Jonatán verseny 2018
Írta: Kovács Emőke szaktanár   
AddThis Social Bookmark Button

Iskolánk hagyományaihoz híven idén is megrendezte a Jonatán játékos műveltségi vetélkedőt, melyre már a verseny előtt tanulóink lelkesen készülődtek, hiszen 10 előzetes feladatot is meg kellett oldaniuk, mint például plakát és pecsét készítése, csapatinduló írása. Célunk a verseny megszervezésével az olvasás megszerettetése és népszerűsítése mellett a csapatszellem kialakítása, az egymásra figyelés, a közös alkotás élménye is, és persze a szórakozás.

Június 7-én, a tanév végi beszámolók, felmérések és a 8. osztályos vizsgák után szerveztük meg a versenyt. Az időjárás nekünk kedvezett, hiszen kissé borongós volt, de kellemes hőmérsékletben kereshették fel vidám és kíváncsi tanulóink Fertőszéplak különböző pontjain és az iskolában a helyszíneket. Az egyes állomásokon az olvasottakkal kapcsolatos interaktív feladatok megoldásával gyűjthették az értékes pontokat.

Az előzetes feladatok alapján minden csapat készített az olvasott könyvről plakátot, pecsétet, kitűzőt, menetlevelet, melyre a különböző állomások pontszámai kerültek. Rendkívül igényes és kreatív munkák tanúskodtak tanulóink ügyességéről és fantáziájáról. Az egyes bolygók a falu nevezetes helyein voltak: az óvodaként szolgáló paplakban, a templom előtt, a kastélyban, a játszótéren és az iskolában több helyszínen is. A Földön, vagyis a Művelődési Házban a csapatok közös produkcióit pontozta a zsűri: a csapatnótát, a verset és a közös megjelenést. A várakozó csapatok egymás produkcióit élvezhették, vagy a tágas udvarunkon kedvükre játszhattak különböző ügyességi és labdajátékokat.

Idén nem csak iskolánk tanulói vettek részt a vetélkedőn, hanem a nagycenki Széchenyi István Általános Iskola 7. osztályos tanulói is tiszteletüket tették és megmérettették magukat.

Az alsó tagozatosok öt csapatra oszlottak, az ő vetélkedésükben első helyen a „Régi szép csapat” (4. osztályos lányok) végzett, őket követték a „Ropifanok”, csapata (4. osztályos fiúk), míg harmadik helyezett a „Kis világjárók” csapat tagjai (3. osztály) lettek. Negyedik és ötödik helyen a „Bömbi” (2. osztály) és a „Csiperkék” csapata (1. osztály) végzett.

A felsősöknél nyolc csapat versengett, melyből a legeredményesebb a fertőszéplaki 7. osztályos „Zűroltók „csapata lett, második helyet a „Frindli lányok” (5. osztály 1. lánycsapata) szerezte meg, az előkelő harmadik helyen pedig a „Szigeti túlélők” (6. osztály 1. csapata) végzett. Negyedik és nyolcadik helyen a sorrend a következőképpen alakult: „Frindli fanok” (5. osztály 2. lánycsapat), „Széchenyi unokái” (Nagycenk 7. osztály), „Tíztoll csapat” (5. osztály fiúcsapata), „Indiánok” (8. osztály), „Szigetkirályok” (6. osztály 2. csapata).

A legeredményesebb csapatokat ajándékkal jutalmaztuk, de természetesen senki sem távozott üres kézzel, mert mindenkinek jutott oklevél, édesség, kedves élmények és örömteli percek. Köszönjük a szülők segítségét, akik kisiskolásainkat kísérték az egyes helyszínekre.

A vetélkedő képei ide kattintva tekinthetők meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév: wifi
Jelszó: free

Facebook

Programnaptár 2018

Domb újság

.


Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron