Nyárbúcsúztató az iskolában
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
AddThis Social Bookmark Button

Szeptember első hétvégéjén közösen elbúcsúztattuk a nyarat.
Diákjainknak a tanórák után zenés, sportos programot szerveztünk. Fociztak, sorversenyen mérettették meg magukat, pingpongoztak, számháborúztak és a Mosolyra Hangolók előadásán vehettek részt.
Külön öröm számunkra, hogy volt nyolcadik osztályos diákjaink közül is többen visszatértek, hogy velünk együtt búcsúzzanak a nyártól.
Ezúton kívánunk minden tanulónknak és volt diákunknak eredményes tanévet!

A nyárbúcsúztatón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

Polgármesteri köszöntő

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni

Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben

Környező települések

   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron