Éjszakai gyalogtúra 2020
Írta: Fekete Imre szakosztályvezető   
AddThis Social Bookmark Button
Hosszú idő után végre először rendezhetett sporteseményt egyesületünk. A koronavírus járvány miatt
sajnos erre eddig nem volt lehetőség, mint ahogy szinte semmi másra sem. Talán ez is közrejátszott abban,
hogy már hetekkel a túra előtt óriási volt az érdeklődés. Hetedik alakommal szerveztük meg az éjszakai
gyalogtúrát a faluban, melynek útvonalán idén is változtattam egy keveset. Mivel rengetegen jelezték
részvételi szándékukat, próbáltam kerülni a forgalmas utcákat a faluban, inkább egy nagy kört tettünk
Fertőszéplak körül. A túra hossza 11 km volt és 168-an vettek részt rajta. A résztvevők szép száma jól mutatja a kezdeményezés létjogosultságát, sikerét, közösségépítő erejét.


Hosszú idő után végre először rendezhetett sporteseményt egyesületünk. A koronavírus járvány miatt sajnos erre eddig nem volt lehetőség, mint ahogy szinte semmi másra sem. Talán ez is közrejátszott abban, hogy már hetekkel a túra előtt óriási volt az érdeklődés. Hetedik alakommal szerveztük meg az éjszakai gyalogtúrát a faluban, melynek útvonalán idén is változtattam egy keveset. Mivel rengetegen jelezték részvételi szándékukat, próbáltam kerülni a forgalmas utcákat a faluban, inkább egy nagy kört tettünk Fertőszéplak körül. A túra hossza 11 km volt és 168-an vettek részt rajta. A résztvevők szép száma jól mutatja a kezdeményezés létjogosultságát, sikerét, közösségépítő erejét.

Előzetes megbeszélések alapján az idei túra után jobbnak véltük a szalonnasütést elhagyni, ennek ellenére a hangulatra nem lehetett panasz.

Remélem, hogy a szalonnasütést a későbbiek folyamán be tudjuk pótolni!

Köszönet Honyák Gyulának, aki most már negyedik éve megvendégeli a csapatot saját pálinkáival, a Várhely utca lakóinak a vendéglátásért, valamit a túra lebonyolításában segítőknek!

 

További képeink:

http://www.fertoszeplakisk.hu/hu/galeriak/91-ejszakai-gyalogtura-2020.html

 

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron