Gondolatok az államalapítás ünnepére
Írta: Kóbor Attila Fertőszéplak polgármestere   
AddThis Social Bookmark Button


Szent István király ünnepén, a független keresztény magyar állam megteremtését ünnepeljük. Az augusztus 20.-ák alkalmával tisztelettel emlékezünk mindazokra is, akik a szent istváni örökséget, a függetlenséget, a kereszténységet, a magyarságot rendre megvédték számunkra és utódaink számára. Hálával kell erre gondolni, ugyanakkor érték és nemzetmentő munkájukat folytatni kell.

Noha Szent István király a Magyar Államot megálmodó királyként, államférfiként él tudatunkban, nem hangsúlyozhatjuk eléggé, hogy az államalapító nagysága mégis tetteiben nyilvánult meg. Csupán az álmok, az elképzelések nem lettek volna elegendőek egy erős alaphoz. Olyan erejű, fáradhatatlan tetteket vitt végbe, amelyek évszázadokon  át biztosították, hogy Magyarország Európa szívében megmaradjon függetlenségében, kereszténységében, magyarságában. Tettek amelyeket  egy  megszülető  nemzet  hite ösztönzött,  és tettek, amelyek a megszülető  nemzet  hitét ösztönözték. Erő a tettekhez azokban az időkben is, amikor mindenki azonnali sikereket várt.

Nekünk, késői utódoknak is fáradhatatlanul kell munkálkodnunk terveink megvalósításán. Nem a múlt hibáit kell keresgélnünk, hanem a jövőt kell építenünk. Legfeljebb tanulnunk kell a múlt hibáiból.


Az ezer év alatt oly sokszor ráncigált, megtépázott, olykor elfoglalt és önrendelkezéséről többször megfosztott ország évszázadait  elnézve  nem  költői a kérdés:  hogy  lehetetett ilyen erős Magyarország? Milyen fundamentumokat rakott le Szent István Király, amelyek a történelmi tragédiák idején is biztos alapjai voltak az országnak a nemzetnek? Milyen alapok azok, amelyek mindmáig tartanak?

Magyarország a hit és az összetartozás ereje, valamint a tettek által született meg és éli azóta is napjait. Még akkor is ha ezek ellen nem akarnak szűnni a támadások.

Ilyenkor persze van  úgy,  hogy a hit, az összetartozás, vagy a tettek ereje megfogyatkozik.

De soha nem adjuk, adhatjuk fel, mert céljaink vannak és felelősséggel tartozunk önmagunk és mindazok felé akik bizalmából lehetőséget kaptunk arra, hogy a Fertő-táj Kincses dobozát, Fertőszéplakot felvirágoztassuk!

2011-ben  abban  a  szerencsés  helyzetben vagyunk, hogy nagyon sok nemzedék  után  most csak rajunk, és a mi összefogásukon és a kitartásunkon múlik,  hogy  sikeressé tudjuk-e tenni Magyarországot. Mert hosszú idő után tettekre kész kormányzást, törvényhozást és a magyar emberek minden koráinál erősebb hitét és közös akaratát tudhatjuk a magunkénak.

Így van ez Fertőszéplakon is! Elindult egy együttmunkálkodás, együtt gondolkodás. Nem csak a képviselőtestület, de nagyon sokan gondolkodnak a falu jövőjén. Sokan megállítanak, sok sok ötletet kapok, amit köszönök!

Korszerűen és előrelátóan gondolkodunk. Fertőszentmiklóssal és Sarróddal közös pályázaton dolgozunk, lebontjuk a korábban Széplak köré húzott falakat. Önállóságunkat megőrizve erős szövetségeseket találtunk és mindenki számára hasznos együttműködésben dolgozunk.

Egy évvel ezelőtt – azért mert korábban mindent elsodort a pusztító iszap ár és több száz magyar család veszítette el otthonát, az összefogásnak szenteltük augusztus
20-dikát. Az összefogás, amely akkor életre kelt, megcáfolt mindent, amit keserűségünkben   magunkról és az országról gondoltunk. Az összefogás megmutatta, hogy nem szavak és álmok, hanem a tett az ami az otthonokat újjáépítheti. A tettek azok amelyek ezt az országot és nemzetet megújíthatják. Mert Magyarországnak bizony meg kell újulnia. Az összefogás
megmutatta, hogy amikor Együtt az ország, akkor bizony mindenre képes. Amikor együtt cselekszünk akkor magunknak teremtünk. Amikor tettekben is együtt az ország, akkor olyan alapokat építhetünk, amelyek erősek, akár Szent Istváné.

Kívánok Mindannyiuknak szép ünnepet!

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron