|
Iskolanap – Névadónkra, Széchényi Ferencre emlékeztünk… |
Írta: Kovács Andrea DÖK vezető
|
Ebben az évben 2018. május 2-án emlékeztünk iskolánk névadójára, Széchényi Ferencre születésnapja alkalmából - az évente megrendezésre kerülő iskolanap keretében. Megemlékezéssel indult a program, majd a kastély történelmi falán található emléktáblához az igazgatónő a Diákönkormányzat képviselőivel egy koszorút helyezett el. Az aulában lévő emléktáblánál pedig az osztályok képviselői virággal emlékeztek.
|
Bővebben...
|
|
Szép fertőszéplaki siker a Megyei Széchenyi Iskolák találkozóján |
Írta: Rozsits-Princzes Anita szaktanár
|
Iskolánk az idei évben is meghívást kapott a Megyei Széchenyi Iskolák találkozójára, ami 2018. április 13-án, pénteken, Mosonszentmiklóson került megrendezésre. Intézményünkön kívül a kapuvári, a csornai, a gönyűi, a nagycenki iskola és a soproni Széchenyi Gimnázium diákjai, valamint iskolánként két pedagógus tette tiszteletét a rendezvényen.
|
Bővebben...
|
Költészet napi Kerék Imre szavalóverseny Fertőszéplakon 2018 |
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató
|
2018. április 11-én a költészet napja alkalmából rendeztük meg tradicionális szavalóversenyünket, ahol a névadó, Kerék Imre költő is tiszteletét tette. Szeretettel vártunk kicsiket és nagyokat, érkeztek is szép számmal a versenyzők. Szavalni vágyó iskolások és felnőttek képviselték Fertőszéplakot, Fertődöt, Fertőszentmiklóst, Hegykőt, Kópházát, Sopronhorpácsot, Egyházasfalut és Zsirát.
|
Bővebben...
|
|
Fertőszéplaki ovi-suli 2018 |
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató
|
Az idei tanévben is megrendeztük ovi-suli programunkat a leendő első osztályos tanulók és szüleik számára, megkönnyítve ezzel az óvodából iskolába való sikeres átmenetet. Március 9-én, pénteken a késő délutáni órában huszonnégy iskolába készülő, nagycsoportos ovis volt a vendégünk, akik szüleikkel, testvéreikkel érkeztek iskolánkba.
|
Bővebben...
|
Tavaszi egészségnap iskolánkban |
Írta: Varga Barbara szaktanár
|
A Széchényi Ferenc Általános Iskolában a tavaszi egészségnap az elsősegélynyújtás köré szerveződött. Tóth Szilárd mentőápoló külön tartott előadást az alsó és a felső tagozatos tanulók számára, ahol elsősorban életkornak megfelelően ismertette számukra a segítségnyújtás alapjait. Az interaktív előadás során tanulóink néhány speciális esettel is megismerkedhettek és a gyakorlatban is kipróbálhatták az adott helyzetben alkalmazandó elsősegélynyújtási módszereket. Az előadásokat követően az osztálytermekben csoportosan oldottak meg totó és kvíz kérdéseket a diákok tanáraik segítségével. A nap zárásaként pingpong, valamint floorball mérkőzéseken vehettek részt a diákok.
Az egészségnapon készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg. |
|
|
|
<< Első < Előző 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 Következő > Utolsó >>
|
Oldal 49 / 95 |