Az óvodapedagógus hallgatók gyakorlati képzésének tapasztalatai
Írta: Köő Lászlóné óvodavezető   
AddThis Social Bookmark Button

 

2014 szeptemberétől intézményünk elnyerte a Nyugat- Magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar bázisóvodája címet. Emellett a 2014/2015 nevelési évben az egyetem pedagógiai karán tanuló hallgatók gyakorlóhelyeként is funkcionált óvodánk. Ennek keretében 13 fő első éves hallgató szakmai gyakorlatát, tapasztalatszerzését segítettük Grüllné Pálya Katalin óvodapedagógus segítségével. Az elmúlt év alatt nagyon jó, tartalmas kapcsolat alakult ki a hallgatók, a gyermekek és az óvoda dolgozói, valamint a gyakorlatvezető Révész József tanár úr között. Elmondhatom, hogy szinte zökkenőmentesen múlt el ez az egy év, bár kezdetben kíváncsian vártuk, hogy tudunk megfelelni a kihívásoknak.
A hallgatók valamennyien remekül teljesítettek. Bekapcsolódtak a mindennapi tevékenységeinkbe, és örömmel töltötték nálunk a hospitálási napokat. A nevelési év végére valamennyien kinyíltak, aktívan, bátran mondták el véleményüket egy-egy vizsga értékelése során. A gyermekcsoport is megszerette, elfogadta a hallgatók jelenlétét, nem okozott semmi gondot, hogy több óvó néni is jelen van egyes napokon.
Most, hogy lezártuk az évet, elmondhatom, hogy jó döntés volt vállalni a gyakorlóhely szerepét, hiszen nem csak a hallgatók lettek gazdagabbak-reményeink szerint- ismeretekkel, tapasztalatokkal és élményekkel, hanem mi valamennyien.
Várjuk a következő évi folytatást!

A hallgatók gyakorlati képzésén készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

 

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron