Vakáció tábor 2016 - beszámoló
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
AddThis Social Bookmark Button

Iskolánk pedagógusainak közreműködésével június harmadik hetében szerveztük meg alsós tanulóink számára a „Vakáció tábort”. Harmincöt kisdiák vett részt a változatos programokon.

 

Az első esős napon sajnos a szabadtérre tervezett játékok elmaradtak, így a mocsárjárás, a csendkirály játék, a táncház, a vegyes csapatokban szerveződött versenyfeladatokat az aulában, a folyosón és az osztályokban bonyolították le a szervezők. A kora délutáni mesenézés és rajzkészítés után az iskola udvarán kidobó játék, seprűnyéldobás, foci, kosárlabdázás és aszfalt rajzverseny következett.

A második napon a táborozók az Esterházy-kastély parkjába sétáltak el, ahol bújócskáztak, fogócskáztak és népi játékokat játszottak. A délutáni foglalkozás két helyszínen zajlott. A teremben ujjal festhettek, színezhettek a gyerekek. A szabadban foci és Activity játék volt a program.

A harmadik nap kincskereséssel és számháborúval indult a ligetben. A tízórai után a helyi Lámpamúzeumba látogattak el a gyerekek, ahol sok érdekes információval gazdagodtak. Ebéd után filmvetítésre került sor a dinoszauruszokról, majd Szilágyi Anita kézműves vezetésével csuhéból virágokat készíthettek az érdeklődők. Rövid szabadtéri játékokkal ért véget a nap.

A következő napon az udvari játékok után érdekes társasjáték foglalkozáson vettek részt a tanulók, melyet a „Sas és, a társasjátékos” szlogenű győri játékbolt munkatársa tartott. Több mint negyven féle társasjátékot próbálhattak ki a gyerekek. A csendes pihenő után a fertőszéplaki kiserdő volt gyalogosan az úti cél, ahol a nagy hőség miatt jól esett megpihenni, majd számháborúzni. Visszafele jövet a helyi falumúzeumot tekintették meg a táborozók.

A tábor utolsó délelőttjén a fertődi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai tartottak kézműves foglalkozásokat a résztvevőknek, majd játékos sportfeladatokban versenyeztek egymással tanulóink.

A visszajelzések alapján diákjaink nagyon jól érezték magukat a hét folyamán szervezett programokon. Köszönjük pedagógusainknak és a meghívott támogatóink segítségét.

Jövőre is sok szeretettel várjuk tanulóinkat a „Vakáció táborba”.

A táborban készült képek ide kattintva tekinthetők meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron