Krisztus 7 szava a keresztfán - Beszámoló a Wespa vonósnégyes fertőszéplaki előadásáról
Írta: Taschner Tamás intézményvezető   
AddThis Social Bookmark Button


Nagypéntek Fertőszéplakon különleges zenei és keresztény misztikus élményt kínált 2015-ben. Joseph Haydn Krisztus 7 szava a keresztfán című műve hangzott fel a Mindenszentek templomban. A mű és a helyszín tökéletes harmóniában volt, ezt egészítette ki a vonósnégyes és az értő közönség.

Haydnról tudni kell,hogy mélyen hívő ember volt, aki több mint egy tucat misét és számos kisebb egyházi művet komponált. Még jellemzőbb azonban, hogy legtöbb nem kifejezetten vallásos témájú kottakéziratának kezdetére is az In nomine Domini („Isten nevében”), végére pedig a Laus Deo („Dicsőség Istennek”) szavakat jegyezte fel. „Mikor nem nagyon megy a komponálás”, mesélte egyik életrajzírójának, „fel s alá sétálok a szobámban rózsafüzérrel a kezemben, elimádkozom néhány Üdvözlégyet, és akkor újra gondolataim támadnak.” Amikor pedig A teremtés című oratóriumának egy különösen hatásos pillanatát a hallgatóság egy alkalommal hangos tapssal kezdte ünnepelni, Haydn kezével az ég felé mutatva csak ennyit mondott: „Onnan jön.”


Krisztus hét szava a keresztfán című zenekari művét Haydn egy különleges, Cádizból érkezett megrendelésre komponálta: a gyülekezetnek az egyes szavak feletti kontemplációját hét lassú tempójú zenekari tétel kíséri – az egyetlen gyors részlet a ciklust lezáró „Földrengés”. A kompozíciót a zeneszerző hamarosan vonósnégyesre is átírta.

Ebben formában hallgattuk együtt széplakiak és készítettük fel szívünket a legnagyobb csodára!

(Ha valaki lemaradt volna, ugyan nem a Wespa vonósnégyessel, de itt hallható egy felvétel:https://www.youtube.com/watch?v=qdNmYFYatPo )

Köszönet a Wespa vonósnégyesnek és külön Kóczán Péternek!

 

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron