Közhasznú információk
Önkormányzat
E-ügyintézés
Közérdekű adatok
Intézmények
Vállalkozások
Civil- és sportélet
Hitélet
Településünkről
Látnivalók
Fertőszéplaki falunapok 2024 |
Írta: Köőné Szalai Katalin intézményvezető |
Közösségünk egyik legnépszerűbb programja a fertőszéplaki falunapok, amely minden évben színes és változatos programokkal várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt. Nem volt ez másként az idei augusztus első hétvégéjén sem. Hagyományos programjaink minden évben nagy sikert aratnak, ahogy az idei családbarát kerékpártúra, észak-dél labdarúgó mérkőzés, főzőverseny, horgászverseny és a sodrófa-díj is, de minden évben örömmel lépnek fel a színpadon az Őszirózsa Nyugdíjas Egyesület tagjai, vagy éppen a Marionett Alapfokú Művészeti Iskola táncosai is. Balogh Attila nosztalgia percei és a vasárnapi nap záró zenekara, a Balogh Bikini Tribute Band is mindig emlékezetes színfoltja a falunapoknak.
Fertőszéplaki fellépőink mellett a szombat este sikerét, jó hangulatát a bál hozza meg. Baráti társaságok, fiatalok és még fiatalabbak táncolnak, nevetnek, beszélgetnek hajnalig.
Vasárnap délután a gyermekeké a főszerep, hiszen az ugrálóvárak mellett, arcfestéssel, hajfonással is kedveskedünk, hogy minél önfeledtebb legyen a szórakozásuk. A matiné csúcspontja a nagysikerű Brandnyúl koncert, amely az idén is teltházas volt.
A közösségünk egy-egy rendezvény alkalmával tudja igazán megmutatni, hogy mennyire összetartó. A falunapokon évről-évre egy nemes célt támogatunk. Idén a Magyar Vöröskereszt fertőszéplaki csoportjára és a fertőszéplaki gyermekekre esett a választás.
A véradások népszerűsége országosan csökkenő tendenciát mutat. Ezt az irányvonalat szeretnénk megfordítani, legalább itt Fertőszéplakon. Szeretnénk újra népszerűvé tenni a jótékonyság e nemes gesztusát. A gyerekeknek szóló programokból soha nem elég. Szeretnénk egyre színesebb programokat nyújtani a legkisebbeknek is. A főzésből, tombolából és egyéb támogatásokból a hétvége folyamán 828.400 Ft gyűlt össze, amelyért nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult ehhez a sikerhez.
Nem kell mindig nagy dolgokban gondolkodni, hiszen mi, fertőszéplakiak, ha összefogunk, a siker borítékolható.
Hálásak vagyunk, hogy egy ilyen aktív közösség vagytok és számotokra sincs lehetetlen!
Fogadjátok sok szeretettel a falunapi képeinket!
Hagyományos programjaink minden évben nagy sikert aratnak, ahogy az idei családbarát kerékpártúra, észak-dél labdarúgó mérkőzés, főzőverseny, horgászverseny és a sodrófa-díj is, de minden évben örömmel lépnek fel a színpadon az Őszirózsa Nyugdíjas Egyesület tagjai, vagy éppen a Marionett Alapfokú Művészeti Iskola táncosai is. Balogh Attila nosztalgia percei és a vasárnapi nap záró zenekara, a Balogh Bikini Tribute Band is mindig emlékezetes színfoltja a falunapoknak. Fertőszéplaki fellépőink mellett a szombat este sikerét, jó hangulatát a bál hozza meg. Baráti társaságok, fiatalok és még fiatalabbak táncolnak, nevetnek, beszélgetnek hajnalig. Vasárnap délután a gyermekeké a főszerep, hiszen az ugrálóvárak mellett, arcfestéssel, hajfonással is kedveskedünk, hogy minél önfeledtebb legyen a szórakozásuk. A matiné csúcspontja a nagysikerű Brandnyúl koncert, amely az idén is teltházas volt. A közösségünk egy-egy rendezvény alkalmával tudja igazán megmutatni, hogy mennyire összetartó. A falunapokon évről-évre egy nemes célt támogatunk. Idén a Magyar Vöröskereszt fertőszéplaki csoportjára és a fertőszéplaki gyermekekre esett a választás. A véradások népszerűsége országosan csökkenő tendenciát mutat. Ezt az irányvonalat szeretnénk megfordítani, legalább itt Fertőszéplakon. Szeretnénk újra népszerűvé tenni a jótékonyság e nemes gesztusát. A gyerekeknek szóló programokból soha nem elég. Szeretnénk egyre színesebb programokat nyújtani a legkisebbeknek is. A főzésből, tombolából és egyéb támogatásokból a hétvége folyamán 828.400 Ft gyűlt össze, amelyért nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult ehhez a sikerhez. Nem kell mindig nagy dolgokban gondolkodni, hiszen mi, fertőszéplakiak, ha összefogunk, a siker borítékolható. Hálásak vagyunk, hogy egy ilyen aktív közösség vagytok és számotokra sincs lehetetlen! |