Zene Világnapja
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
AddThis Social Bookmark Button

„A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik”- vallja Kodály Zoltán.

Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésre emelte október 1-jét A ZENE VILÁGNAP-ja rangjára. Ez a nap a zeneművészet legnagyobb alakjaira emlékeztet, segíti a különböző kultúrák zenéinek jobb megismerését.

Iskolánk aulájában közösen megemlékezést tartottunk e jeles nap alkalmából. A Dzsungel könyve című mű nyitányának felcsendülése után ünnepi gondolatok hangzottak zeneszerzők élményéről, zenei hitvallásáról. Rövid műsorunk zárásaként a Valahol Európában: „A zene az kell„ című dalt hallgattuk meg iskolánk énekkaros tanulóinak előadásában. Az aulában kis kiállítással is megemlékeztünk a Zene Világnapjáról.

Ünnepi műsorunk üzenete:

„A Zene Világnapján, akár aktív művelői, akár passzív élvezői vagyunk ennek az Isteni adománynak, gondoljunk azokra, akik énekelnek, muzsikának, tanítanak belső igényességük által, természetes emberi vággyal. Gondoljunk rájuk szeretettel, mert segítenek minket, célt adnak, rendre és türelemre tanítanak. Megteremtik bennünk – ha hagyjuk – a Kodály megálmodta „nagy Harmóniát”, amikor majd igazán azt mondhatjuk: Örvendjen az egész világ!”

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron