Beszámoló iskolánk budapesti kirándulásáról
Írta: Ihászné Lajber Rita DÖK vezető   
AddThis Social Bookmark Button

Április utolsó napján tartottuk iskolanapunkat, melynek keretében idén a Diákönkormányzat rendezésében budapesti kiránduláson vettünk részt.

A szervezés már hónapokkal ezelőtt megkezdődött, hogy élménydús és felejthetetlen legyen ez a nap minden nebuló számára. Gyermekzsivajtól volt hangos korán reggel a fertőszentmiklósi vasútállomás, amikor 140 széplaki diák felszállt a vonatra. Sokan voltak olyanok, akik még nem látták a fővárost, így érthető volt az izgalmuk. A helyi pék, Németh Gyula önzetlen segítségének köszönhetően reggelire mindenki kapott egy hazai brióst, amelyet ezúton is köszönünk neki.

A Keleti pályaudvarra beérve már idegenvezetőink vártak, hogy 3 csoportra osztva a társaságot megmutathassák nekünk Budapest szépségeit, színes programokat ígérve. Alsós tanulóink az Országházat csodálták meg először egy idegenvezető segítségével, látták az őrségváltást, 1. királyunk, Szent István koronáját, az üléstermet, valamint megelevenedtek előttük történelmünk nagyjai, különleges nemzeti értékekben gyönyörködhettek. A Halászbástyán és a várban tett séta során páratlan kilátás nyílt a Dunára és a fővárosra. A legkisebbek természetesen nagyon várták az állatkertet, hogy olyan állatokkal is találkozhassanak élőben, amelyeket eddig csak tévében láthattak.

Felsős tanulóink először a Margitszigetet vették birtokukba, ki gyalogosan, ki bringóhintóval. A kis tavak, az illatos virágok, a fák mélyén megbúvó kis állatok, a madárdal, a kis kápolnák mind-mind a nyugalmat árasztották. Szinte láttuk magunk előtt a hazáért felajánlott magyar királylány, Szent Margit kolostorát, amint élettel telik meg. A sétányok szélén felbukkanó szobrok magyar költőinket, íróinkat idézték meg. A Duna-part csábítóan hívogatott, a kis állatkert simogatásra biztatta a gyerekeket. Élményekkel, a természet szépségeivel töltekezve folytattuk utunkat Budára, a várba, a Halászbástyára és a Mátyás-templomhoz. Következő állomásunk a felújított Kossuth tér volt, ahol Európa 2. legnagyobb parlamentje magasodik a maga 96 méterével. A kisebbekhez hasonlóan minket is elbűvölt a neogótikus palota, sok érdekességet megtudva róla a helyi idegenvezetőtől. Utolsó helyszínünk a Terror Háza Múzeum a 20. századi diktatúrák áldozatainak emlékére létrehozott emlékhely az Andrássy út 60. szám alatt található. A modern technikával, de korabeli tárgyakkal berendezett termekben megelevenedtek a múlt eseményei, a picesor a maga ridegségével döbbentette meg a látogatókat.

A vonatra sietve még egy pillantást vetettünk gyönyörű fővárosunkra, felelevenítettük a nap élményeit, s búcsút intve Budapestnek nyugat felé vettük az irányt. Kissé fáradtan, de annál szebb emlékekkel érkeztünk haza szeretteinkhez, felidézve a budapesti látogatás feledhetetlen pillanatait.

A kiránduláson készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

 

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron