Zágrábi makettkiállítás és verseny széplaki részvétellel
Írta: Lukács Béla   
AddThis Social Bookmark Button


A minden évben megrendezésre kerülő - nemzetközi körökben jól ismert - zágrábi versenyt nagy izgalommal várták a régiók makettezői ez évben is. A szakmai kihívás mellett a helyszínen való részvétel megszervezése is izgalomban tartotta a makettezőket. A méltán híres, műemlékekben gazdag város minden téren elismert házigazdája már évek óta e rangos nemzetközi rendezvénynek.

 

Kapuvár, Szombathely, Kőszeg és Fertőszentmiklós makettezői mellett első alkalommal fertőszéplaki makettezők is részt vettek az egész napos rendezvényen. A rendkívüli lehetőség megteremtése több hónap összehangolt munkát igényelt mindenkitől. A végső cél elérése érdekében ki-ki a saját lehetősége szerint segített, dolgozott. A versenyre készült makettek pontos és precíz kidolgozása mellett, a fejekben a nagy nap víziója lebegett.

A rendkívüli időjárás ellenére a kora hajnali órán közel 50 izgatott ember indult útnak a távoli cél felé. A korábban megtervezett programhoz képest több órás késsél érkezett a magyarországi csapat. A fogadtatást szavakkal nehéz leírni. A házigazdák vendégszeretete szívet melengető élmény volt minden részt vevő számára. A szívélyes fogadtatást, izgalom váltotta fel. Az izgalom nem volt hiába való, sajnos az esős időjárás miatt a 11 órai nevezési határidőből kicsúszva érkezett meg a magyarországi csoport. Ami ez után történt az maga volt a csoda. A versenyen résztvevő országok képviselőinek egyhangú döntéseként adták tudtára a magyarországi makettezők képviselőjének, hogy a rendkívüli időjárásra tekintettel érvényesnek tekintik minden magyarországi versenyző nevezését. Igazi példamutató összefogásnak lehettünk tanúi. Nagyra értékelték mindazt a munkát, ami ahhoz szükséges, hogy egy ilyen lelkes és szépszámú csapat részt vehessen ezen a nem mindennapi rendezvényen.

A szakmai zsűri mindent átfogó vizsgálódása mellett megtekinthették a helyszínen kiállított maketteket a résztvevők. A katonai bemutatóval és börzével tarkított órák gyorsan teltek, a vendéglátók finom ebédre invitálása szakította félbe a nézelődést. Ebéd utánra, - míg a zsűri tagjai megvitatták és értékelték a munkákat -, a résztvevőknek városnéző programot szerveztek a helyi makettbarátok. A Magyarországról érkezett tagok Zágráb belvárosában bőven találkozhattak történelmünk emlékeivel.

A verseny fénypontja és egyben záró akkordja az eredményhirdetés volt. A régiókat képviselő makettezők közül több munkát aranyéremmel és éremmel díjazott a rendkívül magas színvonalú bíráló bizottság.

A széplaki makett szakkört képviselte:

Simon Patrik, akit bronzéremmel jutalmaztak a junior kategória,

és Németh Bálint, aki gyermek kategóriában képviselte Fertőszéplakot.

A főszervező Fodróczi Zsolt elhívatottsága és kitartása nélkül nem valósulhatott volna meg ez az álom. Az Ő rendkívüli munkája mellett szükség volt mindazon emberek segítő munkájára, akik tevékenységüket csendesen végezték a háttérben. Nem kevesebb az érdemük azoknak a személyeknek sem, akik anyagi lehetőséget biztosítottak a rendezvényen való részvételhez. Köszönet Fertőszéplak Önkormányzatának is a makett szakkör folyamatos támogatásáért.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron