Beszámoló az évzáró kerékpártúráról |
Írta: Fekete Imre szakosztályvezető
|

Szombaton teljesítettük az idei utolsó túránkat. Az időjárás fantasztikus volt, az októberi nyárias időben élvezhettük kedvenc sportunkat. Ennek megfelelően nagyon sokan voltunk, szám szerint 25 személy teljesítette a kiírt távot. A Haraszton keresztül elkerekeztünk Röjtökmuzsajra, ahol Dominek Zoltán jóvoltából egy hűsítő italt fogyaszthatott el a csapat. Innen tovább hajtottunk Fertőhomokra, ahol zajlott már a Diófesztivál.
Itt lehetőségünk volt nagyjából 30 különböző féle diós süteményből vásárolnunk. Sajnos a nap folyamán elégetett kalóriák vissza is jöttek. Amíg mi sütiztünk addig a fiatalabbak a játszóéten ütötték el az idejüket. Jó hangulatban, szerencsésen megérkeztünk a késő délutáni órákban.
Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek az éves részvételét és a sporthoz illetve a szakosztályhoz való hozzáállását!
Külön köszönetet érdemel Jakab Szabolcs, aki minden alkalommal önköltségből kísérte végig a csapatot!
Következő túra várható időpontja: 2012. március
A túra többi képe ide kattintva tekinthető meg.
|