Kupagyőzelem női labdarúgásban
Írta: Ihász Mónika   
AddThis Social Bookmark Button

Női focicsapatunk augusztus 30-án, szombaton részt vett a III. Becsengettek Kupán, Rábapatonán. 8 csapat indult a megmérettetésen, mindegyik csapat játszott egymás ellen 15 percben. Az első meccsünket a hazaiak ellen játszottuk, az 1-0-s végeredményt javunkra Endrei Ramóna állította be.

 

Utánuk Gyirmót U15-ös csapata volt az „áldozat”, 3-0-ra győztünk. Új tagot köszönthettünk ezen a kupán a csapatunkban, Barkóczi Nikolettet, aki a debütálását góllal koronázta meg. Mellette már az ellenfelek rémálma, Endrei Ramóna is betalált kétszer a kapuba. Enesével nagy harcot vívtunk, az eredmény pedig egy gól nélküli döntetlen lett. Bezi ellen a papírforma beigazolódott, a három pontot megszereztük, 2-1-es végeredménnyel, melyből a gólok ismételten Ramóna nevéhez fűződnek. Enesével holtversenyben álltunk ekkor még, de itt már tudtuk, hogy a dobogó biztos, ám a gólkülönbség dönthet a két egyesület között. A 3-0-s eredmény ezért is volt tökéletes MITE csapata ellen, amit a védekezésben is remekelő Barkóczi Nikolett (1) és a megállíthatatlan Endrei Ramóna (2) állított be. Már csak két nehéz meccs volt hátra. Zirc és Rábatamási ellen is 0-0 lett az eredmény. Ekkor már minden az enesei lányokon múlt, de ők Rábatamási, MITE, Zirc és Fertőszéplak ellen is csak döntetlent tudtak kihozni, így csapatunk megnyerte a Becsengettek Kupát, a gólkirálynő pedig jól megérdemelten Endrei Ramóna lett. A remek támadójáték mellett az összességében 1 kapott gól is bizonyítja a szuper védekezést és kapusteljesítményt. Csapattagok: Bális Gabi, Barkóczi Nikolett, Bognár Alexandra, Endrei Ramóna, Farkas Csabáné Violetta, Fejes Cintia, Hanzséros Viktória, Horváth Krisztina, Ihász Mónika, Varga Erzsébet.

 

 

Polgármesteri köszöntő

 

Önkormányzati választás 2019

Facebook

Programnaptár 2023

Domb újság

.


Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév: wifi
Jelszó: free

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron