Különdíjas lett csapatunk a kőröshegyi böllérversenyen
Írta: Garabné Herbszt Anna önkormányzati képviselő   
AddThis Social Bookmark Button

Immár IX. alkalommal rendezték meg 2019. március első hétvégéjén, Kőröshegyen a böllérfesztivált, melyhez a mi kis csapatunk már harmadik alkalommal csatlakozott. Pénteken este a helyi kultúrházban vacsorával vártak bennünket, ahol kisorsolták a csapatpárokat. Nekünk Szentgyörgyvár csapatával kellett osztoznunk egy egész sertésen.

Szombaton reggel 8 órakor kezdődött a megmérettetés, melyet ünnepélyes keretek között a helyi polgármester, a plébános és a ceremónia mester nyitott meg.

Ezután következett a sertések feldolgozása, amely a férfiak (Horváth Tivadar, Hanzséros Gábor, Garab László, és Zambó Csaba) dolga volt. Véreshurka házi készítésű kenyérből, rizses-májas hurka, valamint húsos kolbász készült. Az asszonyok (Horváth Adrienn, Garabné Herbszt Anna) először a főzésben jeleskedtek. Sült húst és házi savanyú káposztából készült toros káposztát készítettek. A főzés után a terítés, a tálalás és a kóstoló falatkák elkészítése következett. Mindezekkel délután 2 órára végzett csapatunk. Az ételeket 4 fős bírálóbizottság kóstolta végig.

Este, visszatérve a helyi kultúrházba díjkiosztással, vacsorával (mindazzal a sok finomsággal, amit napközben készítettek a csapatok) és bállal zárult az esemény. Csapatunkat a zsűri különdíjjal jutalmazta!

 

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron