Iskolanap 2016
Írta: Rozsits-Princzes Anita DÖK - vezető   
AddThis Social Bookmark Button

2016. május 2-án tartottuk az évente megrendezésre kerülő iskolanapunkat. Fontos évfordulót ünnepelhettünk, iskolánk 25 éve vette fel Széchényi Ferenc nevét. Az ünnephez méltóan egy megemlékezéssel indítottuk napunkat, aminek végén az osztályok képviselői egy-egy szál virágot, míg az igazgatónő egy koszorút helyezett el az aulában lévő emléktáblához.

 

Délelőtt az alsósok látogatást tettek a fertődi Eszterházy kastélyban. A kiállítás megtekintése előtt sétáltak a kertben, megnézték a rózsakertet is. A felsősök számára délelőtt vetélkedőt szerveztünk, melynek témája Széchényi Ferenc és fia, István, illetve a reformkor volt. Vegyes csapatokban versenyeztek a tanulók, érdekes feladatokat kellett megoldaniuk 6 állomáson. Többek között jártak a könyvtárban, ahol „kódot” fejtettek, a tornateremben játékos feladatokat kaptak, puzzle-t raktak ki és ismertek fel, a magyar díszruha elemeit azonosították be, totót és keresztrejtvényt töltöttek ki. Ebéd után a felsősök is látogatást tettek a fertődi kastélyban, ahol sok érdekes információt hallhattak. Az alsósoknak délután volt a vetélkedő, ők is vegyes csapatokban versenyeztek. Játékos feladatok- puzzle, szellemi totó, szövegfeldolgozás, rajzkiegészítés - által ismerhették meg a Széchényi család történetét, szokásait, hagyatékát.

A rossz idő ellenére egy nagyon vidám napot töltöttünk együtt, és méltón emlékeztünk meg iskolánk névadójáról, Széchényi Ferencről!

Az iskolanapon készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron