Az EMMI által kiadott intézkedési terv alapján a tanévkezdéssel kapcsolatos újabb tájékoztatás
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
AddThis Social Bookmark Button


Intézménybe lépés módja

Az intézmény területére az intézménnyel nem jogviszonyban álló személy, ide értve a szülőket is, csak kivételesen indokolt esetben léphet. Mindenfajta ügyintézés online módon történjen.  Amennyiben halaszthatatlan okból mégis személyesen kell szülőnek az iskolába belépnie, az előre egyeztetett módon, szervezett keretek között, a járványügyi szabályok betartásával (maszk használat, 1,5 méter távolság) történik. Szeptember hónapban iskolánk első osztályos tanulóit szüleik az aula bejáratáig kísérhetik. A többi évfolyam esetében a reggeli érkezéskor kérjük, hogy a szülők gyermekeiket csak a kapuig kísérjék. A délutáni időszakban az iskola épületén kívül, a járványügyi szabályok betartása mellett várják gyermekeiket.

Maszkviselés

Szülőnek, külsős személynek az intézmény területén a maszk használata kötelező! A felsős tanulók számára az óraközi szünetekben, a  közösségi térben (folyosó, aula, mosdó) való tartózkodás ideje alatt a maszk viselése kötelező.

Szülői értekezletek, fogadórák tekintetében az online forma ajánlott. Ezzel kapcsolatban az osztályfőnökkel való egyeztetést követően a szülők részletes tájékoztatást fognak kapni.

Köszönöm együttműködő segítségüket!

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron