A magyar kultúra napját ünnepeltük
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
AddThis Social Bookmark Button

Az idén 27. alkalommal ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

Iskolánk tanulói és pedagógusai is megemlékeztek e jeles napról. Frechné Csertán Brigitta tanárnő ünnepi köszöntőjében beszélt arról, hogy a nemzeti megemlékezések hozzájárulnak ahhoz, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, nemzeti tudatunk erősítésének, ápoljuk és továbbadjuk kultúránk tárgyi és szellemi értékeit.

 

Mi is kapcsolódtunk a nemzeti összetartozást erősítő „Együtt szaval a nemzet” kezdeményezéshez.

Tíz órakor, öt kontinens magyar nyelvű óvodáinak, általános és középiskoláinak részvételével valósult meg az "Együtt Szaval a Nemzet" program, amely hagyományőrző módon a Himnusz első versszakaival indult, majd Petőfi Sándor: Nemzeti dal című versével folytatódott. Az együtt szavalást Kisfaludy Károly: Szülőföldem szép határa című verse zárta. A szavalatokat Jordán Tamás színművész vezényelte, a YouTube - Együtt Szaval a Nemzet csatornán keresztül.

Örültünk, hogy az idei évben ismételten lehetőségünk volt arra, hogy intézményünk minden tanulója és pedagógusa az oktatási és köznevelési intézményekkel, a kulturális közösségekkel együtt, az interneten keresztül is csatlakozhatott az ünnepi megemlékezéshez.


 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron