|
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató
|
A Szülői Szervezet rendezésében az idei évben is megtartottuk hagyományos Katalin bálunkat.
A szülői szervezeti tagokon kívül a 4. és 7. osztályos tanulók szülei is részt vállaltak a bál előkészítésében, lebonyolításában.
|
Bővebben...
|
|
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató
|
November 9-én a késő délutáni órákban immár harmadik alkalommal tartottuk Márton napi megemlékezésünket. A rendezvénynek az idei évben is az iskolánk szomszédságában található Széchényi-kastély adott otthont. Meghívásunkat iskolánk tanulói, szülők, családtagok, a helyi óvodások és hozzátartozóik és számos érdeklődő is örömmel fogadta. Kisiskolásaink a Márton napi lámpások fénye mellett zenés körjátékokat, mondókákat, libás dalokat adtak elő. Czifra Luca 2. osztályos tanuló röviden ismertette Szent Márton élettörténetét, érdemeit. Hogy a jó cselekedeteket szimbolizáló fény mindannyiunkhoz eljusson a műsort követően Szent Márton emlékét őrző felvonuláson vettünk részt. Visszatérve, a kastély nagytermében terített asztal várta vendégeinket: meleg tea, libazsíros kenyér, finomabbnál finomabb sütemények. A zsúfolásig megtelt teremben jól esett a közös falatozás, a kortyolgatás, a találkozás, a sok-sok mosoly, a jókedv, a vidámság, a közös beszélgetés.
|
Bővebben...
|
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató
|
Iskolánk immár tizenkettedik éve aktív résztvevője a fertőszéplaki tájházakban megrendezésre kerülő Tökfesztiválnak. Iskolánk valamennyi tanulója és pedagógusa részt vett a rendezvényen.
|
Bővebben...
|
|
Az őszi papírgyűjtés eredményei |
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató
|
Az alábbiakban tesszük közzé általános iskolánk őszi papírgyűjtésének eredményét.
|
Bővebben...
|
Az aradi vértanúkra emlékeztünk |
Írta: Barczáné Locsmándi Beáta osztályfőnök
|
2018. október 5-én ünnepség keretében emlékeztünk meg nemzeti gyásznapunkról, az aradi vértanúk kivégzésének 169. évfordulójáról. A Himnusz elhangzása után az 5. osztályos tanulók adtak műsort, melyben felelevenítették a történelmi eseményeket, versekkel, a kivégzett hősök utolsó szavaival idézve fel a szomorú napot.
|
Bővebben...
|
|
|
|
<< Első < Előző 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 Következő > Utolsó >>
|
Oldal 45 / 95 |