytorna és a zumba fittnes csoport, sikeres volt a szép korúaknak szervezett számítástechnikai oktatás és szervezés alatt van az asztalitenisz és tollaslabda edzések bevezetése. Ezek mellett naponta vannak sport edzések és kulturális foglalkozások. A könyvtár tekintetében, azzal, hogy csatlakoztunk a Soproni Könyvtárhoz, azon túl, hogy nem kell költenünk a beszerzésekre, a csatlakozási szerződés értelmében évente fél milliós fejlesztés valósul meg Fertőszéplakon!

Szeretnénk a tavalyi évhez hasonlóan sikeres falunapot tartani. Aktívan szeretnénk közreműködni a Tökfesztivál lebonyolításában, hogy valóban „széplaki” rendezvény legyen. Így a békés együttműködés keretében vallhatjuk magunkénak a Tájházakat. Nyári programok, táborok szervezésével szeretnénk fiataljainknak hasznos, értelmes elfoglaltságot találni. Újdonság lesz a kastély belső udvarán megvalósítandó szabadtéri színpad, valamit a nyári olimpia és futball EB kivetítése is. Szurkoljunk együtt a magyar olimpiai csapatért! Itt jegyezném meg, hogy az olimpiára világviszonylatban 250 ezren jelentkeztek önkéntes segítőnek. Magyarországot egyedül a fertőszéplaki Fejes Katalin képviseli! Nagyon büszkék vagyunk Rád Kati!

Több korábban megszokott dolog is változni a fog a jövőben.

Az új hulladéktörvény jelentős változásokat hoz. Ez legkorábban a településünkön korábban megszokott konténeres lomtalanítást fogja érinteni. Eddig az önkormányzat 12 ezer forintot fizetett egy lakossági konténer elszállítása után. Ez évente több mint 2,5 millió forintba került. Az új hulladék gazdálkodási törvény tervezete alapján ez konténerenkénti összeg tonnánként 6 ezer forinttal fog emelkedni, vagyis minimálisan 18 ezer forintba fog kerülni egy konténer elszállítása. Ez már vállalhatatlan többletkiadással járna. Képviselőtestületünk úgy döntött, hogy a környező településekhez hasonlóan utcánkénti konténeres hulladékszállítással fogja megoldani a lomtalanítást. Évente 28 db 3 köbméteres konténert biztosít ingyenesen a szolgáltató. Amennyiben szükséges természetesen több konténert is fogunk rendelni. Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy évente 2 alkalommal van iskolai papír és fémgyűjtés. Mind az utcánkénti lombtalanítás időpontjairól, mind az iskolai papír és fémgyűjtés dátumáról időben fogjuk Önöket tájékoztatni.

A konténerszállításon megtakarított összeget a korábbi szociális ellátások fenntartásához fogjuk felhasználni, mert ahogy mint említettem, sajnos forrásaink egyre szűkülnek. Ezért is szeretnénk több területen is spórolni, hogy azokat a közösséget összetartó támogatásokat amelyeket megszoktunk, olyan szintre hozzuk, hogy reményeink szerint az elkövetkező években is fenntarthatóak legyenek.

2013-tól várhatóan jelentős változás fog beállni a hulladékszállításba. Egyelőre ebben még sok a bizonytalansági tényező. Amennyiben lefektetésre kerülnek az alapkövek, tájékoztatni fogom Önöket

Alapelvnek tekintjük, hogy Fertőszéplak anyagi javai a fertőszéplaki emberek tulajdona! Nekünk, választott képviselőknek az a feladatunk, hogy a ránk bízott vagyont felelősséggel, tisztességgel, takarékosan, úgy használjuk fel, hogy az mindenki javát szolgálja!

 

Bármennyire is nehezebben tudjuk kigazdálkodni a fejlesztésekre fordítandó összegeket, kell, hogy jusson pénz arra, hogy segíthessünk, hogy örömet szerezhessünk és erősítsük együvé tartozásunkat. Átalakítottuk a szociális és gyermekvédelmi rendeletünket és megemeltük azt a keretet, amelyből a nehéz helyzetbe került falunkbélieket tudjuk megsegíteni. Itt jegyezném meg, hogy a segítségnyújtás lehetősségét a törvények szabályozzák, amelyektől sajnos akkor sem térhetünk el, ha szívünk szerint több támogatást adnánk. Továbbra is van keretünk arra, ha valakit váratlan elemi csapás ér, villámcsapás, tűz…stb. tudjunk segíteni.

Alapelvként kezeltük, hogy a fertőszéplaki általános iskolába járó fertőszéplaki diákok tankönyveit továbbra is megvásárolja az önkormányzat. Ezzel, az oktatás színvonalának folyamatos emelése mellett, azt szeretnénk elősegíteni, hogy itt járjanak általános iskolába a fertőszéplaki gyermekek.

Továbbra is megmarad a közép és felsőfokú intézményekbe járó fiataljaink támogatása. A középfokú intézményekbe járok részére 10 ezer forint, a felsőfokú intézményekbe járók számára 20 ezer forint tankönyvtámogatást biztosítunk. A tavalyi évhez hasonlóan a jövőben is szeretnénk minden igénylőnek a Bursa Hungarica ösztöndíjat biztosítani. Ez évente személyenként 50 ezer forint támogatást jelent.

Továbbra is meg fogjuk tartani a karácsonyi ajándékozás szép hagyományát. Határozatunk alapján minden Fertőszéplaki gyermek 8 ezer forint értékben kap ajándékot.

Tudjuk, hogy a családok is egyre nehezebb helyzetben vannak, de a gyermekei részére mindenki szeretné biztosítani amit csak megtehet. Ennek segítségeként változtatást tervezünk az iskolai és óvodai étkeztetés tekintetében. Áprilistól 1100 forinttal kevesebb hozzájárulást kell fizetni a szülőknek. Ezzel évente 11 ezer forintot spórolhatnak meg.

Tisztelt Fertőszéplakiak!

Kérem, tekintsenek Önök is úgy Fertőszéplakra, mint egy nagy családra, ahol megpróbálunk közösen úrrá lenni a nehézségeken. Nem vagyunk könnyű helyzetben, de hiszem, közösen talpon tudunk maradni. Mindannyiunknak takarékoskodni kell, de nem szabad elfeledkeznünk az egymás iránti felelősségünkről.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron