Önkormányzati hírek
|
Tájékoztatás a családi fogyasztói közösségekre vonatkozó kedvezmények igénybevételéhez szükséges hatósági bizonyítványokról |
Írta: Vezér Beáta jegyző
|
Az egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról szóló 259/2022. (VII. 21.) Korm. rendelet 2022. szeptember 9. napján megjelent módosítása a jegyzők hatáskörébe utalta a családi fogyasztói közösségekre vonatkozó rezsikedvezmények igénybevételéhez szükséges, lakás rendeltetési egységek számát igazoló hatósági bizonyítványok kiállítását. Fenti Kormányrendeletben a hatósági bizonyítvány kiállításának szabályai 2023. január 10-i hatállyal módosításra kerültek, ezen módosításokkal összhangban tájékoztatom Önöket a hatósági bizonyítvány kiállításának feltételeiről.
|
Bővebben...
|
Iskolai hírek
|
Nyárbúcsúztató az iskolában |
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató
|

Szeptember első hétvégéjén közösen elbúcsúztattuk a nyarat.
Diákjainknak a tanórák után zenés, sportos programot szerveztünk. Fociztak, sorversenyen mérettették meg magukat, pingpongoztak, számháborúztak és a Mosolyra Hangolók előadásán vehettek részt.
Külön öröm számunkra, hogy volt nyolcadik osztályos diákjaink közül is többen visszatértek, hogy velünk együtt búcsúzzanak a nyártól.
Ezúton kívánunk minden tanulónknak és volt diákunknak eredményes tanévet!

A nyárbúcsúztatón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg. |
Iskolai hírek
|
Tanévnyitó ünnepély 2022 |

Iskolánkban ünnepélyes keretek között nyitottuk meg az új tanévet. A nyári szünidő után 170 tanulónak csengettek be szeptember első napján a fertőszéplaki iskolában. A gondtalan óvodai évek után intézményünkben 15 első osztályos kisdiák kezdi meg iskolai tanulmányait. Az ünnepségen jelen volt Kóbor Attila Fertőszéplak polgármestere, Vezér Beáta jegyző, valamint óvónők, önkormányzati képviselők, szülők, nagyszülők és hozzátartozók.
|
Bővebben...
|
Önkormányzati hírek
|
Hirdetmény - Iskolakezdési támogatás |
Írta: Vezér Beáta jegyző
|
Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy Fertőszéplak Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2021. (VI.14.) a helyi gyermekvédelmi ellátásokról szóló önkormányzati rendelete alapján az önkormányzat iskolakezdési támogatást nyújt az alábbiak szerint:
|
Bővebben...
|
Iskolai hírek
|
Tanév eleji tájékoztatás |
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató
|
Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!
A tanévkezdéssel kapcsolatban az alábbiakra szeretném felhívni a figyelmet:
Tanévnyitó ünnepély
Időpontja: 2022.08.31. (szerda) 17 óra
Helye: Fertőszéplak, Széchényi-kastély nagyterme
Első tanítási nap: 2022.09.01. (csütörtök)
Ezen a napon a gyerekek számára 11.00 óráig lesz tanítás.
A napközi, tanulószobai és az étkezési igények felmérése is ezen a napon történik az osztályfőnököknél és az iskolatitkárnál.
Tankönyvosztás: 2022.09.01. (csütörtök)
A 2-8. osztályos tanulók az első tanítási napon kapják meg tankönyveiket.
Előkészítő szülői értekezletet tartunk az 1. osztályos tanulók szülei számára 2022.08.29-én (hétfőn) 17 órakor az iskola első osztályos termében. Az első osztályos tanulók tankönyveit a szülők az értekezleten vehetik át.
Tanulóink számára 2022.09.02-től (péntektől) biztosítunk napközis és tanulószobai foglalkozást, valamint étkezési ellátást.
A szünet hátralévő napjaira kellemes pihenést kívánok!
Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!
A tanévkezdéssel kapcsolatban az alábbiakra szeretném felhívni a figyelmet:
Tanévnyitó ünnepély
Időpontja: 2022.08.31. (szerda) 17 óra
Helye: Fertőszéplak, Széchényi-kastély nagyterme
|
Bővebben...
|
Iskolai hírek
|
Szülői értekezlet első osztályt kezdő gyermekek szülei számára |
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató
|
A 2022/23-as tanévben első osztályt kezdő gyermekek szülei számára 2022. augusztus 29-én, hétfőn 17 órai kezdettel tanévelőkészítő szülői értekezletet tartunk a fertőszéplaki Széchényi Ferenc Általános Iskola első osztályos termében.
Kérjük a szülőket, hogy gyermekük iskolai felszerelését hozzák magukkal! (füzetek, vizuális kultúra, életvitel és gyakorlat tantárgy felszerelései, tornafelszerelés… stb.)
A szülői értekezleten kérjük, jelezzék igényüket gyermekük étkeztetésére, illetve napközis ellátására vonatkozóan.
Az első osztályos tanulók tankönyveit az értekezletet követően vehetik át a szülők.
Valamennyi első évfolyamos tanuló számára a tankönyvek ingyenesek.
A 2022/23-as tanévben első osztályt kezdő gyermekek szülei számára 2022. augusztus 29-én, hétfőn 17 órai kezdettel tanévelőkészítő szülői értekezletet tartunk a fertőszéplaki Széchényi Ferenc Általános Iskola első osztályos termében.
Kérjük a szülőket, hogy gyermekük iskolai felszerelését hozzák magukkal! (füzetek, vizuális kultúra, életvitel és gyakorlat tantárgy felszerelései, tornafelszerelés… stb.)
A szülői értekezleten kérjük, jelezzék igényüket gyermekük étkeztetésére, illetve napközis ellátására vonatkozóan.
Az első osztályos tanulók tankönyveit az értekezletet követően vehetik át a szülők.
Valamennyi első évfolyamos tanuló számára a tankönyvek ingyenesek. |
Iskolai hírek
|
Zene és Művészeti Iskolai hírek |
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató
|
Értesítem a tanulókat és a kedves szülőket, hogy a fertődi J. Haydn Alapfokú Művészeti Iskolában a 2022/23-as tanévre szeptember 1-jén (csütörtök) 10.00-14.00 óráig, és szeptember 2-án (péntek) 14.00-17.00 óráig pótfelvételit, beíratást tartunk az előképző 1-2. évfolyama számára, továbbá a még üres hangszeres helyekre és a táncművészeti ág moderntánc szakára.
2022. szeptember 5-én (hétfő) a zeneiskolában 13.00-15.00-ig órabeosztás lesz. Kérjük, az időpontok pontos betartását, továbbá, hogy az órabeosztásra mindenki hozza magával az év végén kiosztott bizonyítványát, - amelyet a hangszeres tanároknak kell leadni-, és az általános iskolai órarendjét.
Az utazó diákok legyenek tájékozottak az autóbuszok közlekedéséről.
Szeptember 7-én (szerda) megkezdődik az órarend szerinti tanítás.
Értesítem a tanulókat és a kedves szülőket, hogy a fertődi J. Haydn Alapfokú Művészeti Iskolában a 2022/23-as tanévre szeptember 1-jén (csütörtök) 10.00-14.00 óráig, és szeptember 2-án (péntek) 14.00-17.00 óráig pótfelvételit, beíratást tartunk az előképző 1-2. évfolyama számára, továbbá a még üres hangszeres helyekre és a táncművészeti ág moderntánc szakára.
|
Bővebben...
|
Sporthírek
|
Sportnap a Fertőszéplaki Sportkör szervezésében szeptember 10-én |
Kulturális hírek
|
Fertőszéplaki kincskeresők |
Írta: Köőné Szalai Katalin intézményvezető
|
Fertőszéplak Község Önkormányzata hosszú évek óta szervez nyári napközis táborokat az itt élő, vagy a Széchényi Ferenc Általános Iskolában tanuló gyermekek részére.
Az önkormányzati támogatás mellett az idei esztendőben nagyobb hangsúlyt kapott az, hogy - a szülők terheit minimálisra csökkentve - pályázati forrásból valósuljanak meg a táborok.
Önkormányzatunk sikeresen pályázott az Erzsébet-táborokra, így 2 turnusban (július 11-15-ig és július 18-22-ig) összesen 51 gyermek vehetett részt színvonalas programokon.
A programok összeállítása során kiemelten fontosnak tartottuk, a helyi és környékbeli értékeink megismertetését, valamint az egészséges életmódra nevelést.

Beszámoló a fertőszéplaki Levendula Minifesztiválról |
Írta: Köőné Szalai Katalin intézményvezető
|
Egy június végi napsütéses szombat délutánon a Széchényi-kastély ismét egy csodás programnak adott otthont. Újra találkozhattak a kézművesek és termelők, akik alkotásaikkal, termékeikkel varázsolták el az érdeklődőket.
A szebbnél szebb csodák mellett kicsik és nagyok egyaránt alkothattak a kastély hűs nagytermében. Készültek levendulából csokrok, kosarak, illatzsákok és buzogányok is. A saját szappan elkészítése ismét nagy sikert aratott nem csak a gyermekek körében.
A rendezvény együttműködő partnerei:
MAGYAR NEMZETI VIDÉKI HÁLOZAT
AGRÁRMINISZTÉRIUM

Június utolsó szombatján a Széchényi-kastély ismét egy nagyszerű programnak adott otthont. Újra találkozhattak a kézművesek és termelők, akik alkotásaikkal, termékeikkel varázsolták el az érdeklődőket.
A szebbnél szebb csodák mellett kicsik és nagyok egyaránt alkothattak a kastély hűs nagytermében. Készültek levendulából csokrok, kosarak, illatzsákok és buzogányok is. A saját szappan elkészítése ismét nagy sikert aratott nem csak a gyermekek körében.
A rendezvény együttműködő partnerei:
MAGYAR NEMZETI VIDÉKI HÁLOZAT
AGRÁRMINISZTÉRIUM
A minifesztiválon készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg. |
Önkormányzati hírek
|
I. helyezés "Közigazgatás" kategóriában |
Írta: Köőné Szalai Katalin intézményvezető
|

Kedves Fertőszéplaki Polgárok!
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy Fertőszéplak Község Önkormányzata az Európai Hulladékcsökkentési Hét elnevezésű kampányban a 2021. november 20-28. közötti ÖKOLÓGIAI LÁBNYOM CSÖKKENTÉSE KÖZÖSEN FERTŐSZÉPLAKON! elnevezésű programsorozatával 200 pályázó intézmény, szervezet, vállalkozás közül az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése alapján "Közigazgatás" kategóriában I.HELYEZÉST ért el.
Kedves Fertőszéplaki Polgárok!
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy Fertőszéplak Község Önkormányzata az Európai Hulladékcsökkentési Hét elnevezésű kampányban a 2021. november 20-28. közötti ÖKOLÓGIAI LÁBNYOM CSÖKKENTÉSE KÖZÖSEN FERTŐSZÉPLAKON! elnevezésű programsorozatával 200 pályázó intézmény, szervezet, vállalkozás közül az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése alapján "Közigazgatás" kategóriában I. HELYEZÉST ért el.
|
Bővebben...
|
Kulturális hírek
|
A könyvtár nyári nyitvatartása |
Írta: Köőné Szalai Katalin intézményvezető
|
Kedves Könyvtárlátogatók!
A könyvtár nyári nyitva tartása: szerda 17-18 óra.
A könyvtár szolgáltatásai továbbra is díjmentesen vehetők igénybe. A beiratkozáshoz regisztráció szükséges!
Sövegjártó Tamásné Berni szeretettel várja a regisztrált tagok mellett az új beiratkozókat is!
Kedves Könyvtárlátogatók!
A könyvtár nyári nyitva tartása: szerda 17-18 óra.
A könyvtár szolgáltatásai továbbra is díjmentesen vehetők igénybe. A beiratkozáshoz regisztráció szükséges!
Sövegjártó Tamásné Berni szeretettel várja a regisztrált tagok mellett az új beiratkozókat is! |
Iskolai hírek
|
Nyári ügyeleti rend a Széchényi Ferenc Általános Iskolában |
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató
|
Iskolánkban a nyári szünet idején szerdánként 8.00-14.00 óráig az alábbi napokon tartunk ügyeletet:
2022. június 29.
2022. július 13.
2022. július 27.
2022. augusztus 10.
2022. augusztus 24.
Az iskola elérhetőségei:
Telefon:
99/370-904;
06-20/979-1930
e-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Iskolánkban a nyári szünet idején szerdánként 8.00-14.00 óráig az alábbi napokon tartunk ügyeletet:
2022. június 29.
2022. július 13. és 27.
2022. augusztus 10. és 24.
Az iskola elérhetőségei:
99/370-904; 06-20/979-1930
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
|
Iskolai hírek
|
Ballagás 2022 |
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató
|

Húsz nyolcadik osztályos tanuló fejezte be általános iskolai tanulmányait intézményünkben. Ünnepélyes keretek közt vettünk búcsút ballagó diákjainktól.
|
Bővebben...
|
|
|