Víz világnapja 2022
Írta: Kovács Andrea alsós munkaközösség-vezető   
AddThis Social Bookmark Button

1993 óta ünnepeljük a Víz világnapját. Március 22. az egész földkerekségen arra figyelmeztet minket, hogy a vízkészleteinkre vigyáznunk kell. Ökoiskolaként évek óta csatlakozunk a Happy héthez is, amely az ország iskoláinak szóló felhívás a vízfogyasztás népszerűsítésére. Ebben a tanévben is ügyeltünk, hogy ezen a héten a legfőbb szomjoltónk a tiszta víz legyen! A hetet az utolsó tanítási napon minden évfolyam a témához kapcsolódó érdekes-játékos tanítási órákkal zárta.

 

A legkisebbek matematikaórán vízcseppekkel illusztrált feladatokkal, vízről szóló mesékkel, rajzokkal, hal ábrázolásokkal, találós kérdésekkel, dalokkal kapcsolódtak be a hét programjaiba.

Második osztályban a víz élettani, egészségmegőrző szerepéről, a helyes vízfogyasztásról, a víz előfordulási módjairól beszélgettek sokat, miközben Ibolya néni érdekes kísérletekkel mélyítette a gyerekek tudását.

Harmadik osztályban előkerültek a versek és filmrészletek is a vízparti élőhelyekről. Megvizsgálták a vizek kagylóinak és csigáinak meszes héját és beszélgettek hazai folyóink, így a Duna halfajairól. Szép, akváriumos színezőkkel díszítették osztályukat.

Negyedik osztályban készült tenger és akvárium makett. Tengeri kincset rejtettek a matematikaóra feladatai, olvasásórákon a Víz világnapjának történetével ismerkedtek meg. Az órák hangulatának fokozásaként felcsendültek vízzel kapcsolatos film és rajzfilm slágerek is.  „A víz a barátunk” mottóval a nyelvtanórán rengeteg formáját, tulajdonságát és tevékenységét gyűjtötték össze a víznek.

Felső tagozatban a matematika-, fizika-, informatikaórákon vízméréssel, hőmérsékletméréssel ismerkedhettek meg, egyénileg alkotott Activity játékot játszottak. A feladatok a víz témaköréhez kapcsolható matematikai és fizikai fogalmakat rejtettek. Informatikaórán a víz témájában készítették el a PowerPoint bemutatójukat.

Németórákon a felsős tanulók fogalomtérképet készítettek németül az interaktív táblán. Ezt követően megnéztek egy rövid rajzfilmet német nyelven a víz körforgásáról. A film után játékos feladatokat oldottak meg a víz témakör szókincsével.

Nyelvtanórákon vizes és halas szólásokkal és közmondásokkal, illetve összetett szavakkal dolgoztak a felsős diákok. Történelemórán nagy tengeri csatákról alkottak plakátot, illetve Kosztolányi Dezső Fürdés című novelláját dolgozták fel.

Természettudományórán kalóztérképpel kincset kerestek az iskola udvarán, a 7. osztály pedig a kókuszgolyó hozzávalóinak tengeri útját vizsgálta meg Magyarországig. Mekkora környezeti teher lehet ez a szállítás a vizeknek? Készültek még színes plakátok a vizes ökoszisztémákról, világtengerekről.

A programok a tudatos vízfogyasztást és a vizek védelmét voltak hivatottak népszerűsíteni. Jövőre folytatjuk!

A víz világnapján készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron