Önkormányzati hírek
Új önkormányzati kisbusz, mely a civil szervezetek munkáját is támogatja
Írta: Kóbor Attila Fertőszéplak polgármestere   


Fertőszéplak Község Önkormányzata pályázati támogatással egy 9 fős OPEL kisbuszt szerzett be. A kisbusz térítésmentes használatát az önkormányzati feladatok ellátása mellett felajánljuk a településen működő civil szervezetek számára.

Bővebben...
 
Önkormányzati hírek
Elöregedett, veszélyessé vált fák eltávolítása
Írta: Kóbor Attila polgármester   

Tisztelt Fertőszéplaki Polgárok!

Amint Önök közül sokan tapasztalták, megkezdődött a templomot és a játszóteret körülvevő liget rekonstrukciója. A munkák az előzetes tervek alapján kezdődtek. A tervek elkészítésével Dr. Puskás Lajos urat, tájvédelmi szakértőt, a Nyugat-Magyarországi Egyetem tanárát kértük fel. A tervek elkészülte után az Önkormányzati Képviselő testület, valamit az Egyházközségi Képviselő testület tagjai is megismerték és véleményezték az elkészült terveket. Az egyeztetéseken felmerült észrevételeket beépítettük a tervbe.

A kivitelezés több évre nyúló folyamat. Első lépésként az elöregedett, veszélyessé vált fák eltávolítására került sor. Az eltávolítás előtt növény-egészségügyi szakértő vélemény készült. Évente végzünk felülvizsgálatot, hisz a játszótér, az orvosi rendelő és a liget is fokozottan látogatott terület. A fakivágások előtti szakértői véleményt alább olvashatják.
Tisztelettel kérem, az Önök, gyermekeik és unokáik biztonsága érdekében történő munkákhoz megértő segítségüket!

 
Sporthírek
Újra Ping-pong a Művelődési Házban
Írta: Szalai Marcell szakosztályvezető   

A Fertőszéplaki Sportkör Asztalitenisz szakosztálya november 3.-án megkezdi az őszi foglalkozásait a pingpongozás szerelmeseinek!
A rendezvény helye, ideje:
Művelődési Ház, Fertőszéplak
Minden héten:
Kedd 18.00-20.00
Bővebb információ:
Szalai Marcell, FSK Asztalitenisz szakosztályvezető 20/232 7063
A Fertőszéplaki Sportkör Asztalitenisz szakosztálya november 3.-án megkezdi az őszi foglalkozásait a pingpongozás szerelmeseinek!
A rendezvény helye, ideje:
Művelődési Ház, Fertőszéplak
Minden héten:
Kedd 18.00-20.00
Bővebb információ:
Szalai Marcell, FSK Asztalitenisz szakosztályvezető 20/232 7063
 
Kulturális hírek
Velünk élő történelem - 1956-ot ünnepeltük!
Írta: Taschner Tamás intézményvezető   

Ihász Mónika és Ihászné Lajber Rita ismét színpadra állította a diákokat, nyugdíjasokat, a színjátszó kör tagjait, egyszóval a település apraja-nagyját, hogy méltóképpen emlékezhessünk 1956. sorsfordító napjaira.
Az ünnepi műsor Kóbor Attila polgármester úr köszöntőjével és Firtl Mátyás Sopron és környéke országgyűlési képviselő úr ünnepi beszédével kezdődött, majd következett a színdarab.

Bővebben...
 
Iskolai hírek
Bakonybéli jutalomkirándulás
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   

Önkormányzati támogatással jutalomkiránduláson vettek részt iskolánk azon tanulói, akik az elmúlt tanévben a szaktárgyi, sport és egyéb versenyeken kiemelkedően teljesítettek. Úticélunk a Pannon Csillagda, azaz a bakonybéli csillagászati élményközpont volt.

Bővebben...
 
Kulturális hírek
Tökfesztivál Fertőszéplakon - Képes beszámoló

Az idei évben is jó hangulatban telt a Tökfesztivál, tanúskodjon errő képes beszámolónk, melyet a fenti képre kattintva lehet megtekinteni.

 
Iskolai hírek
Kalandozás Fertőszéplakon projekthét keretében
Írta: Frechné Csertán Brigitta szaktanár   

Szeptember 28. és október 2. között az Örökségünk Alpokalja Fertőtáj pályázat keretein belül immár negyedik alkalommal hetedik osztályosaink projekthéten vettek részt. A tematikus foglalkozások térségünk alaposabb megismerésére irányultak.

Bővebben...
 
Önkormányzati hírek
Adtunk egy napot Fertőszéplakért
Írta: Kóbor Attila Fertőszéplak polgármestere   

2011 óta hagyomány, hogy mi fertőszéplakiak minden évben egy napon néhány órát a közösségünkért, Fertőszéplakért dolgozunk.

Az első néhány évben a Széchényi kastély rendbetételén fáradoztunk. Meg is lett az eredménye, hisz a kastély felébredt Csipkerózsika álmából. Közösségi terek, védjegyközpont és vidékfejlesztési iroda kapott új otthont benne. Folyamatban van a tető felújítása és szépek a kilátásaink a teljes felújításra is kormányzati támogatás felhasználásával. Az idei évben kilépve a kastély falai közül, új feladatot kerestünk. Néhány hete teljesen kicseréltük a játszótéri eszközeinket. Új, biztonságos, érdekes játékokkal gazdagodtunk! Ahhoz viszont, hogy igazán jól tudják használni a kisebb-nagyobb gyermekek a játszóteret és szép, kulturált környezetben játszhassanak, pihenhessenek, szükség volt a környezet parkosítására, csinosítására.

Bővebben...
 
Önkormányzati hírek
Újra Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat
Írta: Vezér Beáta jegyző   

Fertőszéplak Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. évre is csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázathoz.

Beadási határidő: 2015. november 9.

Figyelem!

Változott a pályázati rendszer. Aki pályázni szeretne regisztrálnia kell a https://www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.aspx. rendszerben!

Bővebben...
 
Iskolai hírek
1849. október 6-ra emlékeztünk…
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   

Az aradi vértanúk kivégzésének napját 2001-ben nemzeti gyásznappá nyilvánították.

A császári haditörvényszék ítélete alapján 1849. október 6-án Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a  szabadságharc bukása után kerültek az osztrákok fogságába. Ők a nemzet vértanúivá váltak.

Bővebben...
 
Iskolai hírek
A zene világnapjának megünneplése a fertőszéplaki Széchényi Ferenc Általános Iskolában
Írta: Barczáné Locsmándi Beáta   

Az idei évben is megünnepelésre került a zene világnapja a fertőszéplaki általános iskolában Barczáné Locsmándi Beáta szervezésében. Cikkünkben ezt az összeállítást elevenítjük fel:

„Október elseje a zene világnapja, ebből az alkalomból országszerte több koncertet, hangversenyt és más zenei programot is rendeznek. A világnap célja, hogy a társadalom széles rétegei számára népszerűsítse a zeneművészetet, és - az UNESCO elveinek megfelelően - szorgalmazza a népek közti barátságot és megbékélést.

Bővebben...
 
Iskolai hírek
Nyárbúcsúztató parti
Írta: Rozsits - Princzes Anita DÖK vezető   

Napfényes délutánon, vidám mulatságok közepette búcsúztatták a nyarat a fertőszéplaki iskolások. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt jó szórakozást kínáló programokkal telt az idő.

Bővebben...
 
Sporthírek
„Az idő elmúlhat, szállhatnak az évek, míg élünk, velünk él emléked.” – Dominek Zoltánra emlékeztünk a nicki kerékpártúrával
Írta: Fekete Imre szakosztályvezető   

Rendhagyó túrára készültünk szombaton, mivel a tavaly fiatalon elhunyt Dominek Zoltánra emlékeztünk.

Nagyszámú csapatunk három részből tevődött össze: a Dominek család (rokonok, barátok), kerékpár szakosztályunk, valamint az íjász szakosztály pár tagja. A fél 8-as gyülekező után közösen levonultunk a temetőbe, ahol megkoszorúztuk Zoli sírját.

Bővebben...
 
Önkormányzati hírek
Mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások az új Vidékfejlesztési Programban - Őszi rendezvénysorozat gazdálkodóknak, helyi termelőknek
Néhány hete elfogadták Magyarország 2015-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Programját (VP). Ősztől várható az első támogatási jogcímek megjelenése.
A fejlesztést, beruházást tervező gazdálkodóknak érdemes mielőbb felkészülni a várható kiírásokra. Több jogcímre már a néhány hektárral rendelkező gazdálkodók is tudnak pályázni. Az új VP bemutatására szervezünk tájékoztató(ka)t, amire ezúton tisztelettel meghívjuk!

Néhány hete elfogadták Magyarország 2015-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Programját (VP). Ősztől várható az első támogatási jogcímek megjelenése. A fejlesztést, beruházást tervező gazdálkodóknak érdemes mielőbb felkészülni a várható kiírásokra. Több jogcímre már a néhány hektárral rendelkező gazdálkodók is tudnak pályázni. Az új VP bemutatására szervezünk tájékoztató(ka)t, amire ezúton tisztelettel meghívjuk!

MEGHÍVÓ

 
Önkormányzati hírek
Értesítés gazdálkodóknak
Írta: NAK Kapuvári Iroda   
Tisztelt Gazdálkodók !
Technikai okok miatt helyettesítő falugazdász 2015.09.07-től: Lukácsi Zoltán  Tel:06/70/436-2691
Ügyfélfogadása: minden páratlan héten
Hétfő: 13.00–14.00 Hegykő
Hétfő: 14.00–15.00 Fertőszéplak
Hétfő: 15.00–16.00 Sarród
Az ügyfélfogadástól eltérő időpontban halaszthatatlan ügyekben keressék a Kapuvári Falugazdász Irodát:
Kapuvár, Fő tér.1 címen, vagy telefonon: 96/595-071
Megértésüket köszönjük.

Tisztelt Gazdálkodók !

Technikai okok miatt helyettesítő falugazdász 2015.09.07-től: Lukácsi Zoltán  Tel:06/70/436-2691

Ügyfélfogadása: minden páratlan héten

 

Hétfő: 13.00–14.00 Hegykő

Hétfő: 14.00–15.00 Fertőszéplak

Hétfő: 15.00–16.00 Sarród

 

Az ügyfélfogadástól eltérő időpontban halaszthatatlan ügyekben keressék a Kapuvári Falugazdász Irodát:

Kapuvár, Fő tér.1 címen, vagy telefonon: 96/595-071

Megértésüket köszönjük.

 
<< Első < Előző 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 Következő > Utolsó >>

Oldal 50 / 57





Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron