Ovi-suli 2020
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
AddThis Social Bookmark Button

Az idei tanévben is megrendeztük ovi-suli programunkat a leendő első osztályos tanulók és szüleik számára, megkönnyítve ezzel az óvodából iskolába való sikeres átmenetet. Március 6-án, pénteken a késő délutáni órában az iskolába készülő, nagycsoportos ovisok voltak a vendégeink, akik szüleikkel érkeztek hozzánk.

Sövegjártó Tamásné, Berni tanító nénivel a fertőszéplaki óvodába tett előzetes látogatásunk alkalmával közös találkozást, megbeszélést tartottunk az iskolába készülő gyermekek szülei számára. Néhány nappal később Berni tanító néni óvodai foglalkozás keretében ismerkedett a kis nebulókkal.

Nagyon örültünk, hogy ovi-suli programunkra a fertőszéplaki óvodásokon kívül a fertőhomoki és a hegykői ovis szülők is elhozták gyermekeiket, érdeklődve az iskolánkban folyó oktató-nevelő munkánk iránt.

A modern, szép első osztályos tanteremben Berni tanító néni szám- és betűországba kalauzolta el a kíváncsi nagycsoportos gyerekeket. Számoltak, kreatív, rajzos feladatokat oldottak meg. Kedves mondókákat, dalokat is tanultak. Figyelmesen hallgatták végig az elgurult „ó” betű meséjét. Majd a meséhez kapcsolódóan figyelemfejlesztő, érdekes feladat várt rájuk. Aktívan bekapcsolódtak a kedves, mozgásos játékokba is. Nagyon ügyesen együttműködtek a tanító nénivel. Boldogan vettek részt a közös tantermi játékban, ahol a hunyónak ki kellett találnia, melyik társa bújt el a kendő alá.

A késő délutáni óra nagyon jó hangulatban, vidáman, felszabadultan telt ovisok, szülők, pedagógusok számára egyaránt. Az ovisok büszkék voltak arra, hogy igazi iskolapadban ülhettek és igazi iskolás feladatokat oldottak meg. Megérdemelt munkájuk jutalmául piros pontot is kaptak a tanító nénitől. Az első, iskolában töltött boldog percek emlékéül könyvjelzőt kaptak Berni nénitől.

Sok szeretettel várjuk a kedves Szülőket és a gyermekeket a közelgő áprilisi iskolai beiratkozásra!

Az ovi-suli programon készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Önkormányzati választás 2019

Facebook

Programnaptár 2020

Domb újság

.


Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév: wifi
Jelszó: free

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron