Télkergetés a Fertőszéplaki Margaréta Óvodában
Írta: Szele Viktória óvó néni   
AddThis Social Bookmark Button

2020. február 25-én nagy zenebona, hangzavar volt a Fertőszéplaki Margaréta Óvoda udvarán. Először a Camerata Artissima farsangi hangversenyét hallgathattuk és élvezhettük, ahol az állatok farsangján vehettünk részt képzeletben.
Ezt követően kivonultunk az udvarra a középsőcsoport által készített kiszével, melyet el is égettünk s közben hangszerekkel, énekkel, kántálással űztük el a telet és csalogattuk a tavaszt.
Reméljük olyan jól sikerült, hogy majd csak decemberben merészkedik vissza a hideg tél.

Polgármesteri köszöntő

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni

Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben

Környező települések

   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron