Költészet napi Kerék Imre szavalóverseny Fertőszéplakon 2018
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
AddThis Social Bookmark Button

2018. április 11-én a költészet napja alkalmából rendeztük meg tradicionális szavalóversenyünket, ahol a névadó, Kerék Imre költő is tiszteletét tette. Szeretettel vártunk kicsiket és nagyokat, érkeztek is szép számmal a versenyzők. Szavalni vágyó iskolások és felnőttek képviselték Fertőszéplakot, Fertődöt, Fertőszentmiklóst, Hegykőt, Kópházát, Sopronhorpácsot, Egyházasfalut és Zsirát.

Harminckilenc szavalat hangzott el lelkes és felkészült diákoktól és a felnőtt résztvevőktől, akik nemcsak emelték a rendezvény színvonalát, de megszívlelendő példát is adtak az ifjúságnak. A zsűri soraiban tisztelhettük Kerék Imre költőt, a Soproni Tankerületi Központ képviseletében Kovács Tiborné tanügyi vezetőt, Fejesné Horváth Margit magyar nyelv és irodalom szakos pedagógust és Dori Horváth Ritát, a helyi Őszirózsa Nyugdíjasklub egyik vereseket kedvelő tagját.

Az alsó tagozatos kategóriában
I. helyezést Rákos Krisztián (4.o) érte el a Babos József Térségi Általános Iskolából, a
II. helyezett Nagy Johanna (4.o.) lett, aki  a Zsirai Általános Iskolából érkezett. A
III. helyen  Alasz Hanna (3.o.) végzett, aki a Sopronhorpácsi  Általános Iskolából jött.
Különdíjban részesült: Kiss-Szigeti Csaba (4.o.)  hegykői Fertő-táj  Általános Iskola, Guzmits Gergő (1.o.) Sopronhorpácsi  Általános Iskola (hiányzik a képről) és
Gál Vivien (3.o.) fertőszéplaki Széchényi Ferenc Általános Iskola.
Felső tagozatos kategória
I. helyezettje Ábrahám Gergő 8. osztályos versenyző, a fertődi Babos József Térségi Általános Iskola diákja lett ( hiányzik a képről), a
II. és a III. helyet az egyházasfalui Simonyi Károly Általános Iskola tanulói érdemelték ki: Pál Barnabás 7. osztályos és Guzmits Helga 6. osztályos diákok.
Felnőtt kategóriában
I. helyezést Orbán György ért el, aki a Zsirai Általános Iskola pedagógusa.
II. helyezett Gréger Tiborné lett.  A
III. helyet Szalay Sándorné kapta, mindketten a fertőszéplaki Őszirózsa Nyugdíjas klub tagjai.
Minden kedves, költészetet szerető, szavalni vágyót szeretettel vár jövőre is a Széchényi Ferenc Általános Iskola pedagógus és tanulóközössége.

A szavalóversenyen készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

Polgármesteri köszöntő

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni

Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben

Környező települések

   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron