Csodaszarvas tábor - 3. osztály
Írta: Kovács Emőke táborvezető   
AddThis Social Bookmark Button

3. osztályos tanulóink a Csodaszarvas program keretében környezeti nevelés tematikájú táborban vettek részt. A fő témánk a szelektív hulladékgyűjtés és a hulladékok újrahasznosítása volt, de emellett tárgykultúrával is foglalkoztunk. Programjaink között szerepelt kézműveskedés (petpalackokból, kupakokból, hulladékpapírból készítettünk ügyességi játékot, közös társasjátékot, szélforgót), kipróbáltuk a kavicsfestés és a decoupage technikákat.
Egy nagyon kellemes délelőttöt töltöttünk el a Fertőszéplaki Tájházakban, ahol fűszervajat készítettünk és madárkát sütöttünk, amit a gyerekek jóízűen el is fogyasztottak.
Résztvettünk egy jó hangulatú népi hangszer bemutatón, Bogi néni pedig petpalackos erőnléti edzés keretében mozgatta át a gyerekeket.
Andi néni interaktív előadást tartott a fákról. Voltunk a fertődi kastélyparkban és a Lés erdőben, megtisztítottuk a Bagatell környékét a szeméttől. Játékos-rejtvényes kincskeresésen és kvíz versenyen is megmérettették magukat a gyerkőcök.

A tábor során készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

Polgármesteri köszöntő

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni

Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben

Környező települések

   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron