Látványos óévbúcsúztató tűzijáték Fertőszéplakon
Írta: Betuker Botond   
AddThis Social Bookmark Button

Idén is méltón búcsúztattuk az óévet és köszöntöttük az újdonságokkal teli 2011-es esztendőt.


Még vissza sem számoltunk, de már színekben pompázó, vidám hangulat várta a kicsiket és nagyokat, kápráztató szilveszteri fényjáték Fertőszéplak központjában.

 

A videófelvételt Élő Richárd készítette.

Az év utolsó napján, éjfél előtt pár órával benépesedett a templom és környéke, hiszen mindenki kíváncsi volt a tűzijátékra. A fagyos éjszaka zord hangulatát forró italok és mosolygós emberek csillapították. A reszkető kezekről azonban hamar elfeledkeztek a kilátogatók, hiszen monumentális zenei kíséret mellett, hirtelen csodálatos színekben gazdag fénycsóvák igyekeztek az ég felé, röpködtek a rakéták, pattogtak a szikrák.

 

A Polgármesteri Hivatal által szervezett óévbúcsúztató tűzvirágait és labdáit még a messze távolból is lehetett csodálni.


Mi mást kívánhatunk magunknak! Feledjük a rosszat, bízzunk magunkban és a lehetőségekben. Tetteink legyenek színesek és magasra ívelők, mint a tűzijáték fényei. Ahogyan a két fertőszéplaki fiatal, Jakab Norbert és Hanzséros Dániel köszöntötte a jelenlévőket a templom szomszédságában:

Ami mögöttünk van, ha nehéz is, vége.

Tegyük most a gondot, bosszúságot félre!

Búcsúztassuk méltón az öreg Óévet,

s bizakodva várjunk Új esztendő, téged!

Hozz az embereknek boldogságot, békét!

Varázsold szemükbe öröm tiszta fényét!

Hitük sose fogyjon, szívük ne csüggedjen!

Asztalukon étel, s ital mindig legyen!

Pénzt adj a szegénynek, erőt, csüggedőnek!

Reményt nyújts, ha néha nehéz napok jőnek!

Feledjük a rosszat, őrizzük a szépet!

Kívánjunk egymásnak boldogabb új évet!

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron