Tanévnyitó ünnepély Pokker-díj átadással
Írta: Kalmárné Iliás Ilona tanító   
AddThis Social Bookmark Button

A 2018/19-es tanév kezdetén iskolánkban a tanévnyitó ünnepély keretében került sor a Pokker-díj átadására.
Az ünnepségen Kovács Emőke tanárnő köszöntötte a jelenlevőket: meghívott vendégeinket, tanulóinkat, szüleiket és megkülönböztetett tisztelettel üdvözölte az első osztályos gyerekeket. Az ünnepségen jelen voltak: dr. Német Ádám a Soproni Tankerületi Központ igazgatási vezetője,  Kóbor Attila és Papp Gyula polgármester urak, Vezér Beáta jegyző asszony, Miklós Horváth István, a Pokker János Alapítvány kuratóriumának elnöke, Török Zsolt okleveles hangmérnök - Pokker János ükunokája, a fertőszéplaki, a sarródi és a fertőhomoki óvoda vezetői.

A himnusz közös eléneklése után Krauszpek Dorka 2. osztályos tanulónk verssel búcsúzott a nyártól, a szép emlékektől.  Huszonegy kedves első osztályos tanuló érdeklődve, fegyelmezetten hallgatta az igazgatónő hozzájuk intézet szavait. Beszédében utalt arra is, hogy a nyár elteltével minden diák eredményes munkájának feltétele a szorgalmas, következetes, kitartó tanulás. Megköszönte a fenntartó, a szülők és az Önkormányzat együttműködő segítségét. Ismertette az új tanév oktatási-nevelési feladatait, programjait, majd megnyitotta az új tanévet. Az intézményvezető köszöntő szavait az első osztályosok műsora és Czifra Luca 2. osztályos tanuló őket köszöntő verse követte. Az ünnepély folytatásaként Bak Lilla, a fertődi Joseph Haydn Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa, tanítványaink szolfézstanára közreműködésével egy zenemű csendült fel. Majd az első osztály végén legszebben olvasó tanulónkat, Czifra Lucát jutalmazta meg Miklós Horváth István.

Ezután került sor a Pokker-díj átadására. Miklós Horváth István, az alapítvány elnöke szólt az ünnepelthez, aki nyolc éven át tanúsított kitűnő tanulmányi eredménye, példamutató szorgalma és közösségi munkája alapján kapta a megérdemelt díjat. Az idei év kitüntetett díjazottja Czifra Máté volt, aki a Soproni Szent Orsolya Katolikus Gimnáziumban folytatja szeptembertől tanulmányait. A díjat Török Zsolt, Pokker János ükunokája adta át.

Az ünnepséget a Szózat közös eléneklésével zártuk.

Polgármesteri köszöntő

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni

Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben

Környező települések

   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron