Ünnepi gondolatok az 1956-os forradalom és szabadságharc 55. évfordulóján
Írta: Kóbor Attila Fertőszéplak polgármestere   
AddThis Social Bookmark Button


Tisztelt Fertőszéplaki Polgárok! Tisztelt Ünneplő Közönség, Kedves Vendégeink!

Ünnepelni, emlékezni jöttünk ide egy eszmére, a szabadság és a remény eszméjére.

Ahogy az időben távolodunk 1956-tól, úgy vagyunk hajlamosak egyre nagyobb phátosszal felruházni azokat a hősöket, akik azon az 1956-os borongós őszi napon bízva a közösség erejében kiálltak az igazság mellett.

Felidézhetném most hősiességüket, önfeláldozásukat, hazaszeretetüket.

Beszélhetnék mártíromságukról, az üldözésekről a szétzilált életükről.

De erről nálam beszédesebben fog szólni az ünnepi műsor!

Én arról szeretnék beszélni amit most 2011-ben leginkább fel tudunk használni 1956 szellemiségéből.

A forradalom kezdetekor, ha megkérdeztük volna a tüntetőket, akik az akkori képek tanúsága szerint vidáman és nevetve vonultak, bizonyára a csak pozitív dolgokat hallhattunk volna.

Eszükben sem jutott akkor, hogy pár óra múlva vérgőzös barikádokon kell védeni a hazát, egymást és a saját életüket.

Bizonyára eszükbe sem jutott, hogy menekülniük kell majd az országból vagy jogfosztottan kell élniük sok sok éven át. Az pedig, hogy koncepciós perekben több százukat halálra ítélik végképp nem fordult meg a fejükben!

 

Mégis mi volt az, ami vitte Őket?

Két dolog.

A remény és a közösség erejébe vetett hit!

 

Mindkettő fontos a mi életünkben is!

Sokszor halljuk a szólást: a remény hal meg utoljára!

Manapság nem idegen tankoktól, koncepciós perektől kell félnünk. Sokkal alattomosabb és veszélyesebb fenyegetettségek vesznek körül bennünket. Az egész világot érintő gazdasági válság, a munkahelyek bizonytalansága az országot és állampolgárait szorongató kölcsönök megkeserítik életünket.

De reményt ad, hogy minden kornak megvoltak a maga súlyos problémái. Minden korban érezhették sokan, hogy nincs tovább.

De az emberek, különösen a magyar emberek tudnak elszántak és kitartóak lenni! Tudnak küzdeni és bízni!

Bízni egy jobb, átláthatóbb létbiztosabb világban.

Mindannyiunknak feladatunk van! Bátorítani, vinni magunkkal a csüggedőket, segíteni, amiben tudunk. Higgyék el, néha egy beszélgetés, az, hogy meghallgatjuk egymást is megerősíthet bennünket!

Ne legyünk olyanok, mint akiknek nincs reménységük. A sok gyermek, akikkel most együtt ünneplünk, Ők a mi reményük, a hit, hogy segítségünkkel egy szebb, jobb, könnyebb világban élhetnek!

 

De nem elég csak magunkban hinnünk. Mindannyiunknak szüksége van a közösség erejére!

Közösen minden könnyebb!

Ha csak arra, gondolunk, hogy bánatunkat megoszthatjuk a szomszéddal a kertben vagy segítünk egymásnak egy nagyobb darab tárgy odébb vitelében, ugye önök is érezték utána az a kellemes „megkönnyebbültem” vagy „na, ez is megvan” érzést?

Mennyivel inkább így van, amikor egy nagyobb közösségben dolgozunk. Óriási öröm, amikor egy közösséggel a közösség érdekében tudunk dolgozni és közösen létrehozni valamit!

Mi fertőszéplakiak ebben jók vagyunk!

Számos esetben bebizonyítottuk: Tudunk együtt dolgozni!

Bebizonyítottuk, jól érezzük magunkat együtt, tudunk értéket képviselni és értéket létrehozni!

 

A mai műsor nagyon szép példája ennek. Soha ennyien nem szerepeltek egy ünnepségen, soha nem készült ünnepi műsor ekkora összefogással!

Köszönöm a munkát, az időt, az energiát, amit rááldoztak, rááldoztatok arra, méltó módon tudjuk megünnepelni egyik legfényesebb ünnepünket!

 

Minden kedves fertőszéplaki polgárnak kívánok sok reményt, felemelő közösségi élményeket, hitet és erőt ahhoz, hogy boldogan tudjon élni itt, a Mi Kincsünkön, Fertőszéplakon!

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron